2018. május 17. / Pavlovics Ágota
Az idézet Cao Hszüe-csin, kínai költő és festőművész művéből, a klasszikus kínai irodalom legjelentősebb alkotásának tartott, A vörös szoba álma című regényből való. Kínában úgy tartják, aki nem tudja elbeszélni A vörös szoba álmát, az hiába olvas bármennyi könyvet... A gazdag
jelentéstartalmú gondolatot a Takarmánybázis Tandem, Szemző Tibor és Gőz László oroszországi koncertfelvételén hallottam, és nyomban beleszerettem. Mindkét muzsikus rajongójaként megtiszteltetés, hogy a turné és a Budapest Music Center dupla születésnapja okán Szemző Tiborral beszélgethettem.
Most érkeztek haza Oroszországból, mely városokban jártak, hogyan fogadta önöket a közönség?
Sz. T.: Először az 1756-ban épült Alekszandrinszkij Színházban voltunk Szentpéterváron. Fantasztikus helyszín, a Milanói Scalára emlékeztet. Koncertünk a színház új színpadán, a néhány éve átadott New Stage-en volt, a közönség nagyon kedvesen fogadott minket. A turnét a moszkvai Magyar Kulturális Központ és az Eshkolot, kulturális és oktatási projektekkel foglalkozó zsidó szervezet támogatta, nagyon sok segítséget kaptunk Kozlov Sándortól, a Központ kulturális attaséjától is.
Moszkvában a legendás Kulturális Központban, a DOM-ban nagyon szép emlékezés hangzott el, az In Memoriam Nyikolaj Dimitrijev. Kire emlékeztek?
Sz. T.: 1996-ban, Londonban, a Royal Festival Hall-beli koncertem után ismerkedtem meg az orosz zenekritikus és koncertszervező Nyikolaj Dimitrijevvel és Dimitrij Ukhovval. 1999-ben Dimitrijev lett a DOM művészeti vezetője, és 2002-ben meghívta Tractatus projektemet, majd a rákövetkező évben a Koponyalapi törés című darabomat, amelyet a 180-as Csoport idejéből ismert. Az orosz narrátor maga Dimitrijev volt, a cigányzenekart természetszerűleg itthonról vittük. A DOM kérésére most két másik mű mellett ismét a mindig változó Tractatust játszottuk, amelyben a szöveg mellett fontos szerepük van a vetített filmrészleteknek, amelyek Forgács Péter filmjéből valók. A film, a szöveg és az emberi hang szintézisében a zene játssza a központi szerepet. Ludwig Wittgenstein gondolatai mindig az adott ország nyelvén is elhangzanak, így aztán meg kell tanulnom ezeket oroszul is. 2004-es látogatásomat beárnyékolta Nyikolaj Dimitrijev barátom váratlan halála, és azóta nem jártam Moszkvában. A DOM kultikus hely, a koncertet felfokozott várakozás előzte meg. A közönség szeretete érezhető volt, minden gesztusra rezonáltak. Gőz László káprázatos módon csatlakozott, a rá jellemző egyedi közelítéssel, mindvégig fajsúlyos volt a jelenléte. A 180-as Csoportban kezdődött ez az együttműködés, ami kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is tart. A koncerteken Gőz basszustrombitán, harsonán és kagylókon játszott, jómagam fuvolákon és természetszerűleg a hangomat használva.
A közönséggel április 6-án, Török Ferenc 1945 című filmjének vetítése után is találkoztak, hogy sikerült a találkozás?
Sz. T.: Bő negyedórás zenei-filmes blokkot mutattunk be a film kép- és hanganyaga alapján. Az ezt követő közönségtalálkozón némi meglepetést okozott nekünk, hogy a moszkvai közönség miként reagált az orosz katonák filmbeli ábrázolására. Mint a film zeneszerzője az 1945 hangi világának sokszínűségét és árnyaltságát emeltem ki, illetve a forrásokat, amelyekből inspirációt merítettünk.
Készít installációt, filmet, zenét ír. Ahogy egy önnel készült interjúban olvastam, a zene felől készít filmet. Ez mit jelent a gyakorlatban?
Sz. T.: Számomra a film vizualizált szólam. Több mint két évtizede csak audiovizuális projekteket készítek. Az élet vendége című Kőrösi Csoma filmemben és más munkáimban is nagy jelentőségük van a beszélt szövegeknek és a különböző nyelveken megszólaló emberi hangoknak.
Április 9-én indul a háromrészes Budapesti Moziestek sorozat a BMC-ben, milyen műsorral?
Sz. T.: Jó ideje zajlanak Moziestek a Budapest Music Centerben. Április 9-én a Forgács Péter rendezővel közös, talán legismertebb művünk, a Privát Magyarország filmsorozat két filmje lesz látható. Ezek nyersanyagai privát, illetve családi filmek. A Vagy-vagy a láthatatlan, érzéki viszonyok lepleződéséről szól, míg a Bibó Breviárium közelebb hozza a 20. század legnagyobb magyar politikai gondolkodójának ma is érvényes meglátásait. Narrátora Dobszay László, mindkát film zenéjét a Gordiusi Čomóval rögzítettem.
Április 16-án az ön rendezésében készült kísérleti rövidfilmek lesznek műsoron, 23-án pedig legelső filmes munkája, az 1985-ben készült Koponyaalapi törés, valamint legújabb munkája, Török Ferenc 1945 című filmje lesz látható, amelyekről már esett szó.
Sz. T.: A filmjeim közül 16-án négy lesz látható, a vetítés előtti és utáni beszélgetést Kolozsi László film- és zenekritikus moderálja. 23-án a Koponyaalapi törés lesz műsoron, ami öndialógus egy televízió és egy pörköltevő éttermi látogató között. Az 1945 az év augusztusának egyetlen napján játszódik, amikor egy település lakóinak élete gyökeresen megváltozik.
A BMC 20 évvel ezelőtt alakult meg, és 5 éve adták át egyszerűségében lenyűgöző és fantasztikusan jól működő épületét. A kettős jubileum alkalmából május 5-én mozikoncertet adnak Gőz Lászlóval. Mit láthat/hallhat ezen az estén a közönség?
Sz. T.: Május 5-én Ez van! című munkámat adjuk elő Ottlik Géza hangjával és a hozzá tartozó budapesti moziképekkel, valamint »K« Metszetek című Kafka-ciklusom néhány darabját. A vetített filmek 8 mm-es technikával készültek, Kafkához kötödő élethelyszíneket járnak be. A szöveg ezúttal örmény, japán, angol, magyar, spanyol, orosz, török, jiddis és tibeti nyelven szólal meg, anyanyelvű narrátorok hangján.
Az ön számára a beszélt szövegeknek és a különböző nyelveken megszólaló emberi hangoknak különleges jelentősége van. Van kedvenc nyelve?
Sz. T.: Nincs, de vannak emberek, akiknek a beszédhangja nagy hatással volt rám. Ilyen például Rabindranáth Tagore hasonlíthatatlan bengáli nyelvű, szinte éneklő kántálása, vagy távoli rokonom, a prágai Josef Brukner költő beszédhangja cseh nyelven. Valójában talán nem is annyira a nyelvek, hanem a nyelvek mögött feltáruló sorsok érdekelnek. A hangjuk többet közvetít, mint amiről beszélnek, a hangunkra rá van írva a sorsunk.
jelentéstartalmú gondolatot a Takarmánybázis Tandem, Szemző Tibor és Gőz László oroszországi koncertfelvételén hallottam, és nyomban beleszerettem. Mindkét muzsikus rajongójaként megtiszteltetés, hogy a turné és a Budapest Music Center dupla születésnapja okán Szemző Tiborral beszélgethettem.
Most érkeztek haza Oroszországból, mely városokban jártak, hogyan fogadta önöket a közönség?
Sz. T.: Először az 1756-ban épült Alekszandrinszkij Színházban voltunk Szentpéterváron. Fantasztikus helyszín, a Milanói Scalára emlékeztet. Koncertünk a színház új színpadán, a néhány éve átadott New Stage-en volt, a közönség nagyon kedvesen fogadott minket. A turnét a moszkvai Magyar Kulturális Központ és az Eshkolot, kulturális és oktatási projektekkel foglalkozó zsidó szervezet támogatta, nagyon sok segítséget kaptunk Kozlov Sándortól, a Központ kulturális attaséjától is.
Moszkvában a legendás Kulturális Központban, a DOM-ban nagyon szép emlékezés hangzott el, az In Memoriam Nyikolaj Dimitrijev. Kire emlékeztek?
Sz. T.: 1996-ban, Londonban, a Royal Festival Hall-beli koncertem után ismerkedtem meg az orosz zenekritikus és koncertszervező Nyikolaj Dimitrijevvel és Dimitrij Ukhovval. 1999-ben Dimitrijev lett a DOM művészeti vezetője, és 2002-ben meghívta Tractatus projektemet, majd a rákövetkező évben a Koponyalapi törés című darabomat, amelyet a 180-as Csoport idejéből ismert. Az orosz narrátor maga Dimitrijev volt, a cigányzenekart természetszerűleg itthonról vittük. A DOM kérésére most két másik mű mellett ismét a mindig változó Tractatust játszottuk, amelyben a szöveg mellett fontos szerepük van a vetített filmrészleteknek, amelyek Forgács Péter filmjéből valók. A film, a szöveg és az emberi hang szintézisében a zene játssza a központi szerepet. Ludwig Wittgenstein gondolatai mindig az adott ország nyelvén is elhangzanak, így aztán meg kell tanulnom ezeket oroszul is. 2004-es látogatásomat beárnyékolta Nyikolaj Dimitrijev barátom váratlan halála, és azóta nem jártam Moszkvában. A DOM kultikus hely, a koncertet felfokozott várakozás előzte meg. A közönség szeretete érezhető volt, minden gesztusra rezonáltak. Gőz László káprázatos módon csatlakozott, a rá jellemző egyedi közelítéssel, mindvégig fajsúlyos volt a jelenléte. A 180-as Csoportban kezdődött ez az együttműködés, ami kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is tart. A koncerteken Gőz basszustrombitán, harsonán és kagylókon játszott, jómagam fuvolákon és természetszerűleg a hangomat használva.
A közönséggel április 6-án, Török Ferenc 1945 című filmjének vetítése után is találkoztak, hogy sikerült a találkozás?
Sz. T.: Bő negyedórás zenei-filmes blokkot mutattunk be a film kép- és hanganyaga alapján. Az ezt követő közönségtalálkozón némi meglepetést okozott nekünk, hogy a moszkvai közönség miként reagált az orosz katonák filmbeli ábrázolására. Mint a film zeneszerzője az 1945 hangi világának sokszínűségét és árnyaltságát emeltem ki, illetve a forrásokat, amelyekből inspirációt merítettünk.
Készít installációt, filmet, zenét ír. Ahogy egy önnel készült interjúban olvastam, a zene felől készít filmet. Ez mit jelent a gyakorlatban?
Sz. T.: Számomra a film vizualizált szólam. Több mint két évtizede csak audiovizuális projekteket készítek. Az élet vendége című Kőrösi Csoma filmemben és más munkáimban is nagy jelentőségük van a beszélt szövegeknek és a különböző nyelveken megszólaló emberi hangoknak.
Április 9-én indul a háromrészes Budapesti Moziestek sorozat a BMC-ben, milyen műsorral?
Sz. T.: Jó ideje zajlanak Moziestek a Budapest Music Centerben. Április 9-én a Forgács Péter rendezővel közös, talán legismertebb művünk, a Privát Magyarország filmsorozat két filmje lesz látható. Ezek nyersanyagai privát, illetve családi filmek. A Vagy-vagy a láthatatlan, érzéki viszonyok lepleződéséről szól, míg a Bibó Breviárium közelebb hozza a 20. század legnagyobb magyar politikai gondolkodójának ma is érvényes meglátásait. Narrátora Dobszay László, mindkát film zenéjét a Gordiusi Čomóval rögzítettem.
Április 16-án az ön rendezésében készült kísérleti rövidfilmek lesznek műsoron, 23-án pedig legelső filmes munkája, az 1985-ben készült Koponyaalapi törés, valamint legújabb munkája, Török Ferenc 1945 című filmje lesz látható, amelyekről már esett szó.
Sz. T.: A filmjeim közül 16-án négy lesz látható, a vetítés előtti és utáni beszélgetést Kolozsi László film- és zenekritikus moderálja. 23-án a Koponyaalapi törés lesz műsoron, ami öndialógus egy televízió és egy pörköltevő éttermi látogató között. Az 1945 az év augusztusának egyetlen napján játszódik, amikor egy település lakóinak élete gyökeresen megváltozik.
A BMC 20 évvel ezelőtt alakult meg, és 5 éve adták át egyszerűségében lenyűgöző és fantasztikusan jól működő épületét. A kettős jubileum alkalmából május 5-én mozikoncertet adnak Gőz Lászlóval. Mit láthat/hallhat ezen az estén a közönség?
Sz. T.: Május 5-én Ez van! című munkámat adjuk elő Ottlik Géza hangjával és a hozzá tartozó budapesti moziképekkel, valamint »K« Metszetek című Kafka-ciklusom néhány darabját. A vetített filmek 8 mm-es technikával készültek, Kafkához kötödő élethelyszíneket járnak be. A szöveg ezúttal örmény, japán, angol, magyar, spanyol, orosz, török, jiddis és tibeti nyelven szólal meg, anyanyelvű narrátorok hangján.
Az ön számára a beszélt szövegeknek és a különböző nyelveken megszólaló emberi hangoknak különleges jelentősége van. Van kedvenc nyelve?
Sz. T.: Nincs, de vannak emberek, akiknek a beszédhangja nagy hatással volt rám. Ilyen például Rabindranáth Tagore hasonlíthatatlan bengáli nyelvű, szinte éneklő kántálása, vagy távoli rokonom, a prágai Josef Brukner költő beszédhangja cseh nyelven. Valójában talán nem is annyira a nyelvek, hanem a nyelvek mögött feltáruló sorsok érdekelnek. A hangjuk többet közvetít, mint amiről beszélnek, a hangunkra rá van írva a sorsunk.