Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Züfec
2017-11. szám

Szemtelenül fiatalok, de lassan már a 10. rendezésüknél járnak. A Kaposvári Egyetemen végzett hallgatókból összeállt k2 Színház 2013-ban elnyerte a Független Előadóművészeti Szövegség „A pályakezdő” díját. Ínséges időkben huszonévesen társulatot alapítanak, mert dolgozni akarnak.

Mindig aktuálisak, mert az éppen őket foglalkoztató problematikákból kiindulva keresnek darabot, amit a saját nyelvükre szabnak, majd rendeznek meg. Így születik egy olyan világa az előadásnak, ami az övék, amiben mindenkinek munkája van – mindezt úgy, hogy közben az eredeti szöveg sem veszik el teljesen. A színészek sokkal szabadabban próbálnak, ha nem köti őket az írott szöveg. Ezúttal Bulgakov van soron, a Színházi regény. Mi más? Hiszen már ebben, a 86-os fordításban Független Színházról beszélünk, egy darab születéséről, tehetségekről és tehetségtelenekről, írásról és annak nehézségeiről. Mindezt sok-sok humorral és cinizmussal fűszerezve a Szovjetunióban, ami persze lehetne a mai Oroszország vagy a mai Magyarország? Ezt döntse el mindenki maga, aki megnézi a Züfecet a Szkénében… Rendezők: Benkó Bence és Fábián Péter.

Szkéné Színház
12. 04., 19h



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor