2018. július 09. / Pavlovics Ágota
A Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) hamarosan látható lesz a Seuso-kincs néven ismert, rendkívül értékes műtárgyegyüttes, mely alapjaiban változtatja meg a Pannonia jelentőségéről korábban kialakult képünket. Az ezüstből, magas igénnyel készített és díszített gyönyörű edények
hosszú hányattatás után végre méltó helyükre kerülnek. Varga Benedekkel, a múzeum főigazgatójával nem csak a Seuso-kincsről beszélgettünk.
A Seuso-kincs vándorkiállítás 2017 őszén indult útjára, és hat vidéki múzeumban (Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza) történt bemutatkozása után áprilisban érkezett Budapestre. Hányan voltak kíváncsiak rá?
V. B.: Száznegyvenezernél többen látták hat hónap alatt a kiállítást, ami nagyon szép szám. Függetlenül attól, hogy az ország melyik részében él, mindenki, akit érdekelt a téma, megtekinthette a tárgyakat. Minden kiállítás egy kicsit más volt, mert a Seuso-kincs mellett a helyi múzeum gyűjteményéből kiválasztott műtárgyak a regionális kuriózumokra is felhívták a figyelmet.
Mielőtt végleges elhelyezéséről beszélnénk, kérem, foglalja össze a Seuso-kincs néven ismert leletegyüttessel kapcsolatos legfontosabb tényeket, értékelje jelentőségét.
V. B.: A Seuso-kincs röviden egy ókori római eredetű, 14 darabból álló, magas mesterségbeli tudással megformázott, nagyméretű, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényekből és az elrejtésükre használt rézüstből álló műtárgyegyüttes. A kincs a nevét tulajdonosáról, Seusóról, egy római előkelőségről kapta. Az egyik tál közepén vadászjelenetek láthatók, melyeket latin felirat vesz körül, a tál közepén pedig a Pelso szó olvasható, vagyis a Balaton latin neve. A kincs jól beleillik a Római Birodalom területéről ismert késő császárkori ezüst kincsleletek sorába. Ám a 4. század kezdetétől az 5. század közepéig terjedő időszakból ismert nemesfém kincsleletek között a Seuso-kincs művészi és anyagi értékét tekintve kiemelkedő helyet foglal el. Az ezüst edények tömege összesen 68,5 kg, ezzel a ma ismert és fennmaradt késő császárkori ezüst ötvösművészeti kincsleletek közül a 2-3 legjelentősebb közé tartozik. Jelentőségét nem pusztán nemesfém értéke adja, hanem az edények művészi kvalitása is, amelyek saját műfajukban korszakuk legszebb alkotásaival vetekednek. Nem tudjuk, az edények hol készültek, de a Pelso szó alapján a készletet bizonyosan Pannoniában használták, és ott is rejtették el.
Az ezüstedények nemcsak gyönyörűek, de tekintélyes súlyuk is van, egy tál súlya meghaladja a tíz kilót is. Mi tudunk a használatukról?
V. B.: Az edények díszítése a görög mitológia világát idézi. Reprezentációs célokra használták őket, a római elit mindennapjaihoz hozzátartozott, hogy nagy lakomákat tartson. A vadászat és a lakoma ábrázolása a görög-római kultúrában nem csupán dekoratív céllal került az edényekre. A császárkorban annak az életstílusnak a megjelenítése volt, amelynek révén a jómódú római polgárok a felső társadalmi réteghez való tartozásukat is kifejezhették. A lakoma- és vadászatábrázolások egyrészt az előkelőségek önmagukról alkotott képét tükrözik, másrészt a társadalomban elfoglalt helyükre utalnak.
2014-ben indult a Seuso kutatási program, melynek keretében felmérik a kincset digitális technológiával, hol tart a munka?
V. B.: A Seuso-kincs teljes vizsgálta nem fejeződött be, mert a 14+1 darabból nyolc 2014-ben érkezett Budapestre, hét darab pedig 2017 augusztusában, és már októberben elindult az országos vándorkiállítás. A 3D technológia előnye, hogy jobban látható a tárgyak textúrája, mintázata, mert ezek az ezüsttárgyak nagyon fényesek, ezért erősen tükröződnek.
A Seuso-kincs hányattatása 2014-ben lezárult, méltó helyére, a Magyar Nemzeti Múzeumba kerül. Hol lesz, és hogyan fogják bemutatni?
V. B.: Június 26-án 6-8 hónapra megnyitjuk azt a kiállítást, amit vidéken is bemutattunk. Ezt követően végleges helyére kerül a Seuso-kincs, egy olyan kiállításba, amely a Nemzeti Múzeum egyéb, késő római kincseivel együtt mutatja be. A Pannonia komplex örökségét bemutató kiállítás kapcsán feltétlenül meg kell említeni a projektvezető Török László akadémikus, valamint Dági Marianna (Szépművészeti Múzeum) és Mráv Zsolt (Magyar Nemzeti Múzeum) nevét, kiemelkedő munkáját.
Milyen visszhangra találtak a MNM kiállításai külföldön?
V. B.: A Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században című kiállításunkat tavaly nyáron Sanghajban mutattuk be, majd Pekingbe, a Palotamúzeumba vándorolt, ahol a párizsi Louvre után a második európai múzeumként kaptunk lehetőséget a bemutatkozásra. Utazó kiállításunk idén áprilisban Jünnanba érkezett. A kiállítás több mint 150 eredeti műtárggyal mutatja be, hogyan éltek az arisztokrata családok tagjai az elmúlt négyszáz évben. Az öltözékek, bútorok, képek, ékszerek és fegyverek, amelyek Kínában láthatóak, a magyar arisztokrácia mindennapi tárgyaiként szolgáltak. A kiállítást eddig kétmillió érdeklődő látta, ami impozáns szám. Fontos a tavaly ősszel bemutatott Kereszt-tűzben – Keresztényüldözés a Közel-Keleten című kiállításunk. Napjaink keresztényüldözésének tragikus valóságát, milliók elüldözését tárgyi emlékeken, képeken keresztül mutatja be. A tárlat a tavaly őszi budapesti bemutatkozása után idén tavasszal Washingtonban és a New York-i Balassi Intézetben is nagy sikert aratott.
Végül, térjünk vissza Budapestre. Amikor két évvel ezelőtti főigazgatói kinevezésekor beszélgettünk, a Múzeumkert rekonstrukciójáról is szót ejtettünk, hol tart most a felújítás?
V. B.: A kert felújítása esetünkben nemcsak a faállomány szakszerű felmérését jelenti, hanem komplett közműcserét, mélységi földmunkákat is. Az 1857-es kertstruktúrát fogjuk visszaállítani, de reflektálunk a kert 150 éves történetére is. Az újjáépített kert reményeink szerint 2018 kora őszén nyílhat meg.
Ősztől tehát gyönyörű sétányokon baktathatunk a múzeum épülete felé. Milyen az érdeklődés a látogatók részéről?
V. B.: Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a múzeum látogatottsága 2016-ról 2017-re 47%-kal nőtt. Remélem, hogy a kertépítés ellenére idén is meg tudjuk őrizni ezt a látogatószámot.
hosszú hányattatás után végre méltó helyükre kerülnek. Varga Benedekkel, a múzeum főigazgatójával nem csak a Seuso-kincsről beszélgettünk.
A Seuso-kincs vándorkiállítás 2017 őszén indult útjára, és hat vidéki múzeumban (Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza) történt bemutatkozása után áprilisban érkezett Budapestre. Hányan voltak kíváncsiak rá?
V. B.: Száznegyvenezernél többen látták hat hónap alatt a kiállítást, ami nagyon szép szám. Függetlenül attól, hogy az ország melyik részében él, mindenki, akit érdekelt a téma, megtekinthette a tárgyakat. Minden kiállítás egy kicsit más volt, mert a Seuso-kincs mellett a helyi múzeum gyűjteményéből kiválasztott műtárgyak a regionális kuriózumokra is felhívták a figyelmet.
Mielőtt végleges elhelyezéséről beszélnénk, kérem, foglalja össze a Seuso-kincs néven ismert leletegyüttessel kapcsolatos legfontosabb tényeket, értékelje jelentőségét.
V. B.: A Seuso-kincs röviden egy ókori római eredetű, 14 darabból álló, magas mesterségbeli tudással megformázott, nagyméretű, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényekből és az elrejtésükre használt rézüstből álló műtárgyegyüttes. A kincs a nevét tulajdonosáról, Seusóról, egy római előkelőségről kapta. Az egyik tál közepén vadászjelenetek láthatók, melyeket latin felirat vesz körül, a tál közepén pedig a Pelso szó olvasható, vagyis a Balaton latin neve. A kincs jól beleillik a Római Birodalom területéről ismert késő császárkori ezüst kincsleletek sorába. Ám a 4. század kezdetétől az 5. század közepéig terjedő időszakból ismert nemesfém kincsleletek között a Seuso-kincs művészi és anyagi értékét tekintve kiemelkedő helyet foglal el. Az ezüst edények tömege összesen 68,5 kg, ezzel a ma ismert és fennmaradt késő császárkori ezüst ötvösművészeti kincsleletek közül a 2-3 legjelentősebb közé tartozik. Jelentőségét nem pusztán nemesfém értéke adja, hanem az edények művészi kvalitása is, amelyek saját műfajukban korszakuk legszebb alkotásaival vetekednek. Nem tudjuk, az edények hol készültek, de a Pelso szó alapján a készletet bizonyosan Pannoniában használták, és ott is rejtették el.
Az ezüstedények nemcsak gyönyörűek, de tekintélyes súlyuk is van, egy tál súlya meghaladja a tíz kilót is. Mi tudunk a használatukról?
V. B.: Az edények díszítése a görög mitológia világát idézi. Reprezentációs célokra használták őket, a római elit mindennapjaihoz hozzátartozott, hogy nagy lakomákat tartson. A vadászat és a lakoma ábrázolása a görög-római kultúrában nem csupán dekoratív céllal került az edényekre. A császárkorban annak az életstílusnak a megjelenítése volt, amelynek révén a jómódú római polgárok a felső társadalmi réteghez való tartozásukat is kifejezhették. A lakoma- és vadászatábrázolások egyrészt az előkelőségek önmagukról alkotott képét tükrözik, másrészt a társadalomban elfoglalt helyükre utalnak.
2014-ben indult a Seuso kutatási program, melynek keretében felmérik a kincset digitális technológiával, hol tart a munka?
V. B.: A Seuso-kincs teljes vizsgálta nem fejeződött be, mert a 14+1 darabból nyolc 2014-ben érkezett Budapestre, hét darab pedig 2017 augusztusában, és már októberben elindult az országos vándorkiállítás. A 3D technológia előnye, hogy jobban látható a tárgyak textúrája, mintázata, mert ezek az ezüsttárgyak nagyon fényesek, ezért erősen tükröződnek.
A Seuso-kincs hányattatása 2014-ben lezárult, méltó helyére, a Magyar Nemzeti Múzeumba kerül. Hol lesz, és hogyan fogják bemutatni?
V. B.: Június 26-án 6-8 hónapra megnyitjuk azt a kiállítást, amit vidéken is bemutattunk. Ezt követően végleges helyére kerül a Seuso-kincs, egy olyan kiállításba, amely a Nemzeti Múzeum egyéb, késő római kincseivel együtt mutatja be. A Pannonia komplex örökségét bemutató kiállítás kapcsán feltétlenül meg kell említeni a projektvezető Török László akadémikus, valamint Dági Marianna (Szépművészeti Múzeum) és Mráv Zsolt (Magyar Nemzeti Múzeum) nevét, kiemelkedő munkáját.
Milyen visszhangra találtak a MNM kiállításai külföldön?
V. B.: A Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században című kiállításunkat tavaly nyáron Sanghajban mutattuk be, majd Pekingbe, a Palotamúzeumba vándorolt, ahol a párizsi Louvre után a második európai múzeumként kaptunk lehetőséget a bemutatkozásra. Utazó kiállításunk idén áprilisban Jünnanba érkezett. A kiállítás több mint 150 eredeti műtárggyal mutatja be, hogyan éltek az arisztokrata családok tagjai az elmúlt négyszáz évben. Az öltözékek, bútorok, képek, ékszerek és fegyverek, amelyek Kínában láthatóak, a magyar arisztokrácia mindennapi tárgyaiként szolgáltak. A kiállítást eddig kétmillió érdeklődő látta, ami impozáns szám. Fontos a tavaly ősszel bemutatott Kereszt-tűzben – Keresztényüldözés a Közel-Keleten című kiállításunk. Napjaink keresztényüldözésének tragikus valóságát, milliók elüldözését tárgyi emlékeken, képeken keresztül mutatja be. A tárlat a tavaly őszi budapesti bemutatkozása után idén tavasszal Washingtonban és a New York-i Balassi Intézetben is nagy sikert aratott.
Végül, térjünk vissza Budapestre. Amikor két évvel ezelőtti főigazgatói kinevezésekor beszélgettünk, a Múzeumkert rekonstrukciójáról is szót ejtettünk, hol tart most a felújítás?
V. B.: A kert felújítása esetünkben nemcsak a faállomány szakszerű felmérését jelenti, hanem komplett közműcserét, mélységi földmunkákat is. Az 1857-es kertstruktúrát fogjuk visszaállítani, de reflektálunk a kert 150 éves történetére is. Az újjáépített kert reményeink szerint 2018 kora őszén nyílhat meg.
Ősztől tehát gyönyörű sétányokon baktathatunk a múzeum épülete felé. Milyen az érdeklődés a látogatók részéről?
V. B.: Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a múzeum látogatottsága 2016-ról 2017-re 47%-kal nőtt. Remélem, hogy a kertépítés ellenére idén is meg tudjuk őrizni ezt a látogatószámot.