Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Az embert az élet sodorja a lehetőségek felé
2015-03. szám / Szepesi Krisztina

Gyökössy Zsoltot leginkább a huszonöt évig futó Szeszélyes évszakok televíziós rendezőjeként ismerhetjük, miközben több évtizedes színházi tapasztalattal bír, különös tekintettel a szórakozta-
tó, zenés produkciókra. Nem véletlen tehát, hogy felkérték saját darabja, A maláji lány rendezésére a Turay Ida Színházban.

Az elmúlt évtizedekben elkanyarodott a színháztól a televíziózás felé.
Gy. Zs.: Nekem a színház mindig szívügyem volt. Volt jó 10 év az éle­tem­ben, amikor csak ezzel foglalkoztam, azt pedig olyan 15 év kö­vet­te, amikor vidéki színházakban vendégrendeztem, és közben Bu­da­pes­ten voltam a Tarka Színpad művészeti vezetője, ahol revüt és ka­ma­ra­va­rie­tét csináltam. Sőt, ebben az időszakban még cirkuszt is, ami már nagyon közel volt a színházhoz, hiszen előfordult, hogy sportolók, szí­né­szek vagy tévések voltak a porondon. Aztán valóban 25 évet töl­töt­tem a televízióban, de azalatt is nagyon sokat dolgoztam vendégként színházakban. Az pedig már a sokadik változás volt az életemben, amikor íróként is bemutatkoztam.

Televízióban, színházban és cirkuszban is a szórakoztatás, a zene és a humor jellemezte a munkáit.
Gy. Zs.: Az embert az élet sodorja a lehetőségek felé. A 8-10. rendezői évemben, amikor a könnyű, zenés vígjátékokat egymás után hoztam ki ősbemutatóként, melyek között talán a legeklatánsabb példa a Bástyasétány 77 volt Szegeden, a színházigazgatók rájöttek, hogy nekem ez megy. Emiatt is kérték, hogy vezessem a Tarka Színpadot, miközben én a világirodalom legnagyobb drámáival is dolgozhattam rendezőként és íróként is. Például hosszú évek letiltása után tavaly mutatták be újra a Pillangót, melyet 1954-ben Móricz Zsigmond kisregényéből alkalmaztam színpadra.

Amely darab szintén zenés és épp ezért talán kicsit idegen is attól, amit Móriczról gondoltak.
Gy. Zs.: Valóban nem teljesen úgy nyúltam hozzá az anyaghoz, mint például azok, akik a filmeket rendezték a műből. Én ezt a mély drámát dramaturgiailag fölborítva – de tisztelettel bánva vele – azt a drámai lehetőséget fogtam meg az anyagban, hogy az akkori kor mélyszegénysége és az ebből adódó emberi konfliktusok közepette halvány reménysugarat jelenthet a szerelem. Nagy siker lett ennek ellenére. Móricz Virágnak talán éppen ezért nem tetszett, így végül hosszú viták után a jogvédő hivatallal letiltatta a darabot. Meg kellett tehát várni az író halálát követő 70 évet, amíg felszabadul a tiltás, így tavaly mutathatta be újra a székesfehérvári Vörösmarty Színház, idén pedig Nyíregyházán volt a darab premierje. Született egy darabom az 1956-os eseményekről is, melyeket én Szegeden éltem meg, ez jelenleg is egy szín­házi­gaz­ga­tónál van, akinek elsőre a téma nem hozta meg a kedvét, de aztán mikor elolvasta, megváltozott a véleménye. Ha ez a bemutató megvalósulna, talán nem csak a könnyű műfajba sorolnák a nevem.
hirdetés

Könnyű műfajnak mondja ön is, miközben ez egy nagyon nehéz műfaj, amihez talán pszichológiai érzékre is szükség van, hiszen tudni kell, hogyan lehet megnevettetni az embereket…
Gy. Zs.: Csinálni bizony nagyon nehéz és épp azért sodródtam ehhez a műfajhoz, mert nagyon kevesen tudták ezt jól csinálni. Huszonöt éven át tartottam életben a Szeszélyes évszakokat is, ami tényleg nem volt könnyű. Még az Amerikában, Kanadában és Ausztráliában élő magyar közösségektől is kaptam visszajelzéseket, ahol kazettákon nézték a felvételeket. Ez alatt az idő alatt pedig csináltam a televízióban Móricz-egyfelvonásosokat, Heltai-estet és olyan más jellegű műsorokat is, melyek nem kifejezetten a kabaré műfaját erősítették. És ne vegye szerénytelenségnek, de valahogy tényleg megérzem, hogy az emberek mit szeretnek, min nevetnek, és látom, hogy a humor mostanában elment egy számomra durva, gyakran olcsó irányba is, de ahogy a Szeszélyes évszakokban, úgy A maláji lányban is megtartom azt a finomságot, amit az a kép jellemezhet talán, hogy a nagymama mellett ülő unokának sohasem kell megkérdeznie, hogy „mama, ezt miért mondták?”. És ha egy jó poénnal akár csak egy félpercnyi mosolyt szerezhetek, az számomra is nagyon nagy öröm.

Hogy jött egy párizsi múzeumban játszódó krimi története?
Gy. Zs.: Abai Pál barátom, akivel nagyon sok jó közös munkában vettem részt az elmúlt évtizedekben, eljött hozzám a Balatonra múlt nyáron, és mutatott nekem egy bulvárhírt, amiben egy professzor elkezdett a rendőrség helyett nyomozni egy eltűnt műtárgy ügyében, és sikerrel járt. Azt mondta, csináljunk ebből egy darabot. Ez persze csak egy rövidhír volt, így kidolgoztunk, felépítettünk egy vázlatot, ám sajnos Pali ősszel bement a kórházba, és többé nem jött ki, így egyedül kellett befejeznem a darabot. Aztán egy alkalommal épp drámákról beszélgettünk Nemcsák Karcsival a József Attila Színházban, amikor felmerült, hogy nincs-e véletlenül valami könnyű, zenés anyagom. S amikor meséltem neki A maláji lányról, azt mondta, megmutathatná a feleségének, Darvasi Ilonának, aki a Turay Ida Színház vezetője. Ilonának nagyon megtetszett a darab, aztán kitalálta, hogy mi lenne, ha én rendezném meg.

Ezek szerint váratlanul érte a felkérés. Hogyan állt neki újra a rendezői feladatnak?
Gy. Zs.: Mindig azt érzem életem legfontosabb munkájának, amit éppen csinálok, és úgy gondolom, abból kell akkora sikert kovácsolni, amekkorát még soha nem csináltam. Ha nem így állnék hozzá, nem is lenne érdemes csinálni. Most a munka közben egy egész társulatot kellett megismernem, hiszen a Turay Ida Színház színészei közül korábban csak Nyírő Beával és Xantus Barbarával dolgoztam együtt a Szeszélyes évszakokban. Ők képezték a hidat a többiekhez, hiszen néhány hét próba alatt nincs túl sok idő az ismerkedésre. Annyit azért elárulhatok, hogy nincs a darabban semmilyen egzotikus nő, de annál több a humor és az izgalom…


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor