Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Gyulai Várszínház – 53. évad
2016. júli. 1. – aug.14.

2016-07. szám

A nyári 53. évadban naponta előadásokkal várják a nézőket a 600 éves vár udvarán, a tószínpadon és a város különböző terein felállított színpadokon. A gyerekek A szegény csizmadia és a Szélkirály című mesejátékot nézhetik meg a Békéscsabai Jókai Színház előadásában

augusztus 3-án és 4-én. A teátrum 3. bemutatóját, az Anconai szerelmesek című zenés komédiát Lendvai Zoltán rendezi, amely a Gyulai Várszínház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkciójaként valósul meg Hirtling István, Törőcsik Franciska, Váradi Eszter Sára, Varga Mária főszereplésével. Az előadást Gyulán augusztus 5-én és 6-án tekinthetik meg.
A Grease című musicalt évtizedek óta hatalmas sikerrel játsszák a világ zenés színpadain. Ugyancsak világszerte népszerű volt a darabból készült film is. Most a lendületes előadást a Bánfalvy Stúdió előadásában láthatják a tószínpadon augusztus 8-án sztárszereposztásban. Fellép: Vastag Csaba, Görgényi Fruzsina, Kiss Ramóna, Vastag Tamás.
Ebben az évben is lesz felolvasószínház, amikor egy új magyar drámát mutatnak be neves színészek augusztus 10-én. A darab szerzője is eljön a bemutatóra, amelyet beszélgetés követ a nézőkkel. A kortárs dráma felolvasószínházban az idén Benedek Albert új darabját, a Rátenyér című szatírát ismerhetik meg a nézők Bagó Bertalan rendezésében, Lőkös Ildikó dramaturg szerkesztésében.
hirdetés

Az évad egy sikermusicallel zárul augusztus 12-én és 13-án. Magyarország legnépszerűbb rock’n’roll zenekara volt a Hungária, az ő történetüket dolgozza fel sok-sok slágerrel a Made in Hungária a Debreceni Csokonai Színház előadásában.
A Gyulai Várszínház szlogenje az idén is változatlan: Nyáron színházba Gyulára várom!
Bővebb információ: www.gyulaivarszinhaz.hu, tel.: 66/463-148, e-mail: gyulaivarszinhaz@t-online.hu.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor