2018. október 16. / Bóta Gábor
A Várkonyi Bisztró és Bár Gyula legmenőbb éttermének számít. Meglehetősen jó helyen van, közel a várhoz, a strandhoz, szemben a Kamaraszínházzal. Jövés-menés közben útba esik, óhatatlanul észreveszik a turisták is.
Jókora a befogadóképessége, az éttermen kívül, ahová negyvenen férnek be, az udvarban – amit pofásan téliesítettek, fűthetővé tettek – még elférnek vagy hatvanan, és az utca felőli fronton pedig ott a mutatós terasz, ami igencsak felhívja a figyelmet a helyre. Esténként pedig meglehetősen szépen kivilágított mindez.
Kívülről is látszanak a modern áramvonalak, a magas támlájú, fehér székek, a letisztult, korszerű formák, no meg az, hogy szinte mindig milyen sok a vendég, ami ugye bizalmat kelt. Fehér egyen ingben vannak a pincérek, a hölgyek is, és jókora bárpult uralja a látványt. Nem véletlenül került az elnevezésbe a bár szó, jóval nagyobb a kínálat italokból, koktélokból, kávékból az átlagos étterminél. Hajnalig való nyitva tartást azonban ez nem jelent, a vendéglő 22 órakor bezár.
Nem is olyan régen még romos családi ház állt itt, egybe kellett nyitni a szobákat. A Várkonyi családnak régi vágya volt, hogy egy vendéglátóhelyet üzemeltessen, habár eredetileg nem vendéglátósok. Öt éve vágtak bele abba, hogy megvalósítsák a tervüket, mondja Kovácsné Várkonyi Anikó, aki kisbabájával érkezik, hogy velünk beszélhessen. Csinál ő mindent, amit kell, ha éppen nem babázik, bevásárol, pultos, ha úgy adódik, besegít az üzletvezetőnek, Oláh Imrének. Az édesapja, Várkonyi Tibor a főtulajdonos, aki sofőrből lett tekintélyes fuvarozási vállalkozó, de mezőgazdasággal is foglalkozik, ahogy Anikó mondja, „szántunk, vetünk, aratunk”. Ez azt is jelenti, hogy előszeretettel használják, a sajátjaikon kívül, a környékbeli termelők alapanyagait. Családi lett a vállalkozás, Anikó férje, Kovács Gábor szakács itt, jócskán beletanult a mesterségbe. Percze István a séf, aki az üzletvezetővel együtt alakítja ki az étlapot.
Először pizzériát terveztek, de aztán végül éttermet nyitottak. Alapvetően klasszikus, magyar konyhát visznek, széles választékkal, de betüremkednek a korszerű törekvések, helyet kapnak a modern technológiai eljárások is. Az adagok tekintélyesek, alapelv, hogy inkább maradjon valami a tányéron, mint hogy a vendég éhesen távozzon. Az étlap kínálatát jókora táblára írt napi ajánlat egészíti ki. A kiszolgálás meglepően gördülékeny ahhoz képest, milyen sok vendég igényeinek kell megfelelni. A mi pincérünk leginkább Bujáki István, közvetlen, szakszerű.
Ropogós libatepertővel kezdünk, szépen körbeadjusztálták zöldségekkel, jó ötlet hozzá a lilahagyma-saláta, és remek a foszlós házikenyér. Ami igencsak jól jön az ízes libamájpástétomhoz ugyancsak. A lazactatárt különlegessé teszi, hogy ricotta is vegyül bele. A sűrű vargányakrémleves napraforgópestóval és sajtos krutonnal készül. Az alföldi szürkemarhagulyás pedig házi galuskával, vegyes zöldségekkel. Egészen fenomenális a laktatóssága miatt egytálételnek is beillő gyulai babgulyás, amiben marhafelsál, füstölt mangalicacsülök és csipetke fürdőzik. Ez bizony olyan, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Semmi nincs túlcsicsázva, mindennek a tálalása egyszerű, de fölöttébb gusztusos. A rostonsült pisztrángderékhoz, amit feldobnak a zöldfűszerek, a petrezselymes újkrumplin kívül jólesik a fokhagymás paraj. A szürkemarhapörkölt elementáris, puha, a zaftjában összesűrűsödnek az ízek, persze galuska dukál hozzá. A klasszikus hagymás rostélyos jó minőségű hátszínből készül. Ezért merném kissé kevésbé megsütni a húst, a hagymákat viszont aranybarnára pirítanám, mert sápkórosak, és nem kellően ropogósak. A viharsarki töltött sertésborda meglehetősen erősen fűszerezett, vagányul csípős. Jázminrizs és hasábburgonya dukál hozzá. Szépen rezgő, az átlagosnál sokkal könnyedebb, sárgabarackkal töltött, lágy tejfölhabbal leöntött, nagyszerű túrógombóccal zárjuk az étkezést.
A Várkonyi Bisztró és Bár nagy befogadóképessége ellenére családias hangulatú hely, házias jellegű, finom ízekkel.
Jókora a befogadóképessége, az éttermen kívül, ahová negyvenen férnek be, az udvarban – amit pofásan téliesítettek, fűthetővé tettek – még elférnek vagy hatvanan, és az utca felőli fronton pedig ott a mutatós terasz, ami igencsak felhívja a figyelmet a helyre. Esténként pedig meglehetősen szépen kivilágított mindez.
Kívülről is látszanak a modern áramvonalak, a magas támlájú, fehér székek, a letisztult, korszerű formák, no meg az, hogy szinte mindig milyen sok a vendég, ami ugye bizalmat kelt. Fehér egyen ingben vannak a pincérek, a hölgyek is, és jókora bárpult uralja a látványt. Nem véletlenül került az elnevezésbe a bár szó, jóval nagyobb a kínálat italokból, koktélokból, kávékból az átlagos étterminél. Hajnalig való nyitva tartást azonban ez nem jelent, a vendéglő 22 órakor bezár.
Nem is olyan régen még romos családi ház állt itt, egybe kellett nyitni a szobákat. A Várkonyi családnak régi vágya volt, hogy egy vendéglátóhelyet üzemeltessen, habár eredetileg nem vendéglátósok. Öt éve vágtak bele abba, hogy megvalósítsák a tervüket, mondja Kovácsné Várkonyi Anikó, aki kisbabájával érkezik, hogy velünk beszélhessen. Csinál ő mindent, amit kell, ha éppen nem babázik, bevásárol, pultos, ha úgy adódik, besegít az üzletvezetőnek, Oláh Imrének. Az édesapja, Várkonyi Tibor a főtulajdonos, aki sofőrből lett tekintélyes fuvarozási vállalkozó, de mezőgazdasággal is foglalkozik, ahogy Anikó mondja, „szántunk, vetünk, aratunk”. Ez azt is jelenti, hogy előszeretettel használják, a sajátjaikon kívül, a környékbeli termelők alapanyagait. Családi lett a vállalkozás, Anikó férje, Kovács Gábor szakács itt, jócskán beletanult a mesterségbe. Percze István a séf, aki az üzletvezetővel együtt alakítja ki az étlapot.
Először pizzériát terveztek, de aztán végül éttermet nyitottak. Alapvetően klasszikus, magyar konyhát visznek, széles választékkal, de betüremkednek a korszerű törekvések, helyet kapnak a modern technológiai eljárások is. Az adagok tekintélyesek, alapelv, hogy inkább maradjon valami a tányéron, mint hogy a vendég éhesen távozzon. Az étlap kínálatát jókora táblára írt napi ajánlat egészíti ki. A kiszolgálás meglepően gördülékeny ahhoz képest, milyen sok vendég igényeinek kell megfelelni. A mi pincérünk leginkább Bujáki István, közvetlen, szakszerű.
Ropogós libatepertővel kezdünk, szépen körbeadjusztálták zöldségekkel, jó ötlet hozzá a lilahagyma-saláta, és remek a foszlós házikenyér. Ami igencsak jól jön az ízes libamájpástétomhoz ugyancsak. A lazactatárt különlegessé teszi, hogy ricotta is vegyül bele. A sűrű vargányakrémleves napraforgópestóval és sajtos krutonnal készül. Az alföldi szürkemarhagulyás pedig házi galuskával, vegyes zöldségekkel. Egészen fenomenális a laktatóssága miatt egytálételnek is beillő gyulai babgulyás, amiben marhafelsál, füstölt mangalicacsülök és csipetke fürdőzik. Ez bizony olyan, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Semmi nincs túlcsicsázva, mindennek a tálalása egyszerű, de fölöttébb gusztusos. A rostonsült pisztrángderékhoz, amit feldobnak a zöldfűszerek, a petrezselymes újkrumplin kívül jólesik a fokhagymás paraj. A szürkemarhapörkölt elementáris, puha, a zaftjában összesűrűsödnek az ízek, persze galuska dukál hozzá. A klasszikus hagymás rostélyos jó minőségű hátszínből készül. Ezért merném kissé kevésbé megsütni a húst, a hagymákat viszont aranybarnára pirítanám, mert sápkórosak, és nem kellően ropogósak. A viharsarki töltött sertésborda meglehetősen erősen fűszerezett, vagányul csípős. Jázminrizs és hasábburgonya dukál hozzá. Szépen rezgő, az átlagosnál sokkal könnyedebb, sárgabarackkal töltött, lágy tejfölhabbal leöntött, nagyszerű túrógombóccal zárjuk az étkezést.
A Várkonyi Bisztró és Bár nagy befogadóképessége ellenére családias hangulatú hely, házias jellegű, finom ízekkel.