Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 20., szombat
Tivadar

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Konferenciakötet: Mindenki zenéljen!
2022-02. szám / K. B.

Megjelent a Hangőr Egyesület tavaly novemberi Mindenki zenéljen! című konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változataiból összeállított kötet. A könnyűzene oktatásának
lehetőségeit körüljáró konferencia anyagai között kutatások, nemzetközi példák és hazai jó gyakorlatok találhatók. A kötetet Bajnai Zsolt szerkesztette.

Miért tartották fontosnak, hogy a könnyűzenei oktatással fog­lal­kozó konferencia előadásai könyv alakban is elérhetőek legyenek?
B. Zs.: Egyrészt, mert még mindig rendkívül kevés a témával fog­lal­kozó hazai szakirodalom. Másrészt, mert az öt évvel ezelőtti hasonló konferencia is azt mutatta, nemcsak pár hónappal, de évekkel később is van érdeklődés az elhangzottak iránt. Szerkesztőként pedig látom, hogy mennyivel más és több az átgondolt, esetleg lábjegyzetelt dol­go­zat, mint az élőben elhangzott, a neten is közvetített előadás. Végig­ülve a konferenciát, nyugodtan állíthatom, hogy az azonos című könyv részben kiegészíti az ott elhangzottakat, részben önállóan is megállja a helyét.

Mennyiben követi a könyv a konferencia tematikáját? Mitől bővebb, mint ami elhangzott?
B. Zs.: A tematika ugyanaz, hiszen a Számok és lehetőségek, a Kitekintés és a Jógyakorlataink fejezetek a konferencia felépítését követik. Azért bővebb, mert ugye a konferencián az előadók időkorlátok közé voltak szorítva, és már ott érezhető volt, hogy sok mindent nem tudtak elmondani. Írásban nem támasz­tottunk korlátokat, sőt kifejezetten ösztönöztük az elhangzottak bővítését, illetve bővebb kifejtését, magyarázatát. Ezt szolgálja a viszonylag gazdag lábjegyzetelés, illetve ahol lehetőség volt rá, az ábrák beillesztése.
hirdetés

A Kitekintés szekcióban két osztrák előadás is elhangzott németül. Ezek hogyan kerültek be a kötetbe?
B. Zs.: Ősze Gergelynek köszönhetően mindkét előadásról készült magyar összefoglaló, így mind a bécsi Pop Akademie-ről, mind a linzi popzenei középiskoláról lehet majd olvasni a kötetben.

Kiknek szánják a tanulmánykötetet?
B. Zs.: Tulajdonképpen mindenkinek, aki a könnyűzene oktatásával foglalkozik, hiszen például a két, tavalyi kutatásokról szóló dolgozat sok érdekességgel szolgálhat, miként a külföldi példák is adhatnak ötleteket. Persze a legfontosabb az lenne, ha olyanokhoz sikerülne eljuttatni, akik nem elsősorban az egyéni oktatásban, hanem a könnyűzenei zeneiskolák születésében és elterjesztésében hisznek. Mert, ahogy az öt évvel ezelőtti konferenciának, a tavaly novemberinek is az volt a célja, hogy előmozdítsuk a hazai zenei oktatás ügyét. Ebben nekünk a legfontosabb eszközünk, ha beszélünk róla, ha témává, üggyé tesszük. Ezt szolgálta a konferencia, ez a kötet, de ez a célja a poptanitas.blog oldalunknak és a Poptanítás munkacsoportnak is.

Hol lehet hozzájutni a kötethez?
B. Zs.: A kötet az NKA Hangfoglaló Program pályázati támogatásával jelent meg, így bolti forgalomba nem kerül, de eljuttatjuk minden kép­zőhelynek, fontosabb könyvtárnak, és természetesen a ren­dez­vé­nyeinken is elérhető lesz.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor