Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Legyen az opera mindenkié!”
2015-05. szám / Szepesi Krisztina

Kesselyák Gergely négy éve tért vissza a Bartók Plusz Operafesztivál művészeti igazgatói posztjára egy teljesen új koncepcióval. A lendület nem hagyott alább azóta sem, a nézők pedig nyitottságukkal hálálják meg azt a munkát, ami az opera népszerűsítését szolgálja. Június 12–21. között ismét Miskolcra figyel majd az operavilág.

A fesztivál mottója: „Legyen az opera mindenkié!”. Mennyire reális a terv, hogy az opera újra az igényes népszórakoztatás eszközévé váljon?
K. G.: Várakozáson felüli módon megindultunk ebbe az irányba, egyre jobban erősödünk, és nagyon sok jó visszajelzést kapunk hazai és kül­föl­di szakmai körökből, hiszen az egész világon ráébredtek arra, hogy erre az irányváltásra valóban szükség van. Amikor meghirdettem az első operafesztivál programját, tudtam, hogy nem mi találtuk fel spanyolviaszt, de abban is biztos voltam, hogy egy olyan trendnek állunk az élére, amivel megsürgethetjük a fejlődést. Nagyon figyelek arra, hogy betartsam az ígéretemet a közönségnek, vagyis hogy „hallgatható” kortárs zenéket válogassunk össze, ami a szélesebb tömegek részére is könnyen befogadható. Az operanézők bizonyos szempontból az egész világon konzervatívak, ezért nagy dolog, hogy az elmúlt három évben kialakult egy olyan közönségünk, akik megelőlegezik nekünk a bizalmat még nem ismert operák és szerzők esetében is. Évről évre egyre nő a jegyeladásunk, és szinte számunkra is meghökkentő volt, hogy a mostani fesztiválra már az első két napon elkelt a jegyek egyötöde. Biztos vagyok benne tehát, hogy az új koncepció átjön, és talán előbb is, mint gondoltam.

Ebben az évben is csavarnak egyet a programon, még több különlegességgel.
K. G.: Az idei műsor talán legnagyobb előrelépése, hogy A fából faragott királyfit az utcán adjuk elő, ami azért különleges, mert volt már ingyenes utcai operaelőadásunk, de Bartók még soha. Mostanra érett meg rá a világ, hogy akár az utca népe is be tudja fogadni egy olyan szerző művét, amire korábban még az operába rendszeresen jegyet váltó közönség egy része se vállalkozott. Bízom benne, hogy ez a csodálatos zene megfogja majd az utca emberét is, hiszen a korábban nehezen emészthetőnek mondott Bartók a mai fül számára gyönyörű romantikus zenévé szelídült.

És ismét lesz Ezrek operája, ami talán a legjobban szól az utca emberének.
K. G.: Az egyik legnépszerűbb programunk ez, amely ebben az évben A trubadúr lesz. Ennek a most már négy évre visszatekintő hagyománynak fontos része, hogy tartunk beavató előadást is szintén az utcán, ahol részleteket láthatnak az operából, és beszélünk is róla, aztán ingyenesen megtekinthető a teljes előadás, amelyre regisztrálni kell, hiszen a nézőtér befogadóképessége véges. Tavaly óta az Operával koprodukcióban készül az előadás, így tud létrejönni egy nagyszabású produkció nagykórussal, díszletekkel, komoly apparátussal. Ráadásul ezt azután az Operaházban a jövő évadban tovább játsszák, tehát mondhatjuk, hogy ez egy előbemutató lesz a Miskolci Jégcsarnokban Galgóczy Judit rendezésében.
hirdetés

Több kortársopera-bemutató is lesz.
K. G.: Nagyon fontos számunkra, hogy mindig szülessenek új operák. Idén Fekete Gyula Egy anya története című, Andersen-mesére íródott gyönyörű művét fogjuk bemutatni Zsótér Sándor rendezésében, aki ebben a műfajban hatalmas sikerszériában van, hiszen Tallér Zsófia operáját szintén ő rendezte nemrégen. Reméljük, hogy nálunk is sikere lesz ennek a Budapesti Operettszínházzal koprodukcióban készülő előadásnak. Girolamo Deracóval pedig a két évvel ezelőtti operaíró-verseny óta nagyon jó a fesztivál kapcsolata. Akkor a versenyen egy különleges, nyolc másodperces operával hengerelte le a nemzetközi zsűrit, hiszen azon túl, hogy kiváló reklám ez a műfaj számára, a nyolc másodperc mögött nagyon mély filozófiát fedeztünk fel. Arról is biztosított minket, hogy elegendő a szakmai tudása akár egy egész estés opera megírásához. Tavaly zsűritagként látogatott vissza hozzánk és egy hihetetlenül szellemes kamarakoncertet adott a társulatával, melyben a zene és a színház kölcsönhatását boncolgatta, most pedig Facebooking című, egyfelvonásos operáját hozza el. Ő egy igazi fenegyerek, aki mindig kitalál valami újat, méghozzá mindig magas színvonalon. Feszegeti a határokat, és igaza van, mert a nagy elődök is ezt tették.

De azért klasszikusok vagy majdnem klasszikusok is lesznek a programban.
K. G.: Mert nagyon fontos a fesztiválnak az is, hogy olyan darabokat tűzzön műsorra, melyek ugyan nem ősbemutatók, de a repertoárnak valamilyen okból elfeledett vagy még nem eléggé felfedezett részei, és amelyekre, úgy gondoljuk, oda kellene figyelnie a közönségnek. Prokofjev A tüzes angyala az egyik ilyen, mely egy hihetetlenül erős és szenvedélyes mű, hatalmas zenekarral, hatalmas hanghatásokkal. Puccini Turandotja pedig azért érdekes, mert kevesen tudják, hogy ez is 20. századi alkotás, és talán semmi más nem bizonyíthatná jobban azt a tézisünket, hogy a 20. században is születtek közönségbarát operák. Ezt a darabot a Brünni Nemzeti Színház előadásában láthatja a közönség a Jégcsarnokban. És nagyon érdekes lesz A kékszakállú herceg várának kolozsvári előadása is Szinetár Miklós rendezésében, amelyhez a Bartók életében készült és általa jóváhagyott díszleteket és jelmezeket reprodukálták. Nagyon sokan mondták nekem a kolozsvári előadás után, hogy most értették meg igazán, miről is szól ez az opera.

A gálaest szintén tartogat izgalmakat.
K. G.: A széles közönség tetszését kivívott Virtuózokkal közösen készülünk erre, így találkozhatnak a nézők Sándor Zolival, Demeniv Mihállyal, Szauer Biankával és Szüts Aporral, az est sztárvendége Miklósa Erika, a műsorvezető pedig Batta András lesz. A fesztivál pedig nem lenne igazi utcai programok nélkül, így most is a megnyitótól a záró estig folyamatosan vannak műsoraink. Vagyis a színházban, a Jégcsarnokban és az utcán is megtaláljuk azokat a kapcsolódási pontokat az opera és a közönség között, melyek igazolják a mottónkat. És nagyon remélem, hogy a jövőben még nagyobb fesztiválokat tudunk rendezni, és egyre közelebb kerülünk ahhoz a célhoz, mely az egész világ komolyzenei életének továbbhaladása szempontjából fontos.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor