Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Beethoven és Bartók bűvöletében
2015-08. szám / Pavlovics Ágota

Kocsis Zoltán főzeneigazgató közelében lenni megtisztelő és kivételes állapot. A világ egyik legjobb zenekarát vezénylő zongoraművészt, karmestert, zeneszerzőt munkatársai finoman óvó szeretettel veszik körül, kímélik az idejét. Érthető, hiszen leginkább muzsikával szereti kifejteni a
világról alkotott véleményét. Ha mégis sikerül megnyerni egy interjúra, műveltsége, tájékozottsága, humora az első perctől az utolsóig lebilincselően érdekessé teszi a vele való beszélgetést.

Sir Simon Rattle egyszer azt találta mondani, a Berlini Fil­har­mo­ni­ku­sokkal olyan a munka, mint az őrült szex valakivel, akivel egyébként ki nem állhatjuk egymást. Ön hogy jellemezné a kapcsolatát a Nemzeti Filharmonikusokkal?
K. Z.: Távol álljon tőlem, hogy Sir Simon zenei magánéletébe bea­vat­koz­zak, de valószínűleg igaza van. Nem tudott olyan családias han­gu­la­tot teremteni, amire feltétlenül szükség van a tartósan eredményes munkához, és ennek nem nyelvi akadálya volt. Nálunk más a helyzet, nekem végeredményben sikerült átvennem azt a helyet, amelyet Fe­ren­csik János töltött be a Nemzeti Filharmonikusok élén. Annál a helyzetnél, amelyet Lakatos Éva kreált, és amelynek kö­vet­kez­mé­nye­kép­pen – Sir Simon szavait idézve – Kobayashi Ken-Ichiro „szexelt” a zenekarral, én talán mélyebbre jutottam, amit az is mutat, hogy immár 18 éve vagyok itt. És nem untam meg a zenekart, persze azt, hogy ők hogy éreznek, nem tudom, nyilván őket kéne megkérdezni. Tagadhatatlan, hogy sokszor kell ugyanazt ismételni, ahogy otthon is sokszor el kell mondani a gyereknek, hogy rakjon rendet, aztán egyszer csak megtörténik a csoda, az ember bemegy a szobájába, és rend van.

Ahogy a bennünket körülvevő világ sebesen változik, úgy a karmesteri munka definiálása, megközelítése is. Egyre kevesebb dirigens repertoárja öleli fel mondjuk Bachtól Bartókig a zenét. Mit gondol erről?
K. Z.: Bizonyára így van, hiába dirigálta kiválóan az egész repertoárt Pierre Monteux, mégis a franciákért és Stravinskyért tiszteljük. Az ember nem tudhat mindent. Például a nagyobbik fiam harminc nyelven beszél, de mi ez a világon létező 6800 nyelvhez képest? Legyünk szerények. Persze próbálkozni lehet. Ki gondolta volna a hetvenes évek elején, hogy romantikusokat vagy Rahmanyinovot fogok játszani? A karmesteri tevékenység komplex, egy olyan mindenevő zenekar repertoárját, mint a mienk, nem feltétlenül és csakis a karmester ízlése alakítja. Nekem is le kellett nyelnem néhány békát, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy bármilyen idegen számomra egy zene, addig forgatom, tanulmányozom, amíg tisztába jövök azzal, hogy melyek voltak az iniciatívák, amik miatt a zeneszerző megkomponálta. Így kerültem közel például Richard Strauss operáihoz. Röviden válaszolva a kérdésre, szép a specializálódás, mégis azt gondolom, hogy aki ezt az utat járja, megfosztja magát attól, hogy szélesebb horizontot fogjon át.

Apropó Richard Strauss. Október elsején mutatják be a zeneszerző ritkán játszott, A béke napja című operáját. Miért esett éppen erre a Strauss-műre a választásuk?
K. Z.: Azért, mert a sztorija pszichodráma, éppen úgy, mint Bartók Kékszakállúja, csak itt nem arról van szó, hogy a férfi kitárja-e a nő előtt a lelkét, hanem arról, hogy felrobbanjon-e a vár, vagy sem. A várban élők természetesen nem tudják, hogy a harmincéves háború vége – 1648. október 24-e – jött el. Strauss 1938-ban írta ezt a művét, csak sejthetjük, hogy talán egyenesen Hitlernek akart üzenni vele. Persze egy zeneszerző kevés egy készülő háború megakadályozásához. Mára kivetítve, fontos lenne, hogy az emberek agyába bevésődjön, a háború talán csak a hadiiparra hat termékenyítőleg. Nem szolgálja az emberi psziché és tudat felemelkedését. Okvetlenül meg kellene érteni, hogy ne pusztítsuk el magunkat. Gondoljunk arra mit jósolt Einstein: „Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztosan botokkal és kövekkel.” Ezt elkerülendő meg kellene értsék az emberek, hogy a béke az alapállapot.

Czeizel Endre professzor a zeneszerzők életéről folytatott kutatása során arra a következtetésre jutott, hogy a zene jelentősen növeli a lelki egészséget. Megállapította, hogy a muzsikusok átlagéletkora húsz évvel magasabb, mint zenével nem foglalkozó társaiké. Mit gondol, miért dobtuk ki az oktatásból a korábban híres és hasznos énektanítást?
K. Z.: Egyszerű a válasz: az 1989-ben kitört nagy szabadság egyben azt is jelentette, hogy mindent szabad. Az információdömping mindennél fontosabbá vált. Egyszerre jelentéktelenebbé zsugorodott, hogy Debussy milyen lelki rezdüléseket fest le műveiben. A saját, zenész családomban is látom a nyomát ennek a változásnak.

Miközben Liszt 1862-ben készült zongoráját féltve őrzik a bécsi Szépművészeti Múzeumban, és olykor játszani is fognak a különleges hangszeren, itthon új utakon jár a zongorakészítés. Milyennek találja a Bogányi-zongorát?
K. Z.: Nyitott vagyok mindenre, semmit nem utasítok el. Magam sem csak zongorán, hanem fortepianón is gyakorolok. Volt rá módom, hogy kipróbáljam a Bogányi-zongorát, de nem éreztem a hangszeren, hogy mi lehet a végcél. Arra jutottam, ha a végcél a zongorának mint hangszernek és a zongorajátéknak egészen új dimenzióba való helyezése, akkor még bőven van tennivaló ezzel a zongorával.

Akinek zongoraművészként Szvjatoszlav Richter azt írta: szeretném többször hallani Önt – miért vágyik arra, hogy vezényeljen?
K. Z.: Bartók felől közelítve, régóta foglalkoztatott a kelet-európai népzenén alapuló rendszer, ami Bartók Béla zongorajátékának alapja. Érdekelt, át lehet-e vinni zenekarra. A válasz egyértelmű igen. Bartók zenéje át van itatva népzenei elemekkel, nemcsak magyar, hanem román, szlovák, török, arab, bolgár stb. népzenei elemekkel. Amikor zongorán játszik, műzenét játszik, sok-sok év népzenei tapasztalatával. Ezt kell átvinni a zenekarba. A hegedűversenynél Kelemen Barnabásnak sikerült (bővebben lásd alábbi írásunkban). Bartók számára a népzene mást jelentett, mint más zseniális zeneszerzőknek. Például az Este a székelyeknél nem is népdal, csak népi stílusú darab. Az előadó feladata, hogy kitalálja a leírt kottából, hogy mit akart a szerző. Ezt a rendszert képtelenség leírni. Bartók egymás rokonaként kezeli a kelet-európai népzenéket, tehát minden kapcsolatban áll egymással, rengeteg szlovák vagy román dallam bukkan elő magyar szöveggel. A bartóki agogikai rendszert, az idővel való bánásmódot alkotó módon kell asszimilálni, nem lehet utánozni, de kutya kötelességünk követni.

Mivel fog folytatódni a Bartók Új Sorozat?
K. Z.: Bartók Béla kórusműveinek lemezfelvételeit folytatjuk. Bartók nem volt annyira elkötelezett a kó­rus­moz­ga­lom iránt, mint Kodály, de életművének kórusrepertoárja jelentős. Nagy kórusművei egyenrangúak például a Cantata Profanával, de a többi kórusműve is megkülönböztetett figyelmet érdemel. A Bartók Új Sorozat részeként elkészült már a nyíregyházi Cantemus Gyermekkórus és a Pro Musica Leánykar előadásában az Egynemű karok felvétele, a lemezen Szabó Dénes vezényelt. Reményeim szerint augusztusban vehetjük fel a magyar és román anyagot, novemberben pedig sor kerülhet a Négy tót népdal és a Szlovák népdalok felvételére, amit magától értetődően szlovák művészekkel szeretnénk felvenni. A lemez várhatóan decemberben lesz kapható. A következő lemezen az 1929-ben keletkezett Húsz magyar népdal lesz hallható, amely a zongorakíséretes szólóénekre írt népdalfeldolgozások műfajában a zeneszerző legnagyszerűbb munkái közé tartozik. A húsz dalból Bartók ötöt átírt zenekarra, a további tizenöt dalt kb. tíz évvel ezelőtt meg is hangszereltem. Kínálja magát az összehasonlítás Kodály műveivel, és azt gondolom, hogy Bartók túlmegy Kodályon, amíg az utóbbi egyszerű eszközökkel illusztrál, Bartók ír egy művet, amiben benne van a népdal, de azt tovább is gondolja. 1906 után Bartók már nem tudott rosszat írni. Korszak- és stílusteremtő zseni volt. Érthetetlen, hogy miért nem hallgatjuk többet, pedig a miénk. Meg kellene tanulnunk örülni annak, ami a miénk.
hirdetés

Négykezes lény
A Bartók Új Sorozatban jelent meg az I. és II. hegedű-zongoraszonáta – Szonáta hegedűre, Kelemen Barnabás és Kocsis Zoltán előadásában. A lemezről a Fanfare Magazine így írt: „Kelemen és Kocsis az I. szonáta Allegro appassionatóját csaknem őrült intenzitással szólaltatja meg, kifacsarva belőle mindent az utolsó cseppig. A lehető legszorosabb a kapcsolat köztük: olyanok, mint egy négykezes lény. Kelemen technikája ragyogó: mélyre ás és a magasba repül minden cincogás nélkül, és mindhárom tétel gyöngéd pillanataira lágy, selymes angriffet talál. Pompás pianissimói soha nem remegnek, nem csuklanak meg. Kocsis is lubickol és tündököl.”


Hogy hol maradt Beethoven?
Nos, a kérdezőnek akkora mázlija volt, hogy a Kocsis Zoltánnal folytatott beszélgetést követően részt vehetett a zenekar próbáján. A martonvásári Brunszvik-kastélyban meghirdetett koncertre gyakoroltak, ahol Ludwig van Beethoven Coriolan-nyitánya mellett a zeneszerző Esz-dúr zongoraversenyét és a Wellington győzelme című, Csataszimfónia néven is ismert művét játszották. A szólista Ránki Dezső zongoraművész volt. A kérdezőtől karnyújtásnyira ültek a zenekar tagjai, láthatta a nem kevésbé fantasztikus szólista és a túlzás nélkül csodálatos karmester minden rezdülését. Követhette, ahogy a szuggesztív dirigens lemegy a pódiumról, és zongorán eljátszik a zenekarnak egy részletet, hogy értsék, mit szeretne hallani. A Csataszimfónia magával ragadó, hömpölygően bátor hangjait hallgatni pazar élmény volt. Az Esz-dúr zongoraversenyt nemkülönben. Ránki Dezső egy pillangószárny rebbenésének finomságával varázsolta elő hangszeréből a szabadság utáni vágyakozás gyönyörű dallamait. A fantasztikus muzsika egy időre érezhetően bearanyozta a világot.


















vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor