2018. július 09. / Jónás Ágnes
Elégia címmel nyílt kiállítás a Műcsarnokban június 22-én az 1981-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Huszárik Zoltán rajzaiból. A 20. század második felének kiemelkedő magyar filmrendezőjéről, a Szindbád és a Csontváry című klasszikusok alkotójáról kevesen tudják, hogy nemcsak a
filmrendezőként alkotott kimagaslót, hanem grafikusként is maradandót hagyott az utókorra. A tárlat kurátorával, Medve Mihállyal a sajátos látásmódú művész rajzairól, összművészeti beállítottságáról és a kiállítás szervezőelvéről beszélgettünk.
Huszárik Zoltán egyik legmegrázóbb filmetűdje az 1965-ben bemutatott Elégia, mely elnyerte az Oberhauseni Filmfesztivál kiemelt kísérleti filmes fődíját. A filmköltő grafikáit fókuszba állító, szeptember 30-ig megtekinthető tárlat címe is ez. Miért?
M. M.: Két szempont vezérelt minket a címválasztásnál: egyfelől az Elégia Huszárik Zoltán egész filmes munkásságának kimagasló, emblematikus alkotása, hiszen ez a rövidfilm olyan új filmnyelvi kísérlet, amely akkor és ma is mérföldkő az egyetemes filmművészetben. Összetett képi szimbólumrendszer, asszociációs montázstechnika, a képek ritmusával együtt élő zene jellemzi. A másik ok: az elégikus látásmód közel állt Huszárik Zoltánhoz. Nemcsak filmrendezőként alkotott kimagaslót: rendezett a rádióban és színházban is, és grafikusként is maradandót hagyott az utókorra. Az életműnek ezt az oldalát kevesebben ismerik. Rendkívül sokoldalú, sokrétű tehetséggel megáldott alkotó személyiség volt. Úgy gondolom, olyan címet adtunk a kiállításnak, amely a Huszárik-életmű minden rétegét átfogja, és tükrözi az alkotó személyiségét is.
Önt mi vitte a grafikai hagyaték felé?
M. M.: Huszárik Zoltán rajzai a filmekkel együtt születtek. Hallatlanul izgalmas ez a párhuzam. Beléphetünk a rajzokkal Huszárik alkotói műhelyébe, mindennapjaiba. Egészen különös számomra, hogy tavaly ősszel bábáskodhattam az Emlékek tükre című tárlat körül, mely Andrej Tarkovszkij önéletrajzi filmje, a Tükör világához kötődő fotókból válogatott. Tarkovszkij és Huszárik életpályája, alkotói módszere, gondolkodásmódja számos hasonlóságot mutat. Ez a párhuzam csak fokozta kíváncsiságomat Huszárik Zoltán grafikai munkái iránt.
[kep3]
Honnan kerültek a művész rajzai a Műcsarnokba, és kurátorként milyen szervezőelv mentén rendezte be a teret?
M. M.: A kiállítás anyaga Huszárik Kata színművésznő jóvoltából került hozzánk, ebből válogattam. Köszönettel tartozik neki a Műcsarnok. Persze ennél jóval színesebb a grafikai hagyaték, ugyanis számos Huszárik-alkotás van egykori barátok, ismerősök tulajdonában, több hetilap és folyóirat is közölte rajzait, ott is maradhattak munkák. Ami a szervezőelvet illeti, azokból a rajzokból válogattam a kiállítás anyagát, amelyek kötődnek az alkotó filmjeihez. Rajzokból alkotott mondatokat képzeltem a falakra, amelyek egyéni olvasata a befogadóban fogalmazódik meg. A kiállított grafikák végigkövetik az filmes életművet. A tárlaton Huszárik Zoltán által készített könyvillusztrációk és könyvborító-tervek is megtekinthetők, hiszen olyan írók munkáinak könyvvé formálásában működött közre, mint Hajnóczy Péter, Mészöly Miklós, Tatay Sándor vagy Galgóczi Erzsébet.
Úgy tudom, Huszárik autodidakta rajzoló volt.
M. M.: Huszárik Zoltán négyéves kora óta rajzolt, s egész életét végigkísérte a rajzolás, mely az őt foglalkoztató gondolatok mélyebb megértéshez nyújtott segítséget, munkaeszközként is használta a rajzot. Figyelte az őt körülvevő világot, az emberi reakciókat, mindezt rajzaiban örökítette meg: egy jellemző gesztust, tekintetet, hangulatot. A gimnáziumi érettségi után három helyre is felvételizett: a Szegedi Tudományegyetem orvosi karára, a Képzőművészeti Főiskolára és a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára. Mindháromra felvételt nyert, választása az utóbbira esett, ahol 1950-ben kezdte meg tanulmányait. A képzőművészet iránti nyitottsága végigkísérte filmes pályáját. Összművészetben gondolkodott, egyenrangú módon volt része életének és alkotói tevékenységének az irodalom, a zene és a képzőművészetet. Talán mindezek felől közelítve érkezhetünk legközelebb Huszárik világához. Nagyon bízom abban, hogy Elégia című rajzkiállításunk Huszárik Zoltán kevéssé ismert, izgalmas arcát mutatja meg.
filmrendezőként alkotott kimagaslót, hanem grafikusként is maradandót hagyott az utókorra. A tárlat kurátorával, Medve Mihállyal a sajátos látásmódú művész rajzairól, összművészeti beállítottságáról és a kiállítás szervezőelvéről beszélgettünk.
Huszárik Zoltán egyik legmegrázóbb filmetűdje az 1965-ben bemutatott Elégia, mely elnyerte az Oberhauseni Filmfesztivál kiemelt kísérleti filmes fődíját. A filmköltő grafikáit fókuszba állító, szeptember 30-ig megtekinthető tárlat címe is ez. Miért?
M. M.: Két szempont vezérelt minket a címválasztásnál: egyfelől az Elégia Huszárik Zoltán egész filmes munkásságának kimagasló, emblematikus alkotása, hiszen ez a rövidfilm olyan új filmnyelvi kísérlet, amely akkor és ma is mérföldkő az egyetemes filmművészetben. Összetett képi szimbólumrendszer, asszociációs montázstechnika, a képek ritmusával együtt élő zene jellemzi. A másik ok: az elégikus látásmód közel állt Huszárik Zoltánhoz. Nemcsak filmrendezőként alkotott kimagaslót: rendezett a rádióban és színházban is, és grafikusként is maradandót hagyott az utókorra. Az életműnek ezt az oldalát kevesebben ismerik. Rendkívül sokoldalú, sokrétű tehetséggel megáldott alkotó személyiség volt. Úgy gondolom, olyan címet adtunk a kiállításnak, amely a Huszárik-életmű minden rétegét átfogja, és tükrözi az alkotó személyiségét is.
Önt mi vitte a grafikai hagyaték felé?
M. M.: Huszárik Zoltán rajzai a filmekkel együtt születtek. Hallatlanul izgalmas ez a párhuzam. Beléphetünk a rajzokkal Huszárik alkotói műhelyébe, mindennapjaiba. Egészen különös számomra, hogy tavaly ősszel bábáskodhattam az Emlékek tükre című tárlat körül, mely Andrej Tarkovszkij önéletrajzi filmje, a Tükör világához kötődő fotókból válogatott. Tarkovszkij és Huszárik életpályája, alkotói módszere, gondolkodásmódja számos hasonlóságot mutat. Ez a párhuzam csak fokozta kíváncsiságomat Huszárik Zoltán grafikai munkái iránt.
[kep3]
Honnan kerültek a művész rajzai a Műcsarnokba, és kurátorként milyen szervezőelv mentén rendezte be a teret?
M. M.: A kiállítás anyaga Huszárik Kata színművésznő jóvoltából került hozzánk, ebből válogattam. Köszönettel tartozik neki a Műcsarnok. Persze ennél jóval színesebb a grafikai hagyaték, ugyanis számos Huszárik-alkotás van egykori barátok, ismerősök tulajdonában, több hetilap és folyóirat is közölte rajzait, ott is maradhattak munkák. Ami a szervezőelvet illeti, azokból a rajzokból válogattam a kiállítás anyagát, amelyek kötődnek az alkotó filmjeihez. Rajzokból alkotott mondatokat képzeltem a falakra, amelyek egyéni olvasata a befogadóban fogalmazódik meg. A kiállított grafikák végigkövetik az filmes életművet. A tárlaton Huszárik Zoltán által készített könyvillusztrációk és könyvborító-tervek is megtekinthetők, hiszen olyan írók munkáinak könyvvé formálásában működött közre, mint Hajnóczy Péter, Mészöly Miklós, Tatay Sándor vagy Galgóczi Erzsébet.
Úgy tudom, Huszárik autodidakta rajzoló volt.
M. M.: Huszárik Zoltán négyéves kora óta rajzolt, s egész életét végigkísérte a rajzolás, mely az őt foglalkoztató gondolatok mélyebb megértéshez nyújtott segítséget, munkaeszközként is használta a rajzot. Figyelte az őt körülvevő világot, az emberi reakciókat, mindezt rajzaiban örökítette meg: egy jellemző gesztust, tekintetet, hangulatot. A gimnáziumi érettségi után három helyre is felvételizett: a Szegedi Tudományegyetem orvosi karára, a Képzőművészeti Főiskolára és a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára. Mindháromra felvételt nyert, választása az utóbbira esett, ahol 1950-ben kezdte meg tanulmányait. A képzőművészet iránti nyitottsága végigkísérte filmes pályáját. Összművészetben gondolkodott, egyenrangú módon volt része életének és alkotói tevékenységének az irodalom, a zene és a képzőművészetet. Talán mindezek felől közelítve érkezhetünk legközelebb Huszárik világához. Nagyon bízom abban, hogy Elégia című rajzkiállításunk Huszárik Zoltán kevéssé ismert, izgalmas arcát mutatja meg.