Sok reménytelenség közt némi kis remény 2018. október 16. / Richard Flanagan Tasmaniában élő regényíró, novellista Baz Luhrmann 2008-as Ausztrália című filmjének társ-forgatókönyvírója. Első magyarul is megjelent könyve, a Keskeny út északra című regény nagy sikert aratott világszerte, a szakma 2014-ben Booker-díjjal ismerte el. ![]() Magyarul is olvasható második kötete az Egy tenyér, ha tapsol. Flanagan rendkívüli író, regénye elképesztő, lenyűgöző, magával ragadó, címe a másik tenyérre, az örökké hiányzó társra utal. A történet főhőse Bojan Buloh, szlovén bevándorló, akinek hiányzik a hóviharba kisétált és soha vissza nem tért felesége, a hazája, lányának pedig az anyja. Mindkettőjüknek pedig egy nagyon vágyott, ám el nem ért harmonikus élet. A jobb élet reményében Szlovéniából elmenekült európai bevándorlók keserű valóságba csöppentek választott hazájukban. Tasmania dzsungeljeiben építkezéseken robotoltak, bádog kulipintyókban laktak, sokaknak a nyelv megtanulásába is beletört a bicskájuk. Egyetlen örömük az ivás maradt, így amire az áhított állampolgárságot megkapták, emberi roncsokká váltak. Mégsem teljesen reménytelen a helyzetük, mindig felcsillan egy aprócska fény, amiben megkapaszkodva tovább léphetnek. A fordítás Kada Júlia kitűnő munkája. Richard Flanagan: Egy tenyér, ha tapsol Jelenkor Kiadó, 2018 408 oldal / 3499 Ft |