PM Online | Zene

Halála tizedik évfordulójának évében kerül méltó helyre Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, zeneszerző hagyatéka, amely – az örökösök egyetértésével – a Music Forum Alapítvány által létrehozott Kocsis Zoltán Archívumban talált otthonra. Az Archívum munkájáról és terveiről Mácsai
János zenetörténészt kérdeztük, aki a hagyaték feldolgozását vezeti.
(Fotó: Stekovits Gáspár)

Hogyan indult a közös munkátok Kocsissal?
M. J.: Az 1980-as évek elején Kocsis felkért zongoratechnikusnak saját hangszere mellé, amin már a Zeneakadémia műhelyében is dolgoztam. Gyakran a vidéki koncertjeire is elkísértem, hogy a helyi zongorákat formába hozzam. Szerkesztettünk koncertprogramokat, sok tévé- és rádióműsorunk készült, és a Tiszadobi Zongorafesztiválon is közreműködtem mint zongorahangoló és műsorvezető. Ennek a szoros szakmai barátságnak hála arra is ráláttam, hogyan épül az ő elképesztő gyűjteménye. Az élete utolsó évtizedeiben körvonalazódott az az elképzelése, hogy az eredetileg csak a saját és közelebbi kollégák használatára gyűjtött anyagot digitalizált formában elérhetővé tegye a szélesebb közönség számára, és ennek az alapjait technikusok segítségével el is kezdte lefektetni. Váratlan és korai halálával a munka félbeszakadt – az elmúlt évtizedben ennek folytatásához igyekeztük megteremteni a jogi és gyakorlati kereteket.

Milyen anyagok találhatók a hagyatékban?
M. J.: A hagyaték jelentős része hangfelvétel, Kocsis játékáról és rengeteg más művésztől egyaránt. Precíz feljegyzésekben vezette, hogy mikor, hol, mit adott elő, ami részletes és izgalmas dokumentációja nemcsak az ő pályájának, hanem a magyar zeneéletnek is; az egyéb szakmai és magánéleti eseményeket, gondolatokat rögzítő naplóit eleinte kézzel, később számítógépen írta. A kéziratok között saját kompozíciók és átiratok mellett írott levelezést is találunk, amelyek értékes kortörténeti dokumentumok. A fotótárat a Kocsisról és családjáról készült képek, illetve az 1970-80-as években általa készített fotók alkotják. A gyerekkori ellenőrzőktől a szerződéseken át az elnyert díjakig számos hivatalos dokumentum is az anyag része. A gyakorlatilag a teljes zeneirodalmat leképező kottagyűjteményben olyan zeneszerzők életművének kritikai összkiadásai is szerepelnek, amelyeket még a Zeneakadémia könyvtárában is hiába keresnénk, ezenfelül kéziratok Kurtág, Ligeti, Eötvös, Jeney, Kadosa és mások tollából. Kocsis pedáns ember volt, mindent eltett és rendszerezett. Nem önfényezésből fordított erre ennyi időt, energiát és figyelmet, hanem azért, mert tudta, hogy ez az anyag a magyar zenetörténet forrása lesz, és nem akarta azokat a mások munkáját megnehezítő hibákat elkövetni, amelyeket hasonló gyűjteményekben tapasztalt.

Milyen feladatokat takar pontosan az anyag feldolgozása?
M. J.: Az első feladat, hogy a Kocsis által elkezdett, informatikailag elavult adatbázist megvizsgáljuk, és a jelenlegi rendszerekre lefordítva használhatóvá tegyük. A hangfelvételek a hordozók tekintetében átfogják a hangrögzítés történetének 50-60 évét, sokat már le sem lehet játszani, mert nincs hozzájuk megfelelő eszköz – ezekről is ki kell nyerni az adatokat, és korszerű módon elmenteni. Ezután kezdődhet a szó szoros értelmében vett tudományos munka: az anyag rendszerezése, katalogizálása, még később Kocsis pályaképének és érdeklődési körei változásának részletes elemzése, a kiadatlan kéziratok számbavétele és esetleg kiadása. A gyűjtemény negyven évet fog át, a feldolgozása sem néhány hónapot fog igénybe venni, és dönteni kell majd a digitalizált anyag hozzáférhetővé tételének pontos formáiról is.