Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 20., szombat
Tivadar

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Legfontosabb céljaink közé tartozik a fiatalok becsábítása a hangversenytermekbe
2014-09. szám

Az új koncertszezon a Jakobi Koncertek számára nem a kezdetet, hanem folytatást jelent, hiszen idén már naptári évben hirdették meg bérleteiket. A koncertek szervezője, Jakobi László az idei Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztiválról, A Zongora sorozatról, az MVM Koncertekről, a
gyerekeknek szóló, ingyenes koncertekről, illetve a koncertjeiken fellépő hazai kiválóságokról és nemzetközi sztárvendégekről is beszél, miközben idén ősszel már a 2016-os bérleteikkel szeretnének kijönni.

Milyen koncertekkel várják az érdeklődőket az őszi szezonban?
J. L.: 2014-ben már naptári évben hirdettük meg bérleteinket, így most nem indítjuk, hanem folytatjuk programjainkat. Az MVM Koncertek – A Zongora sorozat őszi hangversenyein Yevgeny Sudbin orosz zongoraművész, majd Várjon Dénes lesz a vendégünk a Ze­ne­a­ka­dé­mia Nagytermében. A Művészetek Palotájában kiváló hazai zongoraművészeink lépnek fel, Bogányi Gergely és Ránki Dezső. Októberben hagyományosan megrendezzük Gödöllőn a Hárfafesztivált. Idén is sztárvendégeink lesznek, Jana Bousková egyike a legismertebb hárfaművészeknek, Agne Keblyte az utolsó Izraeli Hárfaverseny 2. helyezettje. Markovich Mónika és Vigh Andrea koncertjei mellett ismét lesz hárfakiállítás. Folytatjuk Junior Prima díjasaink sorozatát, Kohán István és Gyöngyösi Ivett koncertjeire kerül sor a Bartók Emlékházban. December 19-én ismét megrendezzük a Zeneakadémia Nagytermében az MVM Karácsonyi Koncertet, nagyon vonzó programmal. Az est főszereplője Vigh Andrea, olyan partnerekkel, mint Onczay Csaba, Tokody Ilona, Szabadi Vilmos, Drahos Béla, s nagyon szép kamaraművek is elhangzanak a szóló hárfadarabok mellett.

Milyen célok vezetik a 2015-év koncertjeinek tervezésénél?
J. L.: Ennél sokkal előbbre tartunk, mert a 2015-ös év hangversenyeit már egy évvel ezelőtt meghirdettük. Idén ősszel már 2016-os bérleteinkkel szeretnénk kijönni. De most maradjunk a 2015-ös év programjánál! A Zongora sorozaton 2015-ben 10 koncertet rendezünk, olyan közreműködőkkel, mint Grigorij Szokolov, Jevgenyij Koroljov, Fazil Say, Christian Zacharias, Ramin Bahrami, Yulianna Avdeeva, de fellépnek legkiválóbb magyar zongoraművészeink is. A Hegedű sorozaton Banda Ádám, Nyári László és Szabadi Vilmos, a Junior Prima díjasok koncertjein a 2014-es díjazottak is lehetőséget fognak kapni Szabó Ildikó és az Angelica Leánykar mellett. Továbbra is legfontosabb céljaink közé tartozik a fiatalok becsábítása a hangversenytermekbe. Ezért rendezzük meg már évek óta Hangszerek Világa koncertjeinket gyerekeknek. A következő év előadásain gyakran találkozhatunk majd Balázs János zongoraművésszel. Két korosztálynak is tart előadásokat, a 3-6 éveseknek és a 7-14 éveseknek. Az előadások ingyenesek, de regisztrálni kell a jakobikoncert@gmail.com e-mail címen. Senki nem fog lemaradni, amint megtelik egy koncert nézőtere, azonnal meghirdetjük a következőt.
hirdetés


A jövőben találkozhatunk újdonságokkal az MVM Koncertek programjában?
J. L.: 2014-ben a Zeneakadémián adtunk lehetőséget Balázs János Junior Prima díjas zongoraművészünk bemutatkozására. Koncertje, „A zongora három arca” megmutatta, ő lehet a következő évtizedek kiemelkedő magyar zongoraművésze. Az egyik részben eljátszotta a zongorairodalom három legnehezebb darabját (ritkaságként egyetlen koncerten!), nagyon magas színvonalon. Lajkó Félixszel tartott koncertjén a Budapesti Tavaszi Fesztiválon kiderült, azon kevesek közé tartozik, akik az improvizációs területen is kimagasló tehetségek. Ennek mintájára „Balázs János három arca” címmel hirdetünk meg sorozatot: egy szólóest, egy zenekari est és egy este Lajkó Félixszel. A felnőtt közönséget is szeretnénk bevezetni a zongorajáték titkaiba. Új sorozatunk műsorvezetője, a Junior Prima díjas Fülei Balázs „A Zongora – közelben” címmel A Zongora sorozat felnőtt nézőit invitálja, foglaljanak helyet a zongora mellett. De ne úgy, mint a koncerten, ahol előadó és közönség a színpad-nézőtér polarizációjába rendeződik.

Hogyan tudják biztosítani a koncertek anyagi hátterét?
J. L.: Feltétlenül meg kell említenem, hogy célkitűzéseink teljes mértékben találkoztak az MVM Magyar Villamos Művek támogatási elveivel. Már 1999 óta mellettünk állnak a komolyzene népszerűsítése terén. A bizalmat és támogatásukat azzal próbáljuk meghálálni, hogy a világon is egyedülálló hatékonysággal valósítjuk meg hangversenyeinket. 2014-ben és 2015-ben egyaránt 33 koncertet rendezünk a legmagasabb szinten. Nagyon bízom benne, még sokáig okozunk örömet közösen a magyar hangverseny-látogató közönségnek.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor