Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Nem szeretem ismételni magamat
2014-10. szám / Szepesi Krisztina

Hollerung Gábor karmester, karvezető, a Budafoki Dohnányi Ernő Zenekar ügyvezető zene­i­gaz­ga­tója, továbbá számtalan fesztivál és verseny szervezője azt mondja, az ismétlés nem csak a tudás atyja, ezért mindig újdonságokon töri a fejét. Ebben az évadban is több izgalmas kon­cert­so­ro­zat­tal készül zenekarával.

Tavaly volt 20 éves a zenekar, ön pedig augusztusban ünnepelte 60. születésnapját, de olyan, mintha minden koncertjük egyfajta ünnep lenne.
H. G.: Az ünnepek csupán pillanatok, és egyik esemény sem változtatta meg igazán a hétköznapi munkánkat, hiszen mindig nagyon sokat dolgozunk, sok hangversenyünk és rengeteg különféle fel­lé­pé­sünk van. Vagyis mostanra egy reflektorfényben lévő és nagyon sok műfajban otthonosan mozgó zenekar lett a Dohnányi.

Volt idő, amikor fel akart hagyni a zenekari szakmával.
H. G.: Pont az volt a szép ebben a történetben, hogy amikor abba akartam hagyni egy évre, tulajdonképpen a zenekar szavazott vissza a szakmába azzal, hogy engem választottak meg karnagyának. Velük soha nem merültek fel olyan nehézségek, hogy elfogadtassam azt, amit gondolok, hiszen ennek az együttesnek a muzsikusai azért is annyira jók, mert nemcsak azt tudják, mit csinálnak, hanem azt is, hogy miért. Az pedig, hogy velük minden megoldható, épp az ellenkezője volt a korábbi tapasztalataimnak.

Ezért sem okoz gondot, ha más stílusok és társművészetek felé szeretne nyitni?
H. G.: Sőt, a nyitás ötlete jelentős mértékben a zenekari tagoktól származik, hiszen nem általam vannak otthon többféle stílusban és játszanak több hangszeren. Így lett a filmzenekoncertünk is, amire persze sok komolyzenész húzza a száját, hiszen pop- és rockzene is elhangzik benne, pedig az ilyen stílusváltások egészen magas szintű játékintelligenciát követelnek. És persze egy csomó új dolgot kell tanulnunk, de szerencsénk van, hogy összehozott minket a sors olyan művészekkel, mint például Szentpáli Roland, aki most a Nemzeti Filharmonikusok első tubása és szédületes komponista. Amikor írt számunkra egy művet, a vele való együttműködésből nagyon sokat tanultunk. De az olyan muzsikusok is előrevittek minket, mint Binder Károly, Szakcsi Lakatos Béla vagy Oláh Kálmán.
hirdetés

A Művészetek Palotájában A szerelem arcai sorozatban táncosokkal és koreográfusokkal is együtt dol­goznak.
H. G.: Ez az én mániám, mert nagyon hiszek abban, hogy a nem verbális művészetek egymást erősítik. Az ilyen közös munkák persze rendkívüli fegyelmet követelnek, de összességében nemcsak a közönség, hanem a zenekar számára is nagyon erős élmény egy ilyen előadás. És arra is jó, hogy nehezebben befogadható műveket érthetőbbé tegyünk a közönség számára a mozgás és a látvány segítségével. A négy esten a fogalmakkal is játszunk, hiszen sorban egymás után Az egzotikus, A profán, A frivol és A magasztos címet kapták a sorozat részei. Ez azért is fontos, hogy jobban el tudjuk helyezni a darabokat, belegondoljunk azok mélyebb jelentésébe. Mert Bartók A csodálatos mandarinja természetesen egzotikus a maga megrázó szerelmi történetével, de éppilyen vonások vannak a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi meséjében is, ahogy a West Side Story is tulajdonképpen egy egzotikus Rómeó is Júlia sztori. A profán című esten Offenbach Orfeusz az alvilágban című művét játsszuk majd a Fortedanse Társulattal, ami talán a legnagyobb görbe tükör a mai modern civilizációval és a társadalom diszfunkcióival szemben, ettől pedig groteszk és vicces lesz. Az ősi mitológiában Orfeusz a kedveséért megy az alvilágba, ám ma a fennkölt dolgokat egyszerűen csak hazugságként vagy társadalmi elvárásokként fogalmazzuk meg, nem pedig valódi vágyként. A harmadik koncerten a Catulli Carmina Juronics Tamás koreográfiájában valósul majd meg ősbemutatóként, ami a szerelem évszázadokon átívelő erotikus oldalát mutatja meg. Ennek nagyon jó párja lesz Arisztophanész vígjátéka Petrovics Emil nem kevéssé frivol és pikáns zenei megfogalmazásában és Devecseri Gábor fantasztikus fordításában. Az utolsó koncerten már nem lesz szcenika, a legszebb szerelmi történeteket csupán zenével mutatjuk be, de épp ettől lesz mind a négy este egyedi.

A Classical Discoveries sorozatban különleges hangszereket mutatnak be.
H. G.: Ki akartunk találni valami oda illőt a Budapest Music Center kamaratermébe. Adódott a lehetőség, hogy olyan különleges hangszereket mutassunk be akár szólóhangszerként is, mint például a doromb, a szöghegedű, az ophicléide, a tekerőlant vagy a fortepiano. És ezekkel olyan különleges klasszikus zenéket játszunk, melyek sokaknak újdonságok lehetnek. Mert Mozart szimfóniáit mindenki ismeri, de a Haffner-szerenádot már nem biztos, ami az egyik legnagyobb műve, viszont hosszú és igen nehéz anyag, így igen ritkán veszik elő.

Miközben a Megérthető zene sorozatban a karmesterkedés mellett mesél is a zenéről. Hogyan találja meg a hangot a fiatalokkal ebben a nem könnyű témában?
H. G.: A magyarázataimmal kezdetben inkább a felnőtteket céloztam meg, de aztán rájöttem, a gyerekek is megértenek szinte mindent. A lényeg, hogy triviálisan kell fogalmazni és nem kell misztikumot vonni a művészetek köré. Szerencsére nagyon sok szülő számol be arról, hogy ha hazamennek, a gyerekek már keresik is az interneten a darabokat, hogy újra meghallgassák azokat, mert valamit megértettek belőlük a magyarázatok segítségével, és megtetszett nekik a zene. Persze a zenészek nagy része ösztönös személyiség, így nem jellemző, hogy a dolgok mélyére menjenek, miközben én hiszek abban, hogy értenünk kell minden részletet, hogy aztán el tudjuk ezeket magyarázni a szakmát nem értők számára is. Ráadásul a zenélésben sem minden csak intuíció és muzikalitás kérdése. Vannak, akik mégis megelégednek a reflexeikkel, a rutinnal, és egy idő után úgy érzik, mindent tudnak a zenéről. Én például nem szeretem ismételni magamat, ezért viszonylag kevés észrevételt írok a kottába, hogy ha újra előveszem, újra kelljen gondolnom az egész művet. És bár az ismétlés a tudás atyja, azért a slamposodás legbiztosabb jele is egyben. Ezért is óvakodom a megbízható rutintól és a már játszott műveket is úgy kezelem, mintha újak lennének.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor