Woyzeck – Szkéné Színház
2018. szeptember 15. /

Ebben a világvégén maradt, felejtett katonai táborban nincs más feladat, mint amit a Kapitány és a Doktor, egy itt hagyott rendszer fenntartói kitalálnak. Mintha Trepljov színházát néznénk a

tóparton, azt a kozmikus magányt az űrben. Hideg, hideg, hideg. Üres, üres, üres. Nincsenek falak, így mindenki terébe, életébe belelátunk. Ahogy kijárat sincsen, így nem lehet elhagyni ezt a helyet. A sze­rep­lők élete a szemünk előtt zajlik, szimultán. Kilépni nem, csak meg­szűn­ni lehet. Marie és Woyzeck számára is ez az egyetlen lehetőség.
Georg Büchner töredékekből álló műve megtörtént bűneseteket vett alapul. Daniel Schmolling 1817. szeptember 25-én leszúrta barátnőjét, L.-t; Johann Christian Woyzeck pedig 1821. június 21-én hét kés­szú­rás­sal ölte meg szeretőjét. Mi vezethet el odáig, hogy a számunkra legfontosabbat tegyük tönkre, pusztán annak féltéséből? Milyen az az út, amin végighaladva elveszíthetjük az irányítást a gondolataink és a tetteink fölött?
A Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében megvalósuló előadás rendezője Hegymegi Máté, a címszerepet Major Erik e. h., Marie-t Tóth Zsófia e. h. játssza.

Szkéné Színház
Bemutató: 09. 22-23., 19h