Skandináv klasszikus a Rózsavölgyi Szalonban
2018. március 20. / Jónás Ágnes

Bő egy éve debütált a Rózsavölgyi Szalonban Fesztbaum Béla Szülőfalum, Pest című Molnár Ferenc-estje – a Jászai Mari-díjas színművész ezúttal ismét egy, a 19. század második felében, a 20. század elején alkotó szerzőhöz nyúl, és állítja színpadra Henrik Ibsen Rosmersholm című
drámáját, mely a norvég drámaírómester életművének egyik legkiválóbban szerkesztett darabja, s amely egyedi szimbólumain és pszichológiai mélységein keresztül szembesít a múlt bűneivel és a jelen választási lehetőségeinek reménytelenségével. A hatszereplős, április 5-től látható előadásról Fesztbaum Bélával beszélgettünk.

A Rosmersholm Ibsen keveset játszott, ismeretlenebb drámája. Milyen megfontolásból nyúlt épp ehhez a műhöz?
F. B.: A Rosmersholm hazánkban valóban ritkán játszott darab, német és angolszász nyelvterületen azonban előszeretettel viszik színre ezt a fajsúlyos művet, melyben Ibsen különleges költőiséggel szövi egy­más­ba a magán- és a közélet problémáit. Pesten utoljára bő huszonöt évvel ezelőtt játszották a Radnóti Színházban Valló Péter ren­de­zé­sé­ben, amit én még főiskolás fejjel láttam, és már akkor nagy hatással volt rám. Azóta hurcolom magammal az előadás emlékét, és azóta vágyom arra, hogy alkotóként találkozzam a darabbal – most a Ró­zsa­völ­gyi Szalon intim kis terében végre lehetőségem nyílik erre szí­nész­ként és rendezőként is. Az eredetileg négy felvonásos művet Deres Péter dramaturg barátommal egy nézőbarát, a mai ember által fo­gyászt­ha­tó két felvonásos (kétszer egyórás) darabbá alakítottuk úgy, hogy közben a szerző összes motívumát és mondanivalóját megtartottuk, s Kúnos László fordításában kínáljuk a közönségnek.

Rosmersholm egy ősi családi birtok, a történet középpontjában pedig a birtok ura, Rosmer áll, akit ön alakít. Milyen ez a szerep?
F. B.: Johannes Rosmer egy nemrég megözvegyült lelkész, aki kilépve az egyház szolgálatából a saját útját járva szeretné lélekben gazdagabbá tenni az embereket. Lát maga körül egy értékrendek és viszonyítási pontok nélkül maradt országot, ahol a régi értékeket már elvetették, az újakat pedig még nem találják. Időközben azonban előbukkannak olyan momentumok a múltból, amelyek gyökeresen meg­vál­toz­tat­ják a főhős közéleti és magánéleti helyzetét…

Hogyan tud kapcsolódni ez a politikai, vallási és morális problémákat felszínre hozó, 19. században íródott darab a jelenhez?
F. B.: Megmutatja, hogy hogyan nyúl utánunk a fel nem dolgozott múlt és a tudatosan elhallgatott prob­lé­mák. Mi fontosabb, az egyének vagy a koncepciók? Vajon tudjuk-e úgy megvalósítani önmagunkat, hogy közben ne sértsünk meg másokat? Hová vezet, ha valaki közéleti-világjobbító szerepet vállal magára? – ezekkel a kérdésekkel is szembesíti a mai nézőt az előadás
.
Rebekka West legalább olyan kardinális szereplője a darabnak, mint Rosmer.
F. B.: Ő Rosmer segítője, támogatója és lelki társa, egyfajta modern házvezetőnő, akinek valóban kulcs­sze­re­pe van. Ez a nőalak egyébként a 19. század legendás nagy színésznőinek egyik vágyott szerepe volt, gazdag és árnyalt alakításra nyújt lehetőséget ezúttal egykori vígszínházas kolléganőmnek, Láng Annamáriának is, aki most először játszik a Rózsavölgyi Szalonban.

A Rózsavölgyi Szalonban több mint egy évvel ezelőtt debütált a Szülőfalum, Pest című egyszemélyes színházi esttel, a rendhagyó prózai-zenés előadás a mai napig műsoron van. Milyen visszajelzések érkeztek róla?
F. B.: Hála Istennek a nézők elfogadták ezt a vakmerő „ajánlatot”, vagyis hogy a „színházi” író Molnár Ferencet és annak „kávéházi”, ismeretlen arcát nem színpadra szánt szövegein keresztül mutatom meg. Úgy érzem, hogy az est megtalálta a helyét, a Szalonba való, és nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan intim légkörű helyen rendezhetek és léphetek fel, amely egyedi színdaraboknak ad otthont, s ahol olyan nagyszerű alkotók és színművészek fordulnak meg, mint például Molnár Piroska, Valló Péter vagy Jordán Tamás, Rátóti Zoltán, Trill Zsolt, Balsai Móni, Alföldi Róbert, és hosszasan folytathatnám a sort.

A léggömb elrepül című Kosztolányi-estje tíz éve fut a Vígszínház Házi Színpadán, és nevéhez fűződik még a Seress Rezső műveiből összeállított, Dalok a Kispipából című est is az Óbudai Társaskörben. Mond­hat­juk, hogy rendezőként kifejezetten vonzza önt a 19. század végi, a 20. század eleji magyar irodalom és zenei miliő?
F. B.: Valóban nagy szeretettel válogatok az említett korszak magyar szerzőiből, és talán van is ké­pes­sé­gem ahhoz, hogy a magam szűrőjén keresztül vigyem közel a műveiket a befogadókhoz. Az Ibsen-mű egy keményebb falat, de szintén izgalmas kihívás, és nagyon alkalmas arra, hogy tükröt tartson a ma emberének, a mai polgári létezésnek. Ha van megfelelő anyag és lehetőség, akkor úgy érzem, hogy megvan bennem a kellő ambíció, hogy rendezőként is szolgáljam a közönséget. Mindenkinek szeretettel ajánlom, hogy felfedezze magának a Rosmersholmot, és remélem, hogy a kiváló szereposztással – Láng Annamáriával, Gyabronka Józseffel, Lukáts Andorral, Zrinyi Gál Vincével, Kútvölgyi Erzsébettel – sikerül minél árnyaltabban megszólaltatnunk a remekművet, közel hozni a ma emberéhez e távoli skandináv szerző klasszikusát, valamint színesíteni a Szalon repertoárját.