Interjú
„Orgonám van, és nem félek használni”
2017-06. szám / Jónás Ágnes
„Hiszek a jobb emberiség világában, és azon dolgozom, hogy olyan értékeket tárjak fel, amelyek referenciaponttá válhatnak, s amik az ember nemesedését szolgálják” – vallja Rákász Gergely, akinek egyedi látásmódja, bravúros játéka, izgalmas zenetörténeti narrációi közelebb hozzák
mindannyiunkhoz a komolyzenét. A koncertorgonista ezúttal a Budapesti Nyári Fesztivál visszatérő vendégeként július 30-án ad újabb különleges nyáresti koncertet a hangulatos Városmajori Szabadtéri Színpadon, egyszerre kínálva jól ismert klasszikus muzsikát és új érdekességeket az orgona lordjainak kincses ládájából.
 Milyen koncepcióra fűzted fel a Lords of the Organ című koncertedet?
R. G.: Terveim szerint a Lords of the Organ egy több éven át tartó sorozat első koncertje lesz. Régóta szerettem volna összefoglalni a hangszer legnagyobb szerzőit és örökéletű műalkotásaikat – ehhez a koncepcióhoz nyertem meg partnernek a Budapest Nyári Fesztivált. Az orgona főurainak képzeletbeli asztalánál természetesen Bach ül az asztalfőn, idén a Dór Toccatát játszom tőle. Mellette ott lesz az évfordulós Widor az V. szimfóniával, Cesar Franck az a-moll korálfantáziával. Wilhelm Middelschulte Toccatája igazi kultúrbonbon, és játszom Bolero-átiratomat Raveltől. A nyaranta visszatérő sorozatba a veretes orgonadarabok mellé olyan műveket is beemelek, melyeket a szerzők nem orgonára szántak, de remekül passzolnak hozzá, hiszen igazi show-hangszer, kiválóan alkalmas a határok feszegetésére.
Vagyis a „hangszerek királyát” ezúttal eltereled a szakrális mezsgyéről.
R. G.: Azt szoktam mondani, hogy orgonám van, és nem félek használni, vagyis fontosnak tartom, hogy ne csak a szakrális vonalat képviseljem, hanem megmutassam a hangszerben rejlő egyéb lehetőségeket is. A Lords of the Organ sorozat arra biztatja a hallgatót, hogy merjen kimozdulni a komfortzónájából, s emelkedjen ki a megszokásokból.
„Az, hogy fiatal nyeretlenként bemutatkozhattam a Budapesti Nyári Fesztiválon hat éve, az Bán Teodóra érdeme” – írtad nemrég közösségi oldaladon. Pontosan hogyan vette kezdetét az együttműködés?
R. G.: Még az előző menedzserem ajánlotta fel egy koncertprogramomat, melyre Bán Teodóráék igent mondtak. Az évek múltával persze néha elcsábulnék, hogy kihagyjak egy nyarat, de mivel a Városmajor egyedi atmoszférával bír, és remekül lehet együttműködni a szervezőkkel, végül azóta van orgonaszó a szabadtéri színpadon.
A városmajori fellépést megelőzi a népszerű, a városnézést orgonaszóval ötvöző VíziZene koncerted.
R. G.: Nagyon büszke vagyok erre a projektre. Egyszer egy utazási kiállításon találkoztam a Ponders Travel csapatával, s a vállalkozói kedv hajtott, mikor arcátlanul feltettem a kérdést: miért nincs orgonakoncert a hajón? Ezzel és az ő nyitottságukkal kezdetét is vette az együttműködés. Az előző két évben a Rajnán és a Dunán hajóztunk, idén július 13. és 17. között utunk a festői Szajnán Párizstól az impresszionisták földjén keresztül az Atlanti-óceánig vezet. A korábbi évekkel ellentétben nem a hajó fedélzetén, hanem egy több száz éves apátsági templomban játszom az ötven-hetven fős társaságnak. A műsor a Budapesti Nyári Fesztiváléhoz nagyon hasonló lesz – a francia romantikus orgonairodalom remekei csendülnek fel némi kibővítéssel. A VíziZenének mindig van egyfajta izgalmas szalonjellege: olyan kultúrakedvelő társaság gyűlik ilyenkor össze, akik mernek kérdezni a koncertek során, s akiknek öröm játszani. | hirdetés
 |
|
És melyik zeneszerzővel lenne öröm például társbérletben lakni?
R. G.: Bachhal könnyen élnék együtt, mert biztos mindig rendet hagyna maga körül, elpakolná a ruháit, és csak a zongorázását lehetne hallani. Mozart már nehezebb eset: a lakás egyik végében heverne egy kotta, a másikban egy zokni, esetleg a tegnapelőtti reggeli, vagyis szöges ellentéte annak a precíz, praktikus embernek, amilyen én vagyok. Händellel is jól meglennénk, mert pompás vacsorákat adna, pár kilót biztosan fel is szednék mellette, de az életszeretete rám is átragadna.
A kritikusok rendre elismerően írnak a tehetségedről, a hölgynézők először mégis inkább a külsődet méltatják. Előny a jóképűség ebben a szakmában?
R. G.: Álszerénység volna azt mondani, hogyha egy óriásplakátról olyan arc néz vissza, ami mások számára tetszetős, az nem előny, de úgy gondolom, hogy ápolt, edzett, alkalomhoz öltözött és igényes minden ember lehet, ez pedig fontosabb. A megnyerő külső persze kétélű fegyver: jól is, rosszul is elsülhet. A koncertjeimre szerencsére inkább egy visszafogottabb közönség jár, de volt már példa mániákus rajongóra is, aki megbántódott, amiért nem viszonoztam a közeledését.
A koncertek tálalása, az előadásmód forgatókönyve tulajdonképpen a romantika kora óta nem igazán változott: a művész bejön a színpadra, meghajol, nem kommunikál, „csak” eljátssza a repertoárt, megkapja a tapsot, és ezzel vége az estének. Ráadásul él egy kép az emberek fejében, miszerint a komolyzenészek kimértek és megközelíthetetlenek. Ezzel szemben te folyamatos interakciót tartasz fenn a közönségeddel, nem riadsz vissza a látványelemek alkalmazásától sem, közösségi oldaladon pedig gyakran adsz hírt életed főbb eseményeiről.
R. G.: Igen, de ilyenkor nem is annyira magamhoz, mint inkább a komponistákhoz, adott esetben Bach és Mozart szellemének egy-egy darabkájához engedem közel az embereket. Míg a romantika korában talán nyugodtabb lélekkel ültek be az emberek a hangversenyre, és könnyebben tudták értelmezni az egyes művek belső jelentéseit, addig a ma embere már sokkal többet rohan, több minden felett siklik el. A koncertjeimen azért kommunikálok és narrálok folyamatosan, mert pontosan tudom, hogy a felcsendülő művek a hallgatótól meglehetősen nagy erőfeszítést, lelki-szellemi érettséget és felkészülést igényelnek, hiszen a klasszikus művészet világa elképesztően mély. Ha én mint egy jó idegenvezető kézen fogom a közönséget és megmutatom, hogy ez az univerzum nem is annyira távoli, mint amilyennek elsőre látszik, s hogy igenis jól el lehet ebben a világban tájékozódni, akkor egészen más lesz a koncertek átélhetősége. Hiszek a jobb emberiség világában, és azon dolgozom, hogy olyan értékeket tárjak fel, amelyek referenciaponttá válhatnak, s amik az ember nemesedését szolgálják.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
