Interjú
Most sokat fogok játszani
2016-08. szám / Bóta Gábor
Alföldi Róbert alakítja Higgins professzort a My Fair Ladyben, a Centrál Színház legközelebbi bemutatóján. Nem akar magánál öregebbet, bácsisabbat játszani. Új szerepe lesz még az Átriumban, és rendez a BMC-ben, a Budapest Bábszínházban meg a Radnóti Színházban.
Te akartál Higgins professzort játszani a My Fair Ladyben vagy a Centrál Színház kért meg erre?
A. R.: Figyelj, Gábor, hát persze én „nagyon nagy” ember vagyok, de azért nem úgy működik a színház, hogy a színész mit szeretne, megkeres egy színházat, és rendel. A Centrál be akarta mutatni a My Fair Ladyt, és megkérdezte Puskás Tamás igazgató, hogy lenne-e kedvem hozzá.
És erre te?
A. R.: Erre én meg azt mondtam, hogy „hajrá, de jó!”
Időnként azt szoktad mondani, hogy színészként viszonylag kevésszer kérnek föl.
A. R.: Ez így is van.
Ez viszont igazi jutalomjáték szerep.
A. R.: Biztos. Nem tudom még.
Ezt a szerepet nagy ősbölények szokták játszani.
A. R.: Kicsit öregebbek, bácsibbak. Na jó, én is mindjárt ötven vagyok, de talán még nem vagyok ős, bölény meg különösen nem. Nem akarok magamnál öregebbet, bácsisabbat játszani. Nagyon bízom benne, hogy a szerep érvényes tud lenni velem is. Örültem, hogy fölkértek.
És miért kételkedsz abban, hogy ez egy jutalomjáték?
A. R.: Mert még nem vagyok kész, nem tartok ott.
Mi az, ami már megvan?
A. R.: A görcs.
Mitől van görcs, hogy énekelni kell?
A. R.: Attól is persze, de olyan alapvető dologtól is, hogy játszani fogok. Ha nem rendeznék, csak éjjel-nappal játszanék, akkor is szoronganék attól, hogy csinálok egy új szerepet. Még nagyon mozaikos számomra a szerep, nem tudom azt, hogy sikerült-e ívet csinálni belőle. Még nem tudom, hogy bizonyos jelentekben hol vannak a hangsúlyok, még a mondatok nagyon hamisak. Kereső időszakban vagyok. Nem klinikailag vagyok szorongó, de arra, hogy milyen ez a szerep, még nem tudok normális, épkézláb mondatokat mondani. Vannak olyan pillanatok, amik már megvoltak, aztán a következő próbán nem voltak meg. Vannak olyan pillanatok és jelenetek, amikben még nem találom a helyemet, mert például még nem tudom, hogy fogok bejönni az első jelenetben
És mi az, ami már megvan?
A. R.: Néha Tompos Kátyával, aki Elizát játssza, egy-egy pillanat. És azért ugye ez egy musical. Ennek a szövegkönyve bármennyire is Shaw darabja alapján íródott, azért egy kicsit hézagos. Plusz nehézség ezt a hézagosságot kitölteni. Hogy azért ez a Higgins valamelyest egy létező ember legyen. Meg hát azért nem egy kellemes faszi.
Nem, egy érdes, értelmiségi tahó. De a végére megszelídül, és ott a szép happy end.
A. R.: Háááát... Az se biztos. Az sincs igazán megírva szerintem, némiképp kérdőjelesen van hagyva, hogy Higginsszel és Elizával mi lesz.
Jó Tompos Kátyával együtt játszani, akivel még a Nemzeti Színházban dolgoztatok együtt?
A. R.: Képzeld el, hogy ez nem játszik be.
Nem?
A. R.: Nem. Nagyon örültem persze Kátyának, hogy látom, meg hogy vele lehet lenni, de nem az a dolgom, hogy kívülről nézzem, milyen helyzetben vagyok, hanem hogy próbáljak valamit jól megcsinálni. Ezért csak egy nagyon jó partner, akibe lehet kapaszkodni. Nincs Nemzeti-romantika, munka van.
Többször elmondtad, hogy alig dolgozol itthon, aztán azért viszonylag sokat dolgozol.
A. R.: Tavaly nem nagyon dolgoztam itthon, most januárig itthon vagyok. „Behozom”, amit tavaly nem csináltam. Dolgozom majd a Budapest Bábszínházban, A képzelt beteget rendezem. | hirdetés
 |
|
Jó néhány bábelőadást rendeztél már.
A. R.: Én nagyon szeretem a bábot. Azt hiszem, az egyetemen rendeztem hármat. A Bábszínházban rendeztem a Sade márki 120 napját, a Kabarét. Nagyon jó műfaj a báb, a színház pedig tele van egy csomó csodálatos fiatallal, idősebbekkel, akikkel én nagyon szeretek és talán tudok is dolgozni, Igen jó szellemiség van most a Bábszínházban.
Mi lesz még?
A. R.: Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabjában játszom az Átriumban, ezt Znamenák István rendezi, a Kultúrbrigád újabb bemutatója. Aztán rendezek egy Futótűz című darabot a Radnótiban, annak január elején lesz a bemutatója. Wajdi Mouawad arab származású francia-kanadai író, ha akarom, a darab kicsit a menekültkérdésről, az új élet kezdéséről szól, vagy annak a kérdéséről, hogyan és miként visszük magunkkal a múltunkat, mi elől menekülünk, és az hogyan határozza azt meg, hogy mi lesz velünk. Ez nagyon-nagyon szép darab. És hamarosan, még a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében rendezem Christopher Marlowe: II. Edwardját a BMC-ben.
Ez zenés?
A. R.: Zenés lesz, igen, ha akarom, egy melodráma.
Így akkor most elég sokat játszol is...
A. R.: Hát, most sokat fogok játszani, igen, az Átriumban marad a Vaknyugat meg az Igenis, miniszterelnök úr!, a Rózsavölgyi Szalonban Az utolsó óra már a 150. előadás felé tart, és aztán lesz majd a Centrál Színház, utána pedig az Átrium is.
Majd megint lelépsz külföldre?
A. R.: De most csak kicsit.
Hová?
A. R.: Visszamegyek Dél-Koreába, és Euripidész Médeiáját rendezem.
Azt se tudtam, hogy Dél-Koreában voltál.
A. R.: Szöulban rendeztem tavaly a Téli regét.
Saját színházat nem akarnál?
A. R.: Nem.
Biztos, hogy nem akarsz?
A. R.: Én akarnék, de nem látom a realitását, hogy ebben a közegben én színházat kapjak.
Tehát azt gondolod, ha pályáznál, hiába tennéd?
A. R.: Így van, egészen pontosan.
Akkor marad ez az „ingázás”?
A. R.: Marad ez az ide-oda-emide, igen.
És ebben hogyan érzed magad?
A. R.: Vannak benne nagyon jó dolgok, az, hogy nagyjából visszahívnak mindenhová, igen jó. Mert azt szoktam mondani, hogy az első meghívást el lehet intézni, a visszahívást nem. Nagyon jó dolog, hogy tiszta lappal lehet elkezdeni egy munkát. De azért ez nehéz, mert ez idegen közeg. Bármennyire is működsz és bármennyire is sikeres vagy, azért mégiscsak idegen közegben dolgozol. És ettől valami igazán lényegiről nem tudsz beszélni. Arról talán itthon, lehet, hogy csak saját vagy legalábbis ismerős társulattal lehet beszélni.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
