2018. szeptember 14. / Pavlovics Ágota
Gyöngyösi Levente szívesen fejti ki gondolatait a modern zene aktuális helyzetéről, de ennél jóval fontosabb, hogy olyan kortárs zenét ír, ami a közönség számára nemcsak befogadható, szerethető is. Személyes kedvencem I. és III. szimfóniája, de gyönyörűek az életműve gerincét
képező nőikari latin nyelvű kórusművei is, melyek száma meghaladja a hetvenet, és amelyek széles körű nemzetközi ismertséget hoztak számára. És akkor még nem beszéltünk versenyműveiről és operáiról. A riporterként és filmkészítőként is figyelemre méltó, mindig derűs Gyöngyösi Leventével mások mellett két küszöbön álló koncertjéről beszélgettünk.
Háromévente jelentkezik szerzői esttel, a soron következő 2018. szeptember 23-án lesz a Pesti Vigadóban. Milyen szempontok szerint állította össze a műsort?
Gy. L.: Az esten a munkásságom három szeletét mutatjuk meg. A program összeállításánál azt is figyelembe vettük, melyek azok a műveim, amelyek keveset voltak eddig műsoron. Elsőnek nőikari latin nyelvű kórusműveimből hangzik el hét, az előadó a nyíregyházi Pro Musica Leánykar lesz, Szabó Dénes vezényletével. Majd a 2018-ban született Fuvolaverseny hangzik el, amelyet Ittzés Gergely számára írtam. Ittzés a kortárs fuvolairodalom legjelentősebb magyar előadója, akinek technikai újításait számos muzsikus használja világszerte. A mű középső tételében felhangzik néhány különleges multifónia (hagyományos technikával játszhatatlan többszólamú játékmód), amelyek éteri hangzásukkal földöntúli hatást keltenek. Még egy versenymű hangzik el a koncert első részében: a 2011-ben bemutatott Zongoraverseny, melynek megírására Balog József, napjaink legnagyszerűbb zongoraművészeinek egyike inspirált. Mindkét versenymű csupán egyetlen alkalommal volt eddig hallható. Az est zárása pedig az első négy tétel lesz a Bulgakov regénye nyomán készült A Mester és Margarita című opera-musicalemből. A Hollerung Gábor felkérésére komponált darab premierje 2017. június 24-én volt a Bartók Plusz Operafesztiválon.
Bátor döntés volt, hogy művének az opera-musical műfaj meghatározást adta.
Gy. L.: Vékony mezsgyén jártam, de azt gondolom, sikerült megvalósítanom, amit szerettem volna: a mű kísérlet a kortárs opera és a musical összeházasítására a komolyzene szemszögéből. Ezért a zenekar részét képezi egy ötfős rockegyüttes is. Az irodalmi alapanyagból Várady Szabolcs készített szöveget. A koncerten neves operaházi szólisták – Sáfár Orsolya, Balczó Péter, Hábetler András, Kálmán László, Kőrösi András – fogják életre kelteni a regényből jól ismert szereplőket. Az est szervezője és kísérője a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, a karmester Hollerung Gábor lesz. Nagyon régi és jó a kapcsolat a Budafoki Dohnányi Zenekar és köztem. E barátság eredménye az a megtiszteltetés, hogy 2018. január 1-jétől én lehetek a zenekar rezidens zeneszerzője.
A szeptemberi koncerten nem hallhatunk szimfóniái közül, amelyekből többet is írt. A szimfónia műfajában ritkán gondolkoznak a modern zeneszerzők. Ön miért választotta többször is?
Gy. L: Négy szimfóniát írtam és mindegyiknek más a története. Az I. szimfónia, melyet Hollerung Gábor és a Dohnányi Zenekar felkérésére írtam, személyes élményeim alapján beszéli el egy szerelem létrejöttét és elmúlását, majd az új szerelem születését. Ez utóbbi, nem titok, ahhoz a csodálatos hölgyhöz fűz, aki azóta is a feleségem. A Budapesti Fesztiválzenekarnak írt III. szimfóniámat 2012-ben komponáltam, és a kislányom születéséről szól. A két szimfóniában közös, hogy a művek végén megszólal az énekhang. Ez Beethoven óta kedvelt fogás, a zeneszerző akkor nyúl ehhez az eszközhöz, amikor feljebb akarja emelni a művet egy magasabb régióba.
Mit gondol a kortárs magyar zeneszerzők és a közönség kapcsolatáról?
Gy. L:: Magas labdát adott, erről órákig tudnánk beszélgetni... Szerintem a kortárs zene meglehetősen kedvezőtlen irányba fejlődött a múlt században. Elvesztettük a kapcsolatot a közönséggel – ez a mi hibánk, ami most visszaüt. Kétségtelen, hogy a régi kontaktus zeneszerző és közönsége között nem születik meg, vagy csak igen ritkán. A kortárs zene jelentős része nehezen befogadható még a szakmának is. Lehet, hogy a szellemi, intellektuális élményt megkapnám, de legtöbbször zsigerileg nem érzek késztetést arra, hogy foglalkozzam a művel.
A kortársak közül kiknek a műveit szereti különösen?
Gy. L.: Orbán György műveit nagyon szeretem. Tanárom volt a Zeneakadémián, rajongtam a zeneszerzésóráiért. Nagyformátumú zeneszerző, a magyar kórusművészet első számú megújítója, a közép-kelet-európai lélek egyik legmélyebb értője, kórusdarabjai ezer közül felismerhetőek. De Vajda Jánost is mondhatnám, aki ugyanezt a munkát végezte el az opera területén.
A szeptemberi koncert után durván egy hónappal ismét különleges estre készülhetünk.
Gy. L.: A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál felkérésére komponált Veni Iesu, veni amor című művemet az angol kórusiskolai hagyomány egyik legnagyszerűbb képviselője, a kristálytiszta, könnyed énekléséről világszerte ismert The King’s Singers fogja előadni október 21-én a Müpában. A mű szövege Csíkszentmihályi Mihály 1797-ben kiadott katolikus énekeskönyvéből való. Himnusz, amelyben a barokkra oly jellemző módon az isteni és az emberi szerelem összefonódik. Olyan művet szerettem volna írni, ami nemzetközi, ugyanakkor jellegzetesen magyar, végül, de egyáltalán nem utolsósorban érzelmeket kelt és szerethető.
képező nőikari latin nyelvű kórusművei is, melyek száma meghaladja a hetvenet, és amelyek széles körű nemzetközi ismertséget hoztak számára. És akkor még nem beszéltünk versenyműveiről és operáiról. A riporterként és filmkészítőként is figyelemre méltó, mindig derűs Gyöngyösi Leventével mások mellett két küszöbön álló koncertjéről beszélgettünk.
Háromévente jelentkezik szerzői esttel, a soron következő 2018. szeptember 23-án lesz a Pesti Vigadóban. Milyen szempontok szerint állította össze a műsort?
Gy. L.: Az esten a munkásságom három szeletét mutatjuk meg. A program összeállításánál azt is figyelembe vettük, melyek azok a műveim, amelyek keveset voltak eddig műsoron. Elsőnek nőikari latin nyelvű kórusműveimből hangzik el hét, az előadó a nyíregyházi Pro Musica Leánykar lesz, Szabó Dénes vezényletével. Majd a 2018-ban született Fuvolaverseny hangzik el, amelyet Ittzés Gergely számára írtam. Ittzés a kortárs fuvolairodalom legjelentősebb magyar előadója, akinek technikai újításait számos muzsikus használja világszerte. A mű középső tételében felhangzik néhány különleges multifónia (hagyományos technikával játszhatatlan többszólamú játékmód), amelyek éteri hangzásukkal földöntúli hatást keltenek. Még egy versenymű hangzik el a koncert első részében: a 2011-ben bemutatott Zongoraverseny, melynek megírására Balog József, napjaink legnagyszerűbb zongoraművészeinek egyike inspirált. Mindkét versenymű csupán egyetlen alkalommal volt eddig hallható. Az est zárása pedig az első négy tétel lesz a Bulgakov regénye nyomán készült A Mester és Margarita című opera-musicalemből. A Hollerung Gábor felkérésére komponált darab premierje 2017. június 24-én volt a Bartók Plusz Operafesztiválon.
Bátor döntés volt, hogy művének az opera-musical műfaj meghatározást adta.
Gy. L.: Vékony mezsgyén jártam, de azt gondolom, sikerült megvalósítanom, amit szerettem volna: a mű kísérlet a kortárs opera és a musical összeházasítására a komolyzene szemszögéből. Ezért a zenekar részét képezi egy ötfős rockegyüttes is. Az irodalmi alapanyagból Várady Szabolcs készített szöveget. A koncerten neves operaházi szólisták – Sáfár Orsolya, Balczó Péter, Hábetler András, Kálmán László, Kőrösi András – fogják életre kelteni a regényből jól ismert szereplőket. Az est szervezője és kísérője a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, a karmester Hollerung Gábor lesz. Nagyon régi és jó a kapcsolat a Budafoki Dohnányi Zenekar és köztem. E barátság eredménye az a megtiszteltetés, hogy 2018. január 1-jétől én lehetek a zenekar rezidens zeneszerzője.
A szeptemberi koncerten nem hallhatunk szimfóniái közül, amelyekből többet is írt. A szimfónia műfajában ritkán gondolkoznak a modern zeneszerzők. Ön miért választotta többször is?
Gy. L: Négy szimfóniát írtam és mindegyiknek más a története. Az I. szimfónia, melyet Hollerung Gábor és a Dohnányi Zenekar felkérésére írtam, személyes élményeim alapján beszéli el egy szerelem létrejöttét és elmúlását, majd az új szerelem születését. Ez utóbbi, nem titok, ahhoz a csodálatos hölgyhöz fűz, aki azóta is a feleségem. A Budapesti Fesztiválzenekarnak írt III. szimfóniámat 2012-ben komponáltam, és a kislányom születéséről szól. A két szimfóniában közös, hogy a művek végén megszólal az énekhang. Ez Beethoven óta kedvelt fogás, a zeneszerző akkor nyúl ehhez az eszközhöz, amikor feljebb akarja emelni a művet egy magasabb régióba.
Mit gondol a kortárs magyar zeneszerzők és a közönség kapcsolatáról?
Gy. L:: Magas labdát adott, erről órákig tudnánk beszélgetni... Szerintem a kortárs zene meglehetősen kedvezőtlen irányba fejlődött a múlt században. Elvesztettük a kapcsolatot a közönséggel – ez a mi hibánk, ami most visszaüt. Kétségtelen, hogy a régi kontaktus zeneszerző és közönsége között nem születik meg, vagy csak igen ritkán. A kortárs zene jelentős része nehezen befogadható még a szakmának is. Lehet, hogy a szellemi, intellektuális élményt megkapnám, de legtöbbször zsigerileg nem érzek késztetést arra, hogy foglalkozzam a művel.
A kortársak közül kiknek a műveit szereti különösen?
Gy. L.: Orbán György műveit nagyon szeretem. Tanárom volt a Zeneakadémián, rajongtam a zeneszerzésóráiért. Nagyformátumú zeneszerző, a magyar kórusművészet első számú megújítója, a közép-kelet-európai lélek egyik legmélyebb értője, kórusdarabjai ezer közül felismerhetőek. De Vajda Jánost is mondhatnám, aki ugyanezt a munkát végezte el az opera területén.
A szeptemberi koncert után durván egy hónappal ismét különleges estre készülhetünk.
Gy. L.: A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál felkérésére komponált Veni Iesu, veni amor című művemet az angol kórusiskolai hagyomány egyik legnagyszerűbb képviselője, a kristálytiszta, könnyed énekléséről világszerte ismert The King’s Singers fogja előadni október 21-én a Müpában. A mű szövege Csíkszentmihályi Mihály 1797-ben kiadott katolikus énekeskönyvéből való. Himnusz, amelyben a barokkra oly jellemző módon az isteni és az emberi szerelem összefonódik. Olyan művet szerettem volna írni, ami nemzetközi, ugyanakkor jellegzetesen magyar, végül, de egyáltalán nem utolsósorban érzelmeket kelt és szerethető.