Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Las Vegastól New Orleansig
2015-07. szám / Szepesi Krisztina

Benkó Sándor augusztus 25-én lesz 75 éves, ami már önmagában is okot ad az ünneplésre. Mindezt tetézi azzal, hogy az általa alapított Benkó Dixieland Band már 1957 óta rója az utakat, és viszi el a világ minden részébe az azóta már sajátjukká vált, egyedi dixieland hangzást. A
születésnapot nem is lehetne stílszerűbben ünnepelni, mint augusztus 25-én egy koncerttel a Vár­os­ma­jori Szabadtéri Színpadon a Budapesti Nyári Fesztivál keretében, ahol a Las Vegastól New Orleansig című esten a közönség betekintést nyerhet a zenekar teljes munkásságának fontosabb állomásaiba.

Általában nem iszunk előre a medve bőrére, de nálad szerintem kivételt tehetünk, hiszen máig óriási energiával dolgozol.
B. S.: Az ember életében többnyire kialakul valamiféle szerelem egy hobbi vagy szakma iránt. És ha valaki megtalálja az igazit, ami egyáltalán nem befolyásolja a család iránti szeretetet, amellett élete végéig kiáll. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a dixieland muzsikából, a bandából, a színpadból és a sikerekből valaha is elegem lenne. Szeretnek az emberek, bármerre megyünk, és az egész kulcsa, hogy jómagam is szeretem őket, imádom a tradicionális jazzt hallgatni, hangszerelni, játszani vagy éppen gyakorolni. Ez ad egyfajta lendületet, ami mindig továbbvisz.

Sok szakma van, ahol mindig újdonságokkal találkozik az ember, de a dixieland műfaja elég zárt világ…
B. S.: Ha zárt világban él az, aki Mozartot játszik, akkor igen. Én azonban azt gondolom, hogy egyetlen szerző művében is mindig lehet találni egy-egy új érzést, új gondolatot. A mi műfajunk pedig mindennap hoz új szépséget, új feladatot, új fesztivált és új arcokat a közönség soraiban. Egyáltalán nem monoton, hanem szép és változatos. Maga a műfaj valamikor az 1900-as évek elején egy Buddy Bolden nevű fickóval indult New Orleansból, de ha meghallgatsz egy akkori és egy mai dixieland felvételt, az égadta világon semmi közöset nem találsz bennük. Ugyanazt a stílust csinálom ugyanolyan zenei ismérvek alapján és elképzelésekkel, de a technika, a hangzásvilág és az emberek befogadóképessége sokat változott. Ez a zene millió emberi lelken ment át.

Az évek során kialakított saját hangzást befolyásolta a közönségigény is?
B. S.: Alkalmazkodtunk ugyan a közönséghez, de nagyon sok kritikus észrevette, hogy közben mi is alakítottuk a közönséget. Magyarországon volt egy olyan időszak, amikor nem lehetett úgy végigmenni az utcán, hogy ne borult volna valaki a nyakamba. Akkoriban a Ki mit tud?-ban voltam zsűritag, de amúgy is egyfolytában a tévében voltam, hiszen a Zeneakadémiáról is rendszeresen közvetítették a koncertjeinket. Volt, hogy 300 koncertünk volt egy évben, és egyik se volt hakniműsor, ahogy ma is nagyon komolyan vesszük a koncertezést. 74 olyan világsztárral dolgoztunk, akik az amerikai jazzlexikonok legkiemeltebb zenészei. Magyarországon ilyen csapat rajtunk kívül nem volt, de talán sehol a világon, mert én nagyon tudatosan építkeztem, és nagyon fontosnak tartottam, hogy a nevem mellett jelenjen meg Milt Jackson, Freddie Hubbard vagy épp Buddy Tate neve. És ott volt Albert Nicholas is, aki 74 évesen járt nálunk. Azt mondta, eljárt már felette az idő, aztán hazament, és nemsokára meg is halt. De előtte írt még nekem egy nagyon kedves levelet, hogy nagyon jó volt együtt dolgozni, és hogy minden egyes dalát játszhatjuk jogdíj nélkül. Óriási dolog volt ez.
hirdetés

A tudatosság és a zene szeretete mellett talán azért is lehet lassan 60 éves a zenekar, mert nagyon kompromisszumkész vagy, és nem tartasz haragot.
B. S.: A nagy sikerek mögött soha nem egy ember áll. A mi munkánkban is óriási szerepük volt a kollégáknak, akik kiváló zenészek és nagyon lelkiismeretesek. Szervező munkám mellett csak az volt a dolguk, hogy jól zenéljenek. Nagyon érdekes, skizofrén állapot, hogy a világ ugyan elment mellettünk egy kicsit, de még mindig sikeres, telt házas koncerteket csinálunk, bármerre megyünk. Igaz, abban a világban, amiben a rap és az elektronikus műfajok a népszerűek, nem találom már a helyem.

A dixieland még ezek mellett is életben van, amit augusztus 25-én is megmutathattok a születésnapi koncerten.
B. S.: 10 880 koncertnél tartunk most és készül a 105. lemez, vagyis lesz miből válogatni. Ennek a koncertnek a Las Vegastól New Orleansig címet adtuk, ami nemcsak két várost, de a kezdetet és a végállomást is jelenti. Minden New Orleansban indult, az én történetem is, Las Vegas pedig olyan nekem, mint amit Frank Sinatra fogalmazott meg a My Way című számban, elhaló hangon, komótosan, valaminek a végén. Most elértem én is életem utolsó periódusába, ami akárhány évig tarthat még. Vagyis idézünk majd a koncerten az 1957-es indulásból és előadunk dalokat a zenekar néhány fontos állomásáról is. Micheller Myrtillt és Berki Tomit kértem, hogy jöjjenek velem vendégként, hiszen ők is már évtizedek óta az életem részei.

És az ország nagy koncerttermeiben tovább folyatódik az ünneplés…
B. S.: A hatvanas évek végétől megkaptam a lehetőséget, hogy a klasszikus évadot mi zárjuk a Zeneakadémián az Állami Hangversenyzenekar koncertjei után. Most is így lesz, december 29-én búcsúztatjuk az óévet. A nyitás óta kiváló a kapcsolatunk a Művészetek Palotájának vezetésével is. Káel Csaba igazgató úr felajánlotta, hogy október 9-én megrendezik a nagy ünnepemet, és nagyvonalúan leszállította a jegyárakat, hogy olyanok is eljöhessenek, akik eddig nem engedhették meg maguknak. Ezen a koncerten New Orleanst Lee „Plink” Floyd bendzsós és Jon-Erik Kellso trombitás képviseli. Meghívtam a nyíregyházi Banchieri Singers kórust, régi legendás bendzsósunkat, Nagy Jenőt és ösztöndíjas bendzsós tanítványomat, Hegedüs Csabát. Természetesen a műsorban fellépnek régi partnereink, Micheller Myrtill, Berki Tamás és Deseő Csaba is. Ezzel a műsorral elmegyünk Pécsre a Kodály Központba is október 15-én, a két amerikai zenész nélkül. Ezen kívül számtalan koncerttel jelentkezünk Soprontól Tihanyig, Szigligettől Budapestig.

És ahogy emlegetni szoktad, szeretnéd, ha a 100. születésnapi koncertet is megszervezhetnéd még…
B. S.: Ha sikerül, az lesz a legnagyobb rekordunk mind közül. Még mindig jó formában érzem magam, nem viselnek meg a fárasztó utazások és koncertek. Vagyis jól bírom, és remélem, így lesz még nagyon sokáig.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor