Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Húsz év hűség
2015-02. szám / Kádár-Dombi Katalin

Húsz évig hűségesnek lenni nem kis dolog. Húsz év már emberléptékű. Húsz évhez hatalmas és kölcsönös szeretet kell. A Vörösmarty Színháznak 1995 óta van saját társulata: Závodszky Noémi azóta tagja a fehérvári színháznak. Elég csak ránéznünk: szeretete önzetlen. Ad és elfogad.

A húsz éves jubileumodra készült a Szeretni kell, ennyi az egész… című műsor, amelyben szívednek kedves jeleneteket és dalokat adtál elő kollégáiddal. Sok minden benne foglaltatik arról, ami te a Vö­rös­marty Színházban voltál. És vagy.
Z. N.: Keresztmetszete az elmúlt húsz évnek. Mindegyik műfajból, mindegyik arcomból látszik benne valami. Sőt, olyanból is, amit én magam sem gondoltam volna, hiszen azon kívül, hogy szereplője vagyok az előadásomnak, én is szerkesztettem össze. Rengeteget készültem rá, úgy, hogy közben egy másik próbafolyamatban is benne voltam. Leginkább a kevés szabadidőmben, éjszaka, alvás helyett foglalkoztam vele. Olykor azt éreztem, hogy túl sok ez így, de aztán eszembe jutott egy újabb ötlet, újabb jelenet, rohantam a jelmeztárba, hogy vajon megvan-e még a régi ruhám, kutakodtam a díszletraktárban egy-egy bútordarab után... Szóval erősen beindult a fantáziám. Erőt adó és jóleső felismerés volt, hogy összetettebb dolgokra is képes vagyok – akár egyedül is.
Ehhez elengedhetetlen volt, hogy végig hittem benne.

Hogy érezted magad az előadás után?
Z. N.: Kimondtam ezt akkor is, és azóta is úgy érzem, hogy ezért érdemes volt élni. Sok sikerdarabban szerepeltem már, volt részem álló vastapsban, de ehhez foghatót soha nem éltem át… Nem akart szűnni a taps. Euforikus érzések közepette, lesírt szemfestékkel, fülig érő szájjal álltam a színpadon. Soha annyi virágot, ajándékot, jó szót, gratulációt, baráti ölelést, családi csókot – egyszóval soha annyi szeretetet még nem kaptam a közönségtől, mint azon az estén. Az ember ad, ad, ad, majd a rengeteg munka és álmatlan éjszaka közepette hajlamos azt képzelni, hogy ez soha nem fog visszatérülni. De a siker mindenért kárpótolt. Hatalmas ajándék nekem ez az előadás, soha nem fogom elfelejteni.
hirdetés

Nyilván nehéz összefoglalni néhány mondatban, de ha néhány meghatározó dolgot ki kellene emelned az elmúlt évekből, mi lenne az?
Z. N.: Állandó volt a körforgás körülöttem, cserélődtek a társulat tagjai, új rendezők és színészek jöttek. Mindenki hozott valami újat, amiből tanulni lehetett, amitől fejlődni tudtam. Büszke vagyok arra, hogy Szakácsi Sándorral és Kállay Ilonával dolgozhattam. Mindketten kedvesek voltak a lelkemnek, nagyon kötődtem hozzájuk. Szerencsés vidéki színház tagjaként dolgozni, hiszen így minden műfajban kipróbálhatom magam, és így érzem teljesnek az életem: estéről estére mást és mást játszhatok. Kedvenceimet sem tudnám felsorolni… Talán az Osztrigás Mici, a Plazma, az Ibusár és folytathatnám… A hivatásom százszázalékosan megkíván, és maximalista is vagyok: amikor dolgozom, kétezerrel dolgozom. De igyekszem és törekszem az egyensúly megteremtésére.

Talán mert rettentően hűséges vagy, hiszen kitartottál a Vörösmarty Színház mellett, mint ahogyan ő is melletted.
Z. N.: A végletek között minden megtalálható volt az életemben, itt, a Vörösmarty Színházban is. Idővel megtanultam kezelni a dolgokat, bölcsebb lettem. Leszoktam a szerepálmokról. Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek. Bármilyen szerepet kapok, azt valamiért el kell játszanom. Tanulok belőle, segít bizonyos élethelyzetekben, több leszek tőle. Lehet ez akár egy mondat is, amit soha nem akartam meghallani, és a próbán annyiszor előjön, hogy végre megértem az üzenetét. Úgy érzem, az élet hosszú távon igazságos. Előbb-utóbb minden a helyére kerül, bár olykor nehéz kivárni. Az érzékeny lelkemmel és a déli temperamentumommal rossz azzal szembesülni, hogy rengeteg ember félig üresnek látja a poharat. Keseregnek, irigykednek, nem tudnak örülni. Én arra fókuszálok, hogy félig tele van. Legszívesebben odamennék hozzájuk, megráznám őket, hogy ébresztő, erről csak te tehetsz! Egyszer tényleg megengedhetnéd magadnak, hogy boldog légy! Azt hiszem, minden a hozzáálláson múlik.

Pontos és összeszedett gondolatok ezek: az élet más területein is ilyen vagy? Mert nemrégiben volt egy szereped, Olive A furcsa párból, aki épp a lezserségéről és a szertelenségéről híres.
Z. N.: A furcsa pár két nő kapcsolatáról szól: Olive rendetlen és szétszórt, míg Florence rendszerető és pontos. Rengetegen azt hiszik, hogy én is annyira szertelen vagyok, mint a karakterem, ám Závodszky Noémiként sokkal inkább Florence figurájával (Varga Mária játssza) tudok azonosulni. Próbák közben gyakran elkezdtem pakolászni a díszlet-lakásomban, hogy kicsit harmonikusabb legyen a közeg körülöttem. Aztán a rendező, Pelsőczy Réka viccesen rám szólt: Nonó, ez nem a te karaktered! Szóval saját magammal is meg kellett küzdenem ebben az előadásban, de talán éppen ezért szeretem annyira. Arról nem is beszélve, hogy a közönség is imádja.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor