2018. február 26. / Jónás Ágnes
„A művészeti értékeknek és a kultúrának minden magyar életében a jelenleginél nagyobb szerepet kell játszania, ez által az egész nemzet erősebb, boldogabb és minden tekintetben sikeresebb lehet” – vallja Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmester, akit a Magyar Művészeti
Akadémia tisztújító közgyűlésén 2017. október 10-én választott a köztestület az MMA elnökévé. A tisztséget tavaly november óta betöltő elnök beszélt megválasztása körülményeiről, jövőbeli terveiről, valamint a Fekete György által kikövezett út továbbépítésének fontosságáról.
Az összesen leadott 226 érvényes szavazatból 140 szavazattal lett az MMA új elnöke. Hogy érintette önt, hogy az MMA küldöttei ekkora bizalmat szavaztak önnek?
V. Gy.: Óriási megtiszteltetés ez számomra, úgy érzem, ennél szebb feladatot művész nem kaphat. Többé-kevésbé befejezett életművel rendelkezők szoktak ilyen tisztséget betölteni, én pedig még a pályám közepén tartok. Az MMA rendes tagjaként június elején még azon törtem a fejem, hogy Jankovics Marcell filmrendezőre vagy Marton Éva operaénekesnőre szavazzak, hiszen egy éve lehetett már tudni, hogy ők indulnak az elnöki posztért, aztán június közepén egy nem zenész akadémikustársam keresett meg azzal, hogy jelölni szeretne engem. Nagyon meglepődtem, kértem egy pár nap gondolkodási időt: mérlegeltem, hogy az elnöki feladatok összeegyeztethetők lennének-e karmesteri és zenekarvezetői feladataimmal, s miután úgy értékeltem, hogy igen, rábólintottam a jelöltségre. Most azon vagyok, hogy rálátásom legyen a napi ügyekre, az Akadémia teljes életére, gyűjtöm a terveimet, s dolgozom azon, hogy a programomban felvázolt teendőknek megkeressem és megtervezzem a konkrét kivitelezési lehetőségeit.
2013 óta levelező, 2017 májusától pedig rendes tagja az Akadémiának. Elmondaná röviden a szervezetbe kerülésének történetét?
V. Gy.: Hat évvel ezelőtt hívott fel Záborszky Kálmán akadémikus barátom – a Zuglói Filharmónia vezető karmestere és művészeti vezetője – azzal, hogy elfogadom-e, ha tagnak jelöl a Magyar Művészeti Akadémiára. Ekkor is kértem némi gondolkodási időt, és megnéztem, kikből áll a Zeneművészeti Tagozat: ugyanis az ember azt tudja igazán megítélni, amit ismer. Nagyon erős névsort láttam: sokakat jól ismertem közülük, s tudtam, hogy jó társaságnak lehetnék a tagja.
Ha olyasvalakit látott volna a névsorban, akivel emberileg és szakmailag nem szimpatizál, nem is vállalta volna a tagságot?
V. Gy.: Ha lett volna a listán akárcsak egy olyan is, aki számomra vállalhatatlan, biztosan nem lépek be a testületbe.
Elődje, Fekete György két elnöki cikluson, azaz hat éven át vezette az MMA-t. Mit tart megőrzendőnek az ő programjából?
V. Gy.: Véleményem szerint a kontinuitás nagyon fontos dolog, az építkezés egyik alapfeltétele. Amit Fekete György a köztestület felépítésének terén az elmúlt hat évben elért, nagyra tartom, s amit alapként letett, arra igenis kiválóan lehet építeni. Alapvető különbség kettőnk között, hogy ő a politika világából érkezett az Akadémia élére, fontos munkát végzett az Antall-kormány kulturális államtitkáraként, s méltán lehet büszke a Nemzeti Kulturális Alap létrehozására – e nélkül egy hétig sem tudna működni a magyar kulturális élet. Én két együttest alapítottam, s egy szűkebb kulturális szakterületen tevékenykedtem ez idáig. A következő három évben is karmester maradok, azonban főállásom az MMA vezetése lesz.
A Purcell Kórus és Orfeo Zenekar alapítójaként és karmestereként szerzett eddigi tapasztalatai és menedzseri tudása bizonyára segíti majd az elnöki munkáját.
V. Gy.: Természetesen igyekszem negyedszázados menedzseri tapasztalataimat az Akadémia javára kamatoztatni. Egyébként az eddig jelentős részben általam végzett, együtteseimmel kapcsolatos adminisztratív teendőket munkatársaim innentől kezdve nagyobb mértékben veszik át, emellett a jövőben jobban meg kell válogatnom, karmesterként milyen külső felkéréseket tudok elfogadni.
Mit tart a legfontosabb feladatának MMA-elnökként?
V. Gy.: Az Akadémia alaphivatása a magyar alkotó- és előadóművészet múltjának, jelenének és jövőjének következetes, értékelvű és minőségpárti képviselete. Az Akadémia fontos feladata lesz a jövőben (többek között) a művészeti nevelés erősítése a közoktatásban, az MMA ösztöndíjrendszerének bővítése, a művészeti ismeretterjesztés erősítése a közmédiában, a művészi életművek digitalizálása, archiválása és elérhetővé tétele, hasonlóan több nyugat-európai országhoz. Úgy gondolom, a művészeti értékeknek minden magyar életében a jelenleginél nagyobb szerepet kell játszaniuk, ez által az egész nemzet erősebb, boldogabb és minden tekintetben sikeresebb lehet.
Jelenleg az a helyzet, hogy Magyarországon a háztartások csupán pár ezer forintot áldozhatnak bevételükből a kultúrára, legalábbis ezt mutatják a 2016-os KSH-adatok.
V. Gy.: Meg tudom érteni az effajta érzékenységét, hiszen ez egy rendkívül nehéz szociális helyzetben lévő társadalom. Ha a művészetre és kultúrára áldozunk, akkor a lelkünk „karbantartásáért” is sokat teszünk, de természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az ilyen anyagi ráfordítás sokak számára nehézséget jelent, hiszen egészen más a fizetőképes kereslet itthon, mint például Amerikában vagy Franciaországban. Jó példa erre, hogy míg együtteseim Müpa-beli koncertjére tavaly novemberben tíz euróba került egy jegy, addig ugyanarra a hangversenyre a következő napon a versailles-i Királyi Operában már száz euró körül volt a belépő. Személy szerint egyébként nagyon büszke vagyok arra, hogy a Purcell Kórussal és Orfeo Zenekarral huszonhat-hét éve úgy működünk sikeresen, hogy a magyar komolyzenei élet utolsó harminc évében messze mi kaptuk a legkevesebb állami támogatást. (Egy kórussal és egy zenekarral annyi közpénzt költöttünk el 2000 és 2010 között együttesen, mint amennyit ma egy szimfonikus zenekar két-három hét alatt!) A közpénzzel gazdálkodók felelőssége rendkívül nagy – kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy minden elköltött adóforint maximális hatékonysággal, egyben minőségi alapon támogassa a művészetet és a kultúrát; célunk, hogy a szellemi táplálék minél szélesebb körben legyen hozzáférhető.
Akadémia tisztújító közgyűlésén 2017. október 10-én választott a köztestület az MMA elnökévé. A tisztséget tavaly november óta betöltő elnök beszélt megválasztása körülményeiről, jövőbeli terveiről, valamint a Fekete György által kikövezett út továbbépítésének fontosságáról.
Az összesen leadott 226 érvényes szavazatból 140 szavazattal lett az MMA új elnöke. Hogy érintette önt, hogy az MMA küldöttei ekkora bizalmat szavaztak önnek?
V. Gy.: Óriási megtiszteltetés ez számomra, úgy érzem, ennél szebb feladatot művész nem kaphat. Többé-kevésbé befejezett életművel rendelkezők szoktak ilyen tisztséget betölteni, én pedig még a pályám közepén tartok. Az MMA rendes tagjaként június elején még azon törtem a fejem, hogy Jankovics Marcell filmrendezőre vagy Marton Éva operaénekesnőre szavazzak, hiszen egy éve lehetett már tudni, hogy ők indulnak az elnöki posztért, aztán június közepén egy nem zenész akadémikustársam keresett meg azzal, hogy jelölni szeretne engem. Nagyon meglepődtem, kértem egy pár nap gondolkodási időt: mérlegeltem, hogy az elnöki feladatok összeegyeztethetők lennének-e karmesteri és zenekarvezetői feladataimmal, s miután úgy értékeltem, hogy igen, rábólintottam a jelöltségre. Most azon vagyok, hogy rálátásom legyen a napi ügyekre, az Akadémia teljes életére, gyűjtöm a terveimet, s dolgozom azon, hogy a programomban felvázolt teendőknek megkeressem és megtervezzem a konkrét kivitelezési lehetőségeit.
2013 óta levelező, 2017 májusától pedig rendes tagja az Akadémiának. Elmondaná röviden a szervezetbe kerülésének történetét?
V. Gy.: Hat évvel ezelőtt hívott fel Záborszky Kálmán akadémikus barátom – a Zuglói Filharmónia vezető karmestere és művészeti vezetője – azzal, hogy elfogadom-e, ha tagnak jelöl a Magyar Művészeti Akadémiára. Ekkor is kértem némi gondolkodási időt, és megnéztem, kikből áll a Zeneművészeti Tagozat: ugyanis az ember azt tudja igazán megítélni, amit ismer. Nagyon erős névsort láttam: sokakat jól ismertem közülük, s tudtam, hogy jó társaságnak lehetnék a tagja.
Ha olyasvalakit látott volna a névsorban, akivel emberileg és szakmailag nem szimpatizál, nem is vállalta volna a tagságot?
V. Gy.: Ha lett volna a listán akárcsak egy olyan is, aki számomra vállalhatatlan, biztosan nem lépek be a testületbe.
Elődje, Fekete György két elnöki cikluson, azaz hat éven át vezette az MMA-t. Mit tart megőrzendőnek az ő programjából?
V. Gy.: Véleményem szerint a kontinuitás nagyon fontos dolog, az építkezés egyik alapfeltétele. Amit Fekete György a köztestület felépítésének terén az elmúlt hat évben elért, nagyra tartom, s amit alapként letett, arra igenis kiválóan lehet építeni. Alapvető különbség kettőnk között, hogy ő a politika világából érkezett az Akadémia élére, fontos munkát végzett az Antall-kormány kulturális államtitkáraként, s méltán lehet büszke a Nemzeti Kulturális Alap létrehozására – e nélkül egy hétig sem tudna működni a magyar kulturális élet. Én két együttest alapítottam, s egy szűkebb kulturális szakterületen tevékenykedtem ez idáig. A következő három évben is karmester maradok, azonban főállásom az MMA vezetése lesz.
A Purcell Kórus és Orfeo Zenekar alapítójaként és karmestereként szerzett eddigi tapasztalatai és menedzseri tudása bizonyára segíti majd az elnöki munkáját.
V. Gy.: Természetesen igyekszem negyedszázados menedzseri tapasztalataimat az Akadémia javára kamatoztatni. Egyébként az eddig jelentős részben általam végzett, együtteseimmel kapcsolatos adminisztratív teendőket munkatársaim innentől kezdve nagyobb mértékben veszik át, emellett a jövőben jobban meg kell válogatnom, karmesterként milyen külső felkéréseket tudok elfogadni.
Mit tart a legfontosabb feladatának MMA-elnökként?
V. Gy.: Az Akadémia alaphivatása a magyar alkotó- és előadóművészet múltjának, jelenének és jövőjének következetes, értékelvű és minőségpárti képviselete. Az Akadémia fontos feladata lesz a jövőben (többek között) a művészeti nevelés erősítése a közoktatásban, az MMA ösztöndíjrendszerének bővítése, a művészeti ismeretterjesztés erősítése a közmédiában, a művészi életművek digitalizálása, archiválása és elérhetővé tétele, hasonlóan több nyugat-európai országhoz. Úgy gondolom, a művészeti értékeknek minden magyar életében a jelenleginél nagyobb szerepet kell játszaniuk, ez által az egész nemzet erősebb, boldogabb és minden tekintetben sikeresebb lehet.
Jelenleg az a helyzet, hogy Magyarországon a háztartások csupán pár ezer forintot áldozhatnak bevételükből a kultúrára, legalábbis ezt mutatják a 2016-os KSH-adatok.
V. Gy.: Meg tudom érteni az effajta érzékenységét, hiszen ez egy rendkívül nehéz szociális helyzetben lévő társadalom. Ha a művészetre és kultúrára áldozunk, akkor a lelkünk „karbantartásáért” is sokat teszünk, de természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az ilyen anyagi ráfordítás sokak számára nehézséget jelent, hiszen egészen más a fizetőképes kereslet itthon, mint például Amerikában vagy Franciaországban. Jó példa erre, hogy míg együtteseim Müpa-beli koncertjére tavaly novemberben tíz euróba került egy jegy, addig ugyanarra a hangversenyre a következő napon a versailles-i Királyi Operában már száz euró körül volt a belépő. Személy szerint egyébként nagyon büszke vagyok arra, hogy a Purcell Kórussal és Orfeo Zenekarral huszonhat-hét éve úgy működünk sikeresen, hogy a magyar komolyzenei élet utolsó harminc évében messze mi kaptuk a legkevesebb állami támogatást. (Egy kórussal és egy zenekarral annyi közpénzt költöttünk el 2000 és 2010 között együttesen, mint amennyit ma egy szimfonikus zenekar két-három hét alatt!) A közpénzzel gazdálkodók felelőssége rendkívül nagy – kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy minden elköltött adóforint maximális hatékonysággal, egyben minőségi alapon támogassa a művészetet és a kultúrát; célunk, hogy a szellemi táplálék minél szélesebb körben legyen hozzáférhető.