Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Olykor pompásan együtt állnak a csillagok
2020-02. szám / Pavlovics Ágota

A Liszt Ferenc Kamarazenekar (LFKZ) évtizedek óta állandó szereplője a klasszikus zenei élet nemzetközi elitjének, így méltán tartják világszerte a kamarazenekari műfaj egyik legjobb kép­vi­se­lő­jének. A 2016 óta Tfirst Péter által vezetett együttes évről évre a világ legjelentősebb koncert-
termeiben, elsőrangú szólisták közreműködésével lép színpadra. Várdai István a világ legtöbbet fog­lal­koz­tatott csellistáinak egyike, a moszkvai Csajkovszkij-verseny, a Genfi Nemzetközi Zenei Verseny, az ARD München Zenei Verseny győztese, akit 2012-ben a világ legígéretesebb fiatal zenészének járó Prix Mont­blanc díjjal ismertek el. A művész a Bécsi Egyetem csellóprofesszora. Mostantól a kiváló zenekar és a mámorító szólista együtt dolgozik, és nem csak a koncerttermekben. Mostantól Várdai István a zenekar művészeti vezetője, akit új feladatáról, terveiről kérdeztünk.

Mi motiválta, amikor igent mondott a Liszt Ferenc Kamarazenekar és koncertmestere, Tfirst Péter kérésére?
V. I.: A legjobb pillanatban ért a felkérés, másfajta minőségi munkára vágytam, mint amit korábban csináltam. Sorsszerű volt, hogy az én bel­ső cselló univerzumomból úgy tudok kilépni, hogy fejlődjek, és a belső cselló világomra is pozitívan hat, amit csinálok. Cso­dá­san kép­zett, ízig-vérig remek zenészekből álló csapattal dolgozhatok, akikkel eddig is jól működött köztünk a kémia. Olyan művészek elismerése a felkérés, akik rendkívüli zenei kiválóságok, inspiráló, hogy megbíznak bennem, lelkileg nagyon pozitívan éltem meg a felkérést.

Milyen feladatokat jelent a gyakorlatban az Ön számára, hogy a ze­ne­kar­ral a továbbiakban művészeti vezetőként fog dolgozni?
V. I.: A zenekarral és Tfirst Péter koncertmesterrel olyan műsorokat, programokat alakítunk ki, ami imponál a közönségünknek. A műsoroknak tartalmazniuk kell stimulációt a zenészek számára, én pedig szó­lis­ta­ként vagy coachként foglalkozom majd velük. Pedagógiai tevékenységemhez is kötődik az új feladatom, de nem megtanítok nekik valamit, hanem pár nappal a koncert előtt meghallgatom őket, mert egy külső fül nagyon hasznos lehet. A kapott impulzusok befolyásolni tudják az embert, hiszen 25%-ra teszik az arányt, amit az ember nem hall kívülről. A következő évadban a koncertek mellett a tehetséggondozás áll majd a fókuszban. Kibővítjük a zenekart, hogy nagyobb szimfonikus repertoár, például a Beethoven-szimfóniák el­ját­szá­s­ára is vállalkozni tudjon. Nem túldimenzionált, 40 vonóssal felálló zenekarra gondolok, hanem olyan­ra, amilyenek Beethoven idején is voltak.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar évtizedek óta híres arról, hogy világhírű szólistákkal lép színpadra. Milyen az ön művészeti koncepciója?
V. I.: A zenekaroknál mindig nagy kérdés milyen szólistákat hívnak meg. A zenei életben nagy tekintélynek örvendő LFKZ mellett szép nevek sorakoznak, akiket eddig meghívtak. Az elmúlt pár évben sikerült sok kiváló kollégával játszanom, azt remélem, ez megkönnyíti majd a logisztikát. Olyan vendégművészeket szeretnék hívni, aki részvételével nem csupán még egy koncert lesz egy neves fellépővel. Azt szeretném, ha minden koncertet minden művész a fejlődés lehetőségének élne meg. Olyan vendégeink lesznek, akik hajlandóak 100%-ig odaadni magukat a próbafolyamatoknak. Szeretném, ha mindenki, akit meghívunk, inspirálná a zenekar tagjait. Azt tervezem, hogy olyan magyar művészeket hívunk meg, akik a világ nagy zenekaraiban játszanak Berlinben, Drezdában vagy amerikai városokban. Elhívjuk őket egy-egy projektre, és pályakezdőket ültetünk melléjük. Azt gondolom, egy ilyen találkozás életre szóló élmény lehet a fiatalok számára. Sok próbalehetőségünk lesz. A műsort úgy rakom össze, hogy a próbákon legyen karmester, én is tudok annyira vezényelni, hogy a próbákon vezényeljek, de a koncerteken karmester nélkül muzsikáljon a zenekar.
hirdetés

Mikortól érezhetjük majd az Ön keze nyomát a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjein?
V. I.: Amióta a zenekar felkért tavaly és megismertem a koncertlistát, arra törekedtem, hogy amikor csak a naptáram engedi, részt vegyek a munkában. Február 26-án a Zeneakadémia Nagytermében Eric Terwilliger és a Liszt Ferenc Kamarazenekar ad koncertet. Terwilliger az elmúlt tíz évben a Müncheni és a Berlini Filharmonikusok szólókürtöse volt, a művész búcsúturnéjának egyik állomása a Liszt Ferenc Ka­ma­ra­ze­nekarral közös budapesti koncert. Az est műsorán lesz Max Bruch Oktettje is, ezelőtt a koncert előtt már lesz egy kis közös munkánk a zenekarral. Ugyanezen a koncerten elhangzik Beethoven Kreutzer szonátája, amelyből Tfirst Péter édesapja, Tfirst Zoltán hegedűművész, a LFKZ volt tagja a fia felkérésre készített vonószenekari átiratot. A másik fontos hangverseny május 5-én lesz a Zeneakadémián, ahol gálahangversenyt adunk fiatal művészekkel. Tavaly a Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen zsűriztem Oroszországban, ott figyeltem fel az első helyezést elért fuvolista Matvey Deminre. A bérleten kívüli hangversenyre az orosz fuvolista mellett olyan művészeket hívtunk meg, akik már bizonyítottak a világban. Pusker Júlia tavaly a Brüsszeli Erzsébet Királyné Zenei Versenyen ért el rangos helyezést, Szokolay Ádám zongoraművész pedig 2019-ben a Bartók Világverseny I. díját nyerte el. Inspiráció lesz velük dolgozni. Nyáron, fesztiválokon is fogok a zenekarral dolgozni.








vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor