Gyulai Gusto étterem
2018. szeptember 19. / Bóta Gábor

A Gusto étterem Gyula patinásan gyönyörű belvárosában található, útba esik jövet-menet, én is nézegettem már, amikor a Shakespeare Fesztiválokon a városban vagyok. Soha nem esett le nekem, hogy többször is jártam már benne, csak akkor nem így nézett ki. Valaha ez volt az országban az első indonéz étterem, akkor, amikor az ázsiai vonal még egyáltalán nem volt honos nálunk. Aztán magyaros étterem lett belőle, de kicsit másképpen, mint ahogy megszoktuk.

Emlékszem, a jellegzetes kékfestő stílusa határozta meg a külcsínt, azzal volt terítve, még a szalvéta meg a függönyök is ilyen mintázatú anyagból készültek, és a vendéglő ablakában egy igencsak mívesen díszített, múzeumi darabnak sem utolsó ködmön parádézott. Amúgy pedig kannafedőből kellett inni a vizet.
Most már egészen modern vonalú az étterem, letisztultan korszerű formákkal. Változatlanul kicsi, meghitten családias a helyiség, harmincketten férnek be, de a szépen zöldellő kertben dupla ennyien is kényelmesen ehetnek, ihatnak. Nagyon megváltozott az étterem jellege, amióta a Juhász család vette át. Jártamban-keltemben az utcára kitett étlapon arra figyeltem fel, hogy más fogások is vannak a kínálatban, mint ami egy vidéki étteremben szokásos. Átmentődött egy-két étel az indonéz specialitásokból. Feltűnt, hogy szoljanka-leves is van, ami az oroszok nemzeti eledele, de nálunk még mindig nem ismerik eléggé, néhány helyen lehet csak kapni.
Több generációs az étterem, nagypapa, fia és az unokája is tevékenyen részt vesznek benne. A nagypapának, Juhász Gyulának, aki amúgy benzinkutakat üzemeltetett, volt annyi pénze, hogy belevágjanak. A fiát pedig fölöttébb érdekelte a gasztronómia. Otthon is egyfolytában főzött. Volt, hogy nyáron még pincérkedett is Gyuri bácsi hangulatos kisvendéglőjében. Tőle sokat tanult. Többen is mondták neki, hogy valami ilyesmivel kellene foglalkoznia. És aztán egyszer csak családostul belecsaptak a lecsóba.
Vívódtak, mi legyen az étterem neve, aztán beugrott, hogy a végtelenül helyes, egész estés, L’ecsó című, gasztronómiai témájú, amerikai animációs filmben Gusto névre hallgat a séf, és már meg is volt a megfelelő elnevezés. A nagypapa fia, akit szintén Juhász Gyulának hívnak, beletanult a szakmába. És tanulja az unoka is, Juhász Marcell, aki amúgy éppen most végezte el a jogot, és akar is még tovább tanulni, a konyhában pedig szintén fokozatosan sajátítja el az ismereteket, és már főz is.
A konyhai hadműveletek vezére Takács Richárd séf. Dolgozott Békéscsabán étteremben, de főzött nagy tételben üzemi konyhán is, így sok mindenre van rálátása. Fiatalember, tele ambícióval, ez a harmadik munkahelye. Amikor idejött, az étlap jelentős részét készen kapta, de maga is kreált új fogásokat, abszolút meglátszik a keze munkája a kínálaton. Az előételek közül kapásból a pirított velőt (1100 Ft) választjuk, annak én soha, de soha nem tudok ellenállni. Kicsit fűszeresebben csinálnám, de az asztalon megvan hozzá minden, hogy utána fűszerezzem. Ahogy kell, pirítóson adja ki a legjobb formáját. A kenyér is helyben készül. Pikáns erdélyi csirke csorbaleves (1090 Ft) is kapható, tartalmas, ízes, én a ciberével savanyítottat kedvelem leginkább, ez nem olyan, de remek. Elvégre csorbából van vagy 30-féle, ez is egy jó variáns belőle. Megkóstoljuk a kínai erős-savanyú levest (1190 Ft) is, ez sűrűbb, tartalmasabb a megszokottnál, üvegtészta is van benne. Az orosz szoljanka (1190 Ft) pedig olyan laktató, hogy egytálételnek is beillene.
Ha már a nemzetek konyhájánál tartunk, jöhetnek a fenséges szecsuáni sertéscsíkok (2490 Ft) jázminrizzsel. Izgalmas étel a calcuttai currys egytál (2690 Ft), a neten puskázva ezt előre elhatároztam, hogy egy életem, egy halálon kipróbálom. Ugyanis csirke és harcsa vegyül benne harmonikus összhangban, ami igencsak ritkaság. Gomba, paprika, póréhagyma, kókusztej ugyancsak kerül a külalakra is meglehetősen gusztusos ételbe. A Küküllő menti marharagú (2290 Ft), háromszög formájú rösztiburgonyával, a marhapörköltnél jóval erőteljesebben, speciálisan fűszerezett, roppant sűrű, sötétbarna zaftú pörkölt. A puha húsú hagymás rostélyoshoz (2790 Ft) steakburgonya dukál. A desszertek közül az egyedi recept alapján készülő forró mákpárnákat (1290 Ft) hideg eperöntet egészíti ki.
A Gustóban nagyok az adagok, és ízesen, fantáziával főznek.