Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Újabb Poptörténeti emlékpontok
2021-11. szám

Rendhagyó módon került Tatára egy újabb Poptörténeti emlékpont. Október vége óta a Szegedi Rock Klub falát is díszíti ilyen emléktábla. December 17-én pedig a legendás dobos, Kovács Gyula egykori lakóházát jelöli meg ilyen módon a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei
Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja.
Az 1981-es tatai rocktanácskozás – amiről Almási Tamás készített remek dokumentumfilmet – máig változatlan állapotban lévő helyszínét két éve szeretné a Poptörténeti emlékpontok közé emelni az NKA Hangfoglaló Program könnyűzenei örökséggel foglalkozó alprogramja. A tanácskozás 40. évfordulóján erre rendhagyó módon került sor az épület közelében, az eseményre és az ott annak idején felszólaló Benkő Lászlóra emlékező díszkő avatásakor. A Tata város és a Peron Tehetségpont által közösen szervezett ünnepségen Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Program elindítója adta át a Poptörténeti emlékpontot jelölő táblát a település pol­gár­mes­terének, Michl Józsefnek abban a reményben, hogy az egyszer a tanácskozás helyszínére is kikerülhet.
Október végén Szegedre is került ilyen tábla. Ezúttal a hetvenes évek óta működő, többek között az East, a Nyers és a CPG zenekaroknak is fellépési lehetőséget biztosító Szegedi Rock Klub került be az em­lék­he­lyek közé. Az emléktáblán látható QR-kód a pop­tor­te­ne­tiem­lek­pont.hu oldalra mutat, ahol a Szegedi Rock Klub múltjáról nemcsak tanulmányt, de képeket és videót is találhatnak az érdeklődők, ha­son­lóan a több tucat, hasonló módon megjelölt helyszínhez.
Decemberben lenne 94 éves Kovács Gyula, zeneművész-tanár, aki a hazai dobosok generációit tanította a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium Jazz Tanszakán és otthonában, a Murányi utca 25.-ben, ahol 1956 és 1974 között élt és oktatott. „Mr. Dob”, az egyik leghíresebb dzsesszmuzsikusunk saját anyagaiból tanított, iskoláját ma is használják a világ minden táján élő tanítványai. Az emléktáblát a NKA Hangfoglaló Program, a Hangőr Egyesület, a Magyar Jazz Szö­vet­ség, a Ceglédi Dobmúzeum, a család és tanítványai avatják. Tanítványai nevében Pálmai Zoltán előadóművész és Rozsonits Tamás, a Hangőr Egyesület elnöke, szintén egykori magántanítvány méltatják a Mester életútját, Bágyi Balázs előadóművész, a Magyar Jazz Szövetség elnöke pedig mini dob­pro­dukcióval készül a december 17-én 14.00 órakor kezdődő eseményre.
hirdetés






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor