Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat

FAZIOLI Estek – Oláh Kálmán és Andy Middleton
2016-06. szám / Ajánló

A Fazioli zongorákat számos tekintélyes pianista tartja a világ legjobbjainak, az Opus Jazz Club büszke arra, hogy nemrégiben sikerült egy ilyen kiemelkedő hangszert beszereznie.

Ennek apropóján FAZIOLI Estek címmel új koncertsorozatot indított útjára az Opus, melynek során a hangszer kiemelkedő hazai és nem­zet­kö­zi előadói mutatkoznak be, zömében szóló műsorral. Az előa­dá­sok a hagyományos jazztől a modern vagy akár teljesen újszerű hang­zá­sokig terjedő, igen széles műfaji spektrumot fognak át.
Július 30-án a FAZIOLI Estek sorozat második koncertjén a hangszer egyik legkiemelkedőbb hazai művésze, a zeneszerzőként is jelentős Oláh Kálmán lép színpadra a világ egyik legjobb amerikai jazz­szaxo­fo­no­sá­val, Andy Middletonnal. Mostani fellépésük nem az első ta­lál­ko­zás a két művész között, hiszen több ízben is játszottak már együtt mind duóban, mind Oláh Kálmán tavalyi, a Zeneakadémián megtartott, nagysikerű szerzői estjén fellépő nemzetközi csapatban. Az amerikai szaxofonost magával ragadó virtuozitás és széles skálán mozgó játék jellemzi, meleg, lírai, ugyanakkor lendületes kompozíciói és előadásmódja mesteri és másokat is inspiráló előadóvá teszik őt.

BMC Opus Jazz Club (IX., Mátyás u. 8.)
07. 30.,21h
hirdetés








vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor