2018. május 09. / Dercsényi Dávid
Hogy kerülnek a szellemek a házakba? Persze, tudjuk a választ ezer horrorfilmből, meséből. De biztos, hogy olyan félelmetesek? Vadak, elvetemültek? Vegyünk csak egy példát: fiatal pár él egy vidéki házban Amerikában. Egyikükből szellem lesz. Mit csinál? Miért csinálja? Hogyan? Meddig?
David Lowery (Vétkező szentek, Elliott, a sárkány) megcsinálta a filmtörténet egyik legmetafizikusabb és legköltőibb filmjét a szellemekről úgy, hogy a speciális látványelemekért felelős csapat minden bizonynyal roppant csalódottan olvasta el a forgatókönyvet. Micsoda, egy lepedő? Egy szellemnek? Ennyi? De hiszen ez röhejes.
Innen indulva Lowery aztán megjárja a konkrét és szimbolikus Tolnát-Baranyát, kitér Beethovenre, az alkotásra, de láthatunk indiánokat, spanyolul beszélő családot, rövid előadást kapunk a világ hosszú távú jövőjéről. Egyeseknek akár Ottlik Géza örökbecsű gondolatai is eszükbe juthatnak, amiket a pusztulástól való félelem ihletett A Valencia-rejtélyben az anyagi világ pusztulásáról, illetőleg az érzelmi világ öröklétéről.
Pedig tényleg nem távolodtunk el a lepedős, röhejes szellemtől, aki Lowerynek köszönhetően lassan költői képpé válik. Ha akarom, a szerelem erejéről szóló elégia a Kísértettörténet, de tényleg a pusztulás ellen írt ódának is éppolyan erővel láthatom – a két értelmezés nem is feltétlen áll ellentmondásban.
Mindeközben szellem és ember kapcsolata közel sem harmonikus, a film olykor megközelíti a horror műfaját, persze kinek mi a nagyobb félelem, egy szellem, aki tányérokat tör szét, vagy egy tágulásban lévő világegyetem, amely azonban előbb-utóbb visszatér az ősrobbanás előtti állapotába.
Casey Affleck és Rooney Mara profizmusa és jelenléte cseppet sem árt persze a filmben, de többet jelentenek a hosszú jelenetek, a szűk, 4:3-as képkivágás, képkeretszerű formátum, ami bevonja, behúzza a nézőt, magát is lepedőt lobogtató szellemmé teszi. Illetőleg az univerzum részévé, ami elég erős eredmény egy filmtől.
Talán nem véletlen, hogy ez az elsőre soványnak, az első percekben vontatottnak tűnő film nem esik szét, nem veszít az egyensúlyából, a minimális szöveggel együtt nem süllyed unalomba, hanem elég szépen szerepelt a fesztiválkörútján.
De nem is ez a lényeg, hanem az a kozmikus érzés, ami valószínűleg elég sok nézőjét elkapja, és nem mellesleg az a katarzis, ami szintén sokaknál megérkezik, amikor a stáblista megkezdi lassú vonulását a fekete háttéren.
DVD
Kritika (4)
Bontonfilm
David Lowery (Vétkező szentek, Elliott, a sárkány) megcsinálta a filmtörténet egyik legmetafizikusabb és legköltőibb filmjét a szellemekről úgy, hogy a speciális látványelemekért felelős csapat minden bizonynyal roppant csalódottan olvasta el a forgatókönyvet. Micsoda, egy lepedő? Egy szellemnek? Ennyi? De hiszen ez röhejes.
Innen indulva Lowery aztán megjárja a konkrét és szimbolikus Tolnát-Baranyát, kitér Beethovenre, az alkotásra, de láthatunk indiánokat, spanyolul beszélő családot, rövid előadást kapunk a világ hosszú távú jövőjéről. Egyeseknek akár Ottlik Géza örökbecsű gondolatai is eszükbe juthatnak, amiket a pusztulástól való félelem ihletett A Valencia-rejtélyben az anyagi világ pusztulásáról, illetőleg az érzelmi világ öröklétéről.
Pedig tényleg nem távolodtunk el a lepedős, röhejes szellemtől, aki Lowerynek köszönhetően lassan költői képpé válik. Ha akarom, a szerelem erejéről szóló elégia a Kísértettörténet, de tényleg a pusztulás ellen írt ódának is éppolyan erővel láthatom – a két értelmezés nem is feltétlen áll ellentmondásban.
Mindeközben szellem és ember kapcsolata közel sem harmonikus, a film olykor megközelíti a horror műfaját, persze kinek mi a nagyobb félelem, egy szellem, aki tányérokat tör szét, vagy egy tágulásban lévő világegyetem, amely azonban előbb-utóbb visszatér az ősrobbanás előtti állapotába.
Casey Affleck és Rooney Mara profizmusa és jelenléte cseppet sem árt persze a filmben, de többet jelentenek a hosszú jelenetek, a szűk, 4:3-as képkivágás, képkeretszerű formátum, ami bevonja, behúzza a nézőt, magát is lepedőt lobogtató szellemmé teszi. Illetőleg az univerzum részévé, ami elég erős eredmény egy filmtől.
Talán nem véletlen, hogy ez az elsőre soványnak, az első percekben vontatottnak tűnő film nem esik szét, nem veszít az egyensúlyából, a minimális szöveggel együtt nem süllyed unalomba, hanem elég szépen szerepelt a fesztiválkörútján.
De nem is ez a lényeg, hanem az a kozmikus érzés, ami valószínűleg elég sok nézőjét elkapja, és nem mellesleg az a katarzis, ami szintén sokaknál megérkezik, amikor a stáblista megkezdi lassú vonulását a fekete háttéren.
DVD
Kritika (4)
Bontonfilm