Új és régi arcok
2018. október 23. / Bóta Gábor

A Katona József Színházban klasszikus görög darabot éppúgy bemutatnak, mint kortárs magyart. A következő évben egy-két új arc fel fog tűnni, mondja Máté Gábor igazgató.

A tavalyi évad olyan szempontból rendhagyó volt, hogy bemutattátok Pintér Béla Ascher Tamás Háromszéken című darabját, ami a Ka­to­ná­ról is szól, meg áttételesen persze az országról szintén. Szerinted ez a produkció milyen képet mutat rólad, a színházról?
M. G.: A Katona nem egy az egyben szerepel, hanem úgy, hogy ka­to­na­vári Kaposa Színház, a kaposvári színháznak és Katonának egy tréfás összevonása ez. Nagyon mulatságos képet fest egy színházról, amiben természetesen sok a parabolisztikus elem, és ezeknek van igazságtartalmuk. Ugyanakkor a történet egésze fikció. Rólam az előadás inkább negatív képet mutat mint emberről, akár talán még mint színházi emberről is.

Reálisnak tartod ezt?
M. G.: Nem. De nem zavar különösebben, mert a darab semmilyen része nem fedi az én történetemet. Ter­mé­sze­te­sen ez abból a szempontból nem kellemes, hogy azok, akik ezt készpénznek veszik, levonhatnak számukra kedvezőtlen véleményt. Az előadás viszont nagy érdeklődésre tart számot, tehát tulajdonképpen eléri, amit szeretne.

Miért nem az lett a címe, hogy Máté Gábor Háromszéken?
M. G.: Hát ezt nem tudom. Egy darabig fájlaltam, hogy ha már ennyire pellengérre vagyok állítva, akkor legalább a címszerep is az enyém lenne. De szerintem azért került Ascher a címbe, mert őt Pintér Béla sokkal jobban ismeri, ahogy ez az előadásból is kiderül.

A klasszikus görögtől a kortárs magyar drámáig terjed a mostani évad palettája. Van valami vezérfonala?
M. G.: Mi nem szoktunk abban gondolkodni, hogy valami téma köré fűzzük fel az évadot. Előfordult, hogy a szezon közepén vettem észre, hogy lényegében a női sorsok kerültek a középpontba.

De az azért nyilván szándékos, hogy ugyanúgy rendez egyetemi hallgató, mint a színház egykori igaz­ga­tó­ja, Zsámbéki Gábor.
M. G.: Szeretnénk a színházhoz kötni tehetséges fiatalokat. Ezt inkább mondanám célnak, mint valami te­ma­tika felvázolását. Egyiküket sem szeretném én „nyakon vágni” egy színdarabbal. Az a tapasztalatom, hogy fiatal rendezők esetében kevéssé szoktak sikerülni az így létrejövő produkciók. Sokkal inkább azok a darabok működnek, amiket a rendező választ ki magának.

Sok fiatal tűnt el úgy a szakmából, hogy rendeztek két-három rosszat, és utána a kutya sem hívta őket, pedig lehet, hogy jóval több volt bennük.
M. G.: Ez pontosan így van, nekem igen rossz nézni, hogy nem elég színház hívja a fiatalokat dolgozni, és főleg a rendezők vannak ilyen szempontból rossz helyzetben.

Nyilván nem mernek kockázatot vállalni.
M. G.: Talán. Általában a darabválasztásban sincs sok kockázat, ahogy a színházcsinálókban sincs. Pél­dául egy vidéki színházban operettet, zenés produkciót megcsinálni rendkívül jelentős szakértelem kell. Úgy látszik, nem bíznak annyira a fiatalokban, hogy ilyen munkát adjanak nekik.

Te sem kapásból a nagyszínpadot ajánlottad az ifjú rendezőnek, Tarnóczi Jakabnak.
M. G.: Nemcsak azért nem, mert azt gondoltam, hogy ne ott rendezzen rögtön, hanem mert most ke­ve­sebb bemutatónk lesz a nagyszínpadon, és egyszerűen megvoltak azok a darabok – és hozzájuk a rendezők –, amelyek odakerülnek. De hát nézd meg, hogy Székely Kriszta igen hamar rendezett a nagy­szín­pa­don, és Kovács D. Dániel is tavaly már ott dolgozott.
Miért van kevesebb darab a nagyszínpadon?
M. G.: Azért, mert a társulat besokallt. Túl sok volt a feladat. Már a szezon közepén jelentkezett az a típusú fáradtság, ami jó esetben március környékén szokott jelentkezni. Tavaly például az Ascher Tamás Háromszéken után rögtön következett a Berlin, Alexanderplatz, mindkettő borzasztó nagy igénybevételt jelentett a színészek és a műszaki kollégák számára.

Ki is nyújtottátok a szezont, június végéig játszottatok, és már szeptember elejétől újra.
M. G.: Most ekkorának látszik az igény. Amikor a felmelegedéses hisztéria elkezdődött, úgy tűnt, hogy amint bejön a meleg, a nézők már rohannak nyaralni, a vidéki házukba pihenni. De aztán észrevettük, hogy tulajdonképpen még meglehetősen nagy érdeklődés mutatkozik, ha olyan darabokat kínálunk, amikre jókora az igény.

És mit szólnak ehhez a színészek?
M. G.: Ennek persze nem nagyon örülnek, mert szeretnének többet pihenni, de a színház a nézőknek szól, az ő igényeiket kell kielégíteni. Sok ingerült levelet, facebookos hozzászólást kapunk, hogy nem játsszuk eleget a produkcióinkat, nem lehet jegyet kapni, az évad megnyújtásával próbálunk segíteni ezen.

Októberben elbúcsúztok a húsz éve játszott Egressy Zoltán-darabtól, a Portugáltól. Megtartjátok a ju­bi­leumi előadást, majd leveszitek a műsorról. Nyilván a színészek már ki is öregednek a szerepükből.
M. G.: Bece szerepét például Dévai Balázs kezdte, Hajduk Károly folytatta, most Keresztes Tamás játssza. Már vannak, akik nem is a Katona tagjai, az elején csak Csuja Imre volt vendég, most már Lengyel Ferenc, Varga Zoltán, tehát egyeztetési problémák is adódnak. És az utóbbi 50 előadás azért úgy ment már, hogy a színészek többsége nehezményezte, hogy ezt még mindig csinálják. De amikor szóba került, hogy levesszük a repertoárról a produkciót, mindig meggondolták magukat. Visszasírták. Végül szokatlan módon nem is a színház vezetése döntött ebben a kérdésben, hanem a benne játszó színészek.

Úgy tudom, hogy közönségigény még lenne.
M. G.: Az lenne, a Portugál szinte a Katona aranytojást tojó tyúkja volt.

Van még egy érdekesség, hogy Platonovot fogtok játszani, ami a Katona leglegendásabb produkciói közé tartozott. Miért veszitek elő újra?
M. G.: Az már elég régen volt, másrészt ha van egy fiatal ember, Székely Kriszta, aki ezzel a darabbal akar foglalkozni, akkor nem küldeném el vele egy másik színházba. Egy új színész- és nézőgeneráció is felnőtt a Katonában, vannak, akik még nem is éltek akkor, amikor Ascher egy csodálatos előadást csinált a Platonovból. A színésznek Csehovval kell találkoznia, az biztos. Csehov lelki fürdő a számára.

Két új színész jött a társulathoz. Az egyik Bányai-Kelemen Barna, aki Marosvásárhelyről érkezett, Szom­bathelyre szerződött, majd hozzátok, Vizi Dávid pedig frissen végzett Zsámbéki és Fullajtár Andrea osztályában. És senki nem ment el.
M. G.: Így van. Néhányan anyai örömök elé néznek, Borbély Alexandra pedig inkább filmezni fog egy évig, tehát vannak ilyen apró változások, kényszermegoldások a szereposztásokban. A következő évben azért egy-két új arc fel fog tűnni a színházban.