Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
A tánc mindig kirántott a nehéz pillanataimból
2015-03. szám / Szepesi Krisztina

Berecz Istvánt sokan a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsor győztes néptáncosaként ismerik, miközben egyébként is mozgalmas az élete, hiszen a tánc mellett néhány hónapja a Fonó Budai Zeneház népzenei programjainak művészeti vezetését is átvette, sőt, időközben jogi
diplomát is szerzett. Azt mondja, a legjobb egyetem az, amit gyerekkorától végez a családja körében, és talán ez az, ami segít neki abban, hogy a fiatalok érdeklődését is felkeltse a népzene és a néptánc iránt, melyek az ő életének is szerves részei.

Azt mondtad pár éve, hogy a táncházasok egyfajta kisebbség a tár­sa­da­lomban. Mi tart össze titeket?
B. I.: Az a cselekvési, önkifejezési forma és eszközkészlet, amit nép­táncnak, népzenének, népdaléneklésnek hívunk. Örököltük ezt, amit a nép felhalmozott és a technika segítségével rögzítették, hogy meg­ta­nul­has­suk mi, akik már teljesen más életkörülmények, díszletek között élünk. Ráadásul egyszerű a formakincsük, egy népdal el­é­nek­lé­sé­hez a mulatság szintjén nem kell különösebb technikai tudás, ezáltal pedig közkincs lehet olyanok számára is, akik az egyszerű általános iskolai énekképzésen nevelkedtek. A legtöbb ember nem meg­él­he­tési kényszerből, hanem önmagáért, a belőle fakadó örömért csinálja. Ez adja a táncházmozgalom tisztaságát.

Neked mit adott?
B. I. A tánc mindig ki tudott rántani a nehéz pillanataimból. Ha volt egy bukott vizsgám vagy csak több hetet tanulnom kellett, biztos volt, hogy eljön a pillanat, amikor otthon föltekerem a szőnyeget, be­kap­cso­lom a zenét, és az utolsó szuszig csak táncolok. A tánctól mindig megkönnyebbülök és segít szembe nézni a jövővel. Olyan lelki tisztulási folyamat, gyógyír ez a fizikai fáradtsággal egyetemben, amit mindig hozzá tudtam kapcsolni az életem nagy örömeihez és keserűségeihez.

A korosztályod mégis leginkább diszkóba jár.
B. I.: Annak a műfajnak is megvannak a táncosai, hiszen a hiphopban és a break táncban is becsülni tudom a befektetett munkát, és vannak szép mozdulatok, de nem szerves műfaj. Az elektronikus zene számomra nem zene. A néptáncban van tartás és ráadásul ez a mi, jócskán ezer év alatt kialakult kultúránk, miközben akár egy romkocsmában is bulizhatunk rá. Nem is értik a diszkóból hajnalban hazabotorkáló emberek, hogy miért van az, hogy mi még mindig teli torokból énekelünk. Lehet, hogy még mi sem értjük. De megérezzük azt a hihetetlen indulatot, azt az örömöt, bánatot, amely a nép énekeit, táncait szülte, és anélkül, hogy észrevennénk, vagy ezen meditálnánk, az ősök érzései elevenednek meg bennünk.

Korábban amatőr néptáncegyüttesekben táncoltál. A Fölszállott a páva megnyerésének köszönhető, hogy elindultál a professzionális irányba?
B. I.: Nem vagyok profi. Soha nem tanultam például balettot és a heti kétszer két óra tánc sem ugyanaz, mintha mindennap reggeltől estig a teremben lettem volna. Ez előny és a hátrány is egyben. Az előnyöm az, hogy óriási örömmel tudok táncolni, mert nekem ez szórakozás, hiszen sose mondta meg senki, hogy mit kell csinálnom. De most, hogy megélhetési forrássá vált, érzem azért a képzés hiányát, miközben nagyon sokat lehetett tanulni abból is, hogy az öregeket néztem, akiket filmre vettek. Ezt tartom a legfontosabb forrásnak.

A művészeti vezetői pozíció is ennek folyománya?
B. I.: Biztos benne volt ez is. Megtisztelő felkérés volt, most kezdem csak felfogni, mi is a feladatom, hiszen más jellegű tulajdonságokat kell előhajtanom magamból, mint az előadó-művészet során, miközben a táncot se hanyagolhatom el, mert az kell a lelki épségemnek.
hirdetés

A jogi tanulmányok racionalitása segít a vezetésben?
B. I.: Az az érdekes, hogy az öt év jogi egyetem alatt se sikerült azt a fajta racionalitást beiktatnom a gondolkodásomba, amely az embereket arctalan jogalanyoknak nézi. Azt az értékrendet, amit otthonról örököltem, hogy az embert önmagában és a tettei, jelleme alapján ítéljem meg, nem mindig tudtam összefésülni a jog világával. Pedig nem is feltétlenül kellett volna. De nagyon rám fért a jogi egyetem. Hálás vagyok olyan tanáraimnak, akiknél emberség és szigor egyszerre működött. Ha ez a kettő következetesen és egyszerre tud működni egy közösségben, akkor az mind az egyén, mind a közösség fejlődését előre viszi.

Mit tanultál otthon?
B. I.: Édesapámék az énekeken és táncon keresztül nemcsak életszeretetet, hanem emberséget is mutattak. Olyan értékeket, amelyek útvonalat, útvonalakat rajzolnak ki az életben.

Hogyan vágtál bele az új feladatba?
B. I.: Eddig mindig dörgedelmesen zengtem a baráti asztaltársaságomnak az ortodox népzenei felfogásomat, de most be kell hozni a közönséget, és érzékenynek kell lennem arra is, hogy az emberek mit szeretnének. Az pedig szép út lehet, amíg megtalálom, hogy a saját értékrendemből se engedjek – hiszen az a hitvallásom, az vagyok én –, de a közönség ízléséhez is igazítsam a dolgokat úgy, hogy nevelni is tudjuk az embereket. A Fonó legnagyobb értékét mindig abban láttam, hogy képes volt elhozni az utolsó mestereket szerte a Kárpát-medencéből, amit mindenféleképpen folytatni szeretnék. De szeretném, ha megszólítanánk a laikus fiatalságot is. Barátaimmal próbálkozunk új formanyelvvel, csináltunk egy első világháborús darabot Vérízű szél címmel, ami a színház és a néptánc találkozási pontjait keresi. Jó lenne, ha ilyen produkcióknak is fóruma lehetne a Fonó. Amellett, hogy az autentikus népzene és néptánc bástyája is szeretnénk lenni, a világzenének és a jazznek is otthont adunk.

A fiatalok azért nem feltétlenül mozdulnak meg önmagában a népzenére…
B. I.: Jártamban-keltemben az a tapasztalatom, hogy az első pár lépés, pár hang alatti ferde pillantások után feloldódnak az emberek. A közös tánc és ének helyi közösségeket is teremt, mert fontosak ugyan a tömegrendezvények és a nagyszínházakat megtöltő előadások, de a szépség pont abban van, hogy a néptánc és a népzene ízesítheti a hétköznapjainkat. Ha a fiatalok bemennek a táncpróbára, azzal nemcsak sportolnak, de közösséghez is tartoznak, és észre sem veszik, hogy miközben a párjuk szemében gyönyörködnek, kultúrát is mentenek.






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor