Interjú
Minden erőmmel azon dolgozom, hogy bizonyítsak
2014-01. szám / Szepesi Krisztina
Ifj. Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatója a Pesti Színház színpadán debütált január 10-én a Vízkereszt, vagy amit akartok rendhagyó előadásában a Bolond szerepében. A neve miatt őt érő megjegyzésekre kemény munkával válaszol, és nagy tervei mellett szüntelenül keresi azt a színházi ideát, amit gyermekkorában megtapasztalt.
Nem rendkívüli, hogy valaki úgy kerül be az egyetemre, hogy már gyerekszínészként kapott lehetőséget, de te egy igazán különleges színházi közegben nőttél fel.
Ifj. V. A.: A beregszászi színház valóban nem az a fajta színház közeg, ami itt van. Akkor alakult, amikor születtem és négyévesen már egy mondatot is kaptam Cupidóként a Dorottyában. Sosem fogom elfelejteni: „Nincs oly rejteke az asszonyi nemnek, amelyben nem nyílna rése a szerelemnek”. Akkor még főleg vándortársulatként működtek, nem gyárként, mint a Vígszínház vagy a Nemzeti. A műszak a színészekből állt és egy busszal járták a világot. Számukra minden előadás ünnep volt. Ezt a színház iránti szerelmet keresem most is.
Hogy ment a beilleszkedés a Pesti Színházban?
Ifj. V. A.: Amikor elkezdtünk próbálni, hihetetlenül zavarban voltam, és amire eltelt egy hét, már teljesen kétségbeestem. Lassan kezdtem megérteni, mennyire más ez, mint a színművészeti, de még mindig nem tudom, milyen lesz ez igazából, hiszen ott volt velem az egész osztály, és a felnőtt színészek is mindenben támogattak minket.
Ráadásul egy tavalyi vizsgátok volt az előadás alapja.
Ifj. V. A.: Maga a játéktér is a vizsga alapötlete, de nagyon sok más jelenet is visszaköszön kicsit átformálva. Olyan ez, mint egy nagyszínházi vizsga, amit be kellett illeszteni egy repertoárba. Az előzmény szerintem sokkal inkább rólunk szólt, így az közelebb állt hozzám. Szeretem az egyetemet, nem vágyódom el onnan, és sokat szeretnék még tanulni tanáraimtól.
Azt mondták rólad, hogy különösen aktív voltál a próbák során.
Ifj. V. A.: Marton László tanár úr az egyetemi vizsgákon sem akart minket soha megrendezni, inkább irányította az ötleteinket. Ezért van több olyan jelenet a Pesti színházas előadásban is, ami mintha egy kicsit kilógna az egészből, valahogy mégis működik. Nagyon hálásak vagyunk neki azért, hogy ennyire hagy minket érvényesülni, az pedig már tőlünk függ, mennyit adunk bele magunkból.
A szereped is jelentősen kiemelkedik az előadásból az eddig ismert feldolgozásokhoz képest.
Ifj. V. A.: Azt találtam ki a vizsgában, hogy a darab utolsó felvonásában legyen a Bolond egyfajta játékmester, és kicsit a Szentivánéji álom-beli Puckhoz hasonlóan irányítsa a szereplőket. A tanár úrnak pedig annyira megtetszett az ötlet, hogy felvetette, az egész darabon keresztül a Bolond legyen az irányító, aki kísérletezik a szereplőkkel, a szerelemmel.
Vannak rendezői ambícióid is?
Ifj. V. A.: Igazából rendező szerettem volna lenni, de mikor 16 évesen felvételiztem, azt mondták, először inkább menjek színész szakra. Nagy szerencsém volt, hogy Marton tanár úrhoz kerültem, mert ő sokat segített abban, hogy ne csak színészként gondolkodjak. Sokszor érzem azt, hogy kipróbálnám már magam rendezőként, de azt hiszem, meg kell még érnem erre a feladatra. Addig pedig nagyon figyelem a rendezőket munka közben, kezdve édesapámmal, aki mellett felnőttem, de az egyetemre érkező rendezőkkel is nagyon jó találkozásaim voltak. | hirdetés
 |
|
Azonosultál valamennyire édesapád rendezői látásmódjával?
Ifj. V. A.: Ezen nőttem fel, így ez képezi a magját annak, amit a színházról gondolok. Igyekszem magamévá tenni minden olyan impulzust, ami a tanulás során ér, hogy később mindent összegyúrva kijöjjön belőle valami, ami az enyém.
Alig vagytok túl a pesti színházi premieren, már el is kezdtetek dolgozni az osztállyal a Nemzeti Színházban a János vitézen.
Ifj. V. A.: Nagy közös munka lesz ez, végigtáncoljuk és -énekeljük majd az előadást a kaposvári egyetemistákkal együtt, segítve a darabban szereplő három felnőtt színészt. Nagy tanulság ez nekünk, hiszen eddig sokszor csak magunkra kellett figyelni, most pedig össze kell dolgoznunk. Édesapám mindig konkrét elképzelésekkel kezdi a próbákat, de szereti, ha a színészek utánaolvasnak, gondolkodnak a darabról, és saját ötleteket is hoznak. Most azonban csak egy hetünk volt az elemzésre, hiszen rengeteg feladatunk lesz. Barokk zenére néptáncolunk és sok szöveget kell kórusként megtanulnunk. A János vitéz után pedig rögtön kezdjük a Psychét, ahol már nem csoportosan, hanem egyéni szereplőkként kapunk lehetőséget.
Eközben pedig az egyetem Ódry Színpadán játsszátok a vizsgaelőadásokat.
Ifj. V. A.: A Vízkereszt mellett az egyetemen játsszuk a Vérnászt, a Diótörőt, a Hamletet és a Három nővért. Már előre sajnálom, hogy jövőre nem lesznek, amikor mindannyian különféle színházakhoz kerülünk gyakorlatra.
Van már valamilyen elképzelésed arról, merre tovább?
Ifj. V. A.: Nagyon szeretnék még tanulni, rendezést például, de a film is érdekel. Egyelőre nem lettem szerelmes a fővárosi színházi létbe, így nem tudom elképzelni magam szerződéses színészként, inkább sokat dolgoznék még az osztályommal, és még több emberrel szeretnék találkozni, hogy sok tapasztalatot szerezzek, és tovább kereshessem azt, amit otthon tapasztaltam gyerekkoromban.
Kézenfekvő lehetne az édesapád vezette Nemzeti Színház…
Ifj. V. A.: Kényes kérdés nekem a Nemzeti, hiszen már így is elég támadást kaptam. Amikor az egyetemre felvételiztem, sokat gondolkodtam, kell-e ez nekem, hiszen tudtam, hogy a nevemmel már önmagában is képviselek valamit. Felmerült, hogy esetleg külföldön kezdjek színházi tanulmányokba, de az első rosta után elkapott egy érzés, hogy nekem itt és most ebbe kell belevágnom, amikor pedig felvettek, már nem volt kérdés, hogy végigcsinálom. És bár voltak megjegyzések, tekinthetjük ezt előnynek is, hiszen így sokkal keményebben dolgozom, miközben néha nagyon nehéz elviselni, ha másként néznek rám. Elmenekülni ebből a helyzetből nem szeretnék, mert ha már lehetőséget kaptam, minden erőmmel azon dolgozom, hogy bizonyítsak és kiálljak valamiért, amiben hiszek.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
