2018. február 26. / Pavlovics Ágota
Nagy sikerű kiállítást zárt 2017. november 5-én a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM). A tárlat anyagát kölcsönző száz intézmény több mint négyszáz tárgyát a múzeum reprezentatív kiállítási tereiben nyolcszáz négyzetméteren láthatták az érdeklődők. Az Ige-Idők – A reformáció 500 éve
című kiállításról – a Reformáció Emlékévének kiemelt eseményéről – az MNM Történeti Tárának művészettörténész szakmuzeológusával, a kiállítás kurátorával, dr. Kiss Erikával beszélgettünk.
A kiállítás címe, a kötőjeles Ige-Idők szókapcsolat telitalálat, rövid, mégis több értelmezési lehetőséget kínál. Milyen gondolatok mentén tervezték meg a tárlatot?
Dr. K. E.: Átjött, amit akartunk, az ige a Logosz szó, és az idő, vagyis a többidejűség. Ötszáz évre emlékeztünk, és az idő volt a fő vonal, meg akartuk mutatni a 16. század óta egymásra rakódott rétegeket és a modernitás alakulását is. Egy 500 éve változó, de azonos hagyományt szerettünk volna bemutatni, ami a központi narratíva is volt. A reformáció hatása jelentős, a reformációnak köszönhetjük a modern iskolarendszer kialakítását, valamint az írás és olvasás elterjedését.
A magyarországi reformáció történetének folyton változó, összetett viszonyaival a kiállítás időszakokra osztva ismertette meg a látogatót, hogyan?
Dr. K. E.: Az első teremben a reformációt megelőző Zsigmond-korig nyúltunk vissza mint előzményhez. Az első teremmel azt szerettük volna bemutatni, hogy a késő középkor emberét szenvedélyesen foglalkoztatta a hite, az üdvösség kérdése, újfajta lelki igények születtek meg. Ezek „kielégítésére” az egyházon belül is születtek válaszok. Az egyházszervezettel mint intézménnyel és annak egyes képviselőivel szemben voltak súlyos fenntartások. Az Európa egészét átható hitbéli megújulási vágy találkozott bizonyos társadalmi, technikai újdonságokkal (elsősorban a könyvnyomtatásra gondolok), illetve a reneszánsz humanizmusának kritikai szellemével. Ez teremtette meg annak az alapját, hogy egy karizmatikus ember, mint Luther képes volt fellépésével elindítani egy mindent megváltoztató folyamatot.
A tárlat további termeiben minek alapján húzták meg a korszakhatárokat?
Dr. K. E.: Először a tágabb európai kontextusra, majd a Kárpát-medencére fókuszált a tárlat, aztán a helyi viszonyokat, elsősorban a mohácsi vész utáni helyzetben a reformáció gyors hazai terjedésének okait mutattuk meg. Kuriózum, hogy a 16. században nálunk a politikumon kívül zajlott a reformáció, másutt ez nem így volt. A következő teremben a reformáció és a politikum összekapcsolódásának bemutatására került sor. A terem Bocskai, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György és Thurzó György széles körben ismert tevékenységére összpontosított. Az utolsó teremben a kronológiát elengedtük és a reformáció társadalmi és művelődéstörténeti hatásaira tettük a hangsúlyt. Ekkortól a tág társadalmi háttér nem kizárólag a protestantizmushoz kapcsolódik, a 18. századtól jelentős a protestánsok száma, akik hatottak a katolikusokra is, olyannyira, hogy a katolikus egyház is változtatott korábbi működésén, anyanyelven kezdték hirdetni az igét a templomokban, és lefordították a bibliát, de a katolikus megújulást nem írtuk le.
Az Ige-idők című kiállítás tekintélyes anyagot mutatott be, honnan és hogy sikerült összegyűjteniük ilyen mennyiségű tárgyat?
Dr. K. E.: Itthonról és a határon túlról is számos értékes tárgy érkezett, könyvek, liturgikus felszerelések, kelyhek, ötvösmesterek alkotásai. Az olyan nagy hazai gyűjteményektől is kaptunk tárgyakat, mint a Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum vagy a Széchényi Könyvtár. Az evangélikus és református egyházi gyűjtemények mindegyike kölcsönzött kincseket a kiállításra, köztük olyan tárgyakat is, amelyeket korábban egyáltalán nem láthatott a közönség. A kisebb és a nagy patinás gyülekezetek is közreműködtek és kölcsönöztek tárgyakat. Olyan használati tárgyakat is kaptunk kölcsön, amelyek biztosan hiányoztak a gyülekezeteknek például pünkösdkor.
Hogyan összegezné egy hónappal a zárás után a kiállítást?
Dr. K. E.: Az 500 éves évfordulóhoz közeledve a rendszerváltás óta eltelt elmúlt három évtized alatt megélénkültek a kutatások, rengeteg új szempontú munka született, amelyek gazdagították addigi tudásunkat. Olyan tárgyak is bemutatásra kerültek, amelyek korábban csak egy szűk kör számára voltak ismertek. Érezhető volt az igény egy átfogó, a közép-európai protestáns hagyományt bemutató kiállításra. A Reformáció Emlékbizottság bocsátotta rendelkezésünkre a szükséges anyagi eszközöket. Közép-Európában nem volt ilyen méretű kiállítás. A kiállítás fél évig volt nyitva, ami nem sztenderd idő. Szlovákia és Románia remek partnernek bizonyult. Nagyon jó döntés volt, hogy a kiállítást ingyenesen látogathatták az érdeklődők. Meggyőződésem, hogy a múzeumoknak ezt a gyakorlatot kellene követniük. Bizonyára szorosan összefügg az ingyenességgel, hogy a kiállítást hetvenezer ember látta. Örömünkre minden és mindenki nagyon jól vizsgázott, a múzeum épülete, a személyzet és a látogatók is. Pedig olykor a teljesítőképességünk határát súroltuk, például nem egyszer a négy teremben három csoportot vezettünk, ami nem kis összpontosítást igényelt. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban a kiállított tárgyakat restaurálták, ami a közgyűjteményi tárgyak és a gyülekezeti tárgyak esetében is fontos hozadék.
című kiállításról – a Reformáció Emlékévének kiemelt eseményéről – az MNM Történeti Tárának művészettörténész szakmuzeológusával, a kiállítás kurátorával, dr. Kiss Erikával beszélgettünk.
A kiállítás címe, a kötőjeles Ige-Idők szókapcsolat telitalálat, rövid, mégis több értelmezési lehetőséget kínál. Milyen gondolatok mentén tervezték meg a tárlatot?
Dr. K. E.: Átjött, amit akartunk, az ige a Logosz szó, és az idő, vagyis a többidejűség. Ötszáz évre emlékeztünk, és az idő volt a fő vonal, meg akartuk mutatni a 16. század óta egymásra rakódott rétegeket és a modernitás alakulását is. Egy 500 éve változó, de azonos hagyományt szerettünk volna bemutatni, ami a központi narratíva is volt. A reformáció hatása jelentős, a reformációnak köszönhetjük a modern iskolarendszer kialakítását, valamint az írás és olvasás elterjedését.
A magyarországi reformáció történetének folyton változó, összetett viszonyaival a kiállítás időszakokra osztva ismertette meg a látogatót, hogyan?
Dr. K. E.: Az első teremben a reformációt megelőző Zsigmond-korig nyúltunk vissza mint előzményhez. Az első teremmel azt szerettük volna bemutatni, hogy a késő középkor emberét szenvedélyesen foglalkoztatta a hite, az üdvösség kérdése, újfajta lelki igények születtek meg. Ezek „kielégítésére” az egyházon belül is születtek válaszok. Az egyházszervezettel mint intézménnyel és annak egyes képviselőivel szemben voltak súlyos fenntartások. Az Európa egészét átható hitbéli megújulási vágy találkozott bizonyos társadalmi, technikai újdonságokkal (elsősorban a könyvnyomtatásra gondolok), illetve a reneszánsz humanizmusának kritikai szellemével. Ez teremtette meg annak az alapját, hogy egy karizmatikus ember, mint Luther képes volt fellépésével elindítani egy mindent megváltoztató folyamatot.
A tárlat további termeiben minek alapján húzták meg a korszakhatárokat?
Dr. K. E.: Először a tágabb európai kontextusra, majd a Kárpát-medencére fókuszált a tárlat, aztán a helyi viszonyokat, elsősorban a mohácsi vész utáni helyzetben a reformáció gyors hazai terjedésének okait mutattuk meg. Kuriózum, hogy a 16. században nálunk a politikumon kívül zajlott a reformáció, másutt ez nem így volt. A következő teremben a reformáció és a politikum összekapcsolódásának bemutatására került sor. A terem Bocskai, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György és Thurzó György széles körben ismert tevékenységére összpontosított. Az utolsó teremben a kronológiát elengedtük és a reformáció társadalmi és művelődéstörténeti hatásaira tettük a hangsúlyt. Ekkortól a tág társadalmi háttér nem kizárólag a protestantizmushoz kapcsolódik, a 18. századtól jelentős a protestánsok száma, akik hatottak a katolikusokra is, olyannyira, hogy a katolikus egyház is változtatott korábbi működésén, anyanyelven kezdték hirdetni az igét a templomokban, és lefordították a bibliát, de a katolikus megújulást nem írtuk le.
Az Ige-idők című kiállítás tekintélyes anyagot mutatott be, honnan és hogy sikerült összegyűjteniük ilyen mennyiségű tárgyat?
Dr. K. E.: Itthonról és a határon túlról is számos értékes tárgy érkezett, könyvek, liturgikus felszerelések, kelyhek, ötvösmesterek alkotásai. Az olyan nagy hazai gyűjteményektől is kaptunk tárgyakat, mint a Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum vagy a Széchényi Könyvtár. Az evangélikus és református egyházi gyűjtemények mindegyike kölcsönzött kincseket a kiállításra, köztük olyan tárgyakat is, amelyeket korábban egyáltalán nem láthatott a közönség. A kisebb és a nagy patinás gyülekezetek is közreműködtek és kölcsönöztek tárgyakat. Olyan használati tárgyakat is kaptunk kölcsön, amelyek biztosan hiányoztak a gyülekezeteknek például pünkösdkor.
Hogyan összegezné egy hónappal a zárás után a kiállítást?
Dr. K. E.: Az 500 éves évfordulóhoz közeledve a rendszerváltás óta eltelt elmúlt három évtized alatt megélénkültek a kutatások, rengeteg új szempontú munka született, amelyek gazdagították addigi tudásunkat. Olyan tárgyak is bemutatásra kerültek, amelyek korábban csak egy szűk kör számára voltak ismertek. Érezhető volt az igény egy átfogó, a közép-európai protestáns hagyományt bemutató kiállításra. A Reformáció Emlékbizottság bocsátotta rendelkezésünkre a szükséges anyagi eszközöket. Közép-Európában nem volt ilyen méretű kiállítás. A kiállítás fél évig volt nyitva, ami nem sztenderd idő. Szlovákia és Románia remek partnernek bizonyult. Nagyon jó döntés volt, hogy a kiállítást ingyenesen látogathatták az érdeklődők. Meggyőződésem, hogy a múzeumoknak ezt a gyakorlatot kellene követniük. Bizonyára szorosan összefügg az ingyenességgel, hogy a kiállítást hetvenezer ember látta. Örömünkre minden és mindenki nagyon jól vizsgázott, a múzeum épülete, a személyzet és a látogatók is. Pedig olykor a teljesítőképességünk határát súroltuk, például nem egyszer a négy teremben három csoportot vezettünk, ami nem kis összpontosítást igényelt. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban a kiállított tárgyakat restaurálták, ami a közgyűjteményi tárgyak és a gyülekezeti tárgyak esetében is fontos hozadék.