2018. november 19. / Borbély László
Izgalmas, expresszív látnoki erők hatása alá kerül, aki ellátogat a Pest Vigadóba megtekinteni a Véssey Gábor Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja festményeiből és szobraiból nyílt tárlatot. A köztestület székházának hatodik emeleti
kiállítótermeiben november 18-ig látogatható kiállítás a művész hetvenedik születésnapja alkalmából nyílt meg októberben.
Két évtizeddel ezelőtt már állított ki ugyanitt a Pesti Vigadóban. Azóta az új művek száma nyilván gyarapodott, de változott-e az ábrázolásmódja és vele együtt a témavilág?
V. G.: A régi Vigadó Galéria az alsó szinten volt, ahol főként 100x120 centiméteres olajtempera képeket állítottam ki. Szobrokat akkor még nem készítettem. Mindig érdekelt a szobrászat, a főiskola után foglalkoztam is vele, de mint szenvedély nem olyan régen támadt fel bennem. Szobraimat az elmúlt öt-hat évben alkottam. A két tárlat közötti különbség lényegét érzékletesen talán úgy összegezném, hogy mostani festményeimnek a nyersebb változatai voltak kiállítva 1998-ban. Az azóta eltelt időben sok képemet festettem tovább. Változatlanul úgy gondolom, hogy a festő szándéka sosem lehet pusztán leíró, illusztratív szándék. Sokkal inkább a belső képzelet vizuális lépcsői, metaforái, képzettársításai s a tárgyi világ érzékenyen felfogott asszociatív lehetőségei azok az eszközök, melyek a valóság mélyéig, legbensőbb lényegéig hatolhatnak, s így a kép erejével megnyitván azt, létezésünk egyszeri, személyes, következésképp drámaian megejtő voltát felmutatva tesznek szabaddá, az ideálisba, a humánumba emelve minket. Ezeket a gondolataimat egyébként bővebben kifejtem A festő szándéka című esszében, amely a kiállítás alkalmából az MMA Kiadó gondozásában megjelent összefoglaló albumban olvasható.
Hogyan foglalná össze a jelenlegi tárlaton megnyilvánuló művészi szándékát?
V. G.: A mostani tárlatra a kilencvenes évek óta készült munkáimból válogattam össze az anyagot, különösebb koncepció nélkül. Inkább keresztmetszetet szerettem volna nyújtani, és felmutatni az életművemre legjellemzőbb vonásokat a közönségnek. Figurális képeim ironikus és expresszív hangvételükkel reflektálnak mindennapjainkra. A legfrissebb alkotások mellett szerepelnek az eddig még ki nem állított képsorozataim is, ezek révén a hozzám közel álló alkotók, Mednyánszky László, Van Gogh, Rembrandt és még sokak munkáira hommage-okban és parafrázisokban reflektálok.
Más művészeti ágak is alkotásra ösztönzik, hiszen a tárlat leghosszabb festményét a Ken Kesey regénye nyomán Milos Forman által rendezett, Száll a kakukk fészkére című film ihlette.
V. G.: Nagyon régen láttam a filmet, de az elmegyógyintézetben játszódó cselekmény, a drámai szituációk sora, Jack Nicholson fantasztikus alakítása annyira magával ragadott és olyan hatást gyakorolt rám, amiről mindenképpen beszélnem kellett a képzőművészet nyelvén. A legendássá vált szereplőket, az örök lázadó McMurphyt, a bivalyerős, önmagát némának tettető, félvér indiánt, a kegyetlen Főnővért felidézve és rájuk apellálva festettem meg a saját képzettársításaimat ezen a 640x120 centiméteres frízen.
Véssey Gábor
1948-ban született Budapesten. A Képzőművészeti Főiskola festő szakát 1972-ben végezte el, majd 1975-ig mesterkurzus keretében folytatta tanulmányait. Mestereiként Barcsay Jenő és Fischer Ernő mellett Benkhard Ágost tanítványát, a táblaképfestő és mozaikművész Fónyi Gézát és a főleg figurális műveket alkotó Veress Sándor Lászlót nevezi meg. 1988-tól 2017-ig ábrázoló geometriát, rajzot és anatómiát tanított a Képzőművészeti Egyetem docenseként. Munkásságát 2004-ban Munkácsy Mihály-díjjal jutalmazták. 2012-től 2013-ig levelező tagja, 2013-tól rendes tagja a Magyar Művészeti Akadémiának. A nevéhez több száz pasztell, nagyjából 100 darab olajkép és 35-40 gouache mellett megszámlálhatatlan mennyiségű grafika létrehozása fűződik. Folyamatosan készít rajzokat irodalmi művekhez, illusztrációsorozatokat kreál, grafikai albumokat jelentet meg.
kiállítótermeiben november 18-ig látogatható kiállítás a művész hetvenedik születésnapja alkalmából nyílt meg októberben.
Két évtizeddel ezelőtt már állított ki ugyanitt a Pesti Vigadóban. Azóta az új művek száma nyilván gyarapodott, de változott-e az ábrázolásmódja és vele együtt a témavilág?
V. G.: A régi Vigadó Galéria az alsó szinten volt, ahol főként 100x120 centiméteres olajtempera képeket állítottam ki. Szobrokat akkor még nem készítettem. Mindig érdekelt a szobrászat, a főiskola után foglalkoztam is vele, de mint szenvedély nem olyan régen támadt fel bennem. Szobraimat az elmúlt öt-hat évben alkottam. A két tárlat közötti különbség lényegét érzékletesen talán úgy összegezném, hogy mostani festményeimnek a nyersebb változatai voltak kiállítva 1998-ban. Az azóta eltelt időben sok képemet festettem tovább. Változatlanul úgy gondolom, hogy a festő szándéka sosem lehet pusztán leíró, illusztratív szándék. Sokkal inkább a belső képzelet vizuális lépcsői, metaforái, képzettársításai s a tárgyi világ érzékenyen felfogott asszociatív lehetőségei azok az eszközök, melyek a valóság mélyéig, legbensőbb lényegéig hatolhatnak, s így a kép erejével megnyitván azt, létezésünk egyszeri, személyes, következésképp drámaian megejtő voltát felmutatva tesznek szabaddá, az ideálisba, a humánumba emelve minket. Ezeket a gondolataimat egyébként bővebben kifejtem A festő szándéka című esszében, amely a kiállítás alkalmából az MMA Kiadó gondozásában megjelent összefoglaló albumban olvasható.
Hogyan foglalná össze a jelenlegi tárlaton megnyilvánuló művészi szándékát?
V. G.: A mostani tárlatra a kilencvenes évek óta készült munkáimból válogattam össze az anyagot, különösebb koncepció nélkül. Inkább keresztmetszetet szerettem volna nyújtani, és felmutatni az életművemre legjellemzőbb vonásokat a közönségnek. Figurális képeim ironikus és expresszív hangvételükkel reflektálnak mindennapjainkra. A legfrissebb alkotások mellett szerepelnek az eddig még ki nem állított képsorozataim is, ezek révén a hozzám közel álló alkotók, Mednyánszky László, Van Gogh, Rembrandt és még sokak munkáira hommage-okban és parafrázisokban reflektálok.
Más művészeti ágak is alkotásra ösztönzik, hiszen a tárlat leghosszabb festményét a Ken Kesey regénye nyomán Milos Forman által rendezett, Száll a kakukk fészkére című film ihlette.
V. G.: Nagyon régen láttam a filmet, de az elmegyógyintézetben játszódó cselekmény, a drámai szituációk sora, Jack Nicholson fantasztikus alakítása annyira magával ragadott és olyan hatást gyakorolt rám, amiről mindenképpen beszélnem kellett a képzőművészet nyelvén. A legendássá vált szereplőket, az örök lázadó McMurphyt, a bivalyerős, önmagát némának tettető, félvér indiánt, a kegyetlen Főnővért felidézve és rájuk apellálva festettem meg a saját képzettársításaimat ezen a 640x120 centiméteres frízen.
Véssey Gábor
1948-ban született Budapesten. A Képzőművészeti Főiskola festő szakát 1972-ben végezte el, majd 1975-ig mesterkurzus keretében folytatta tanulmányait. Mestereiként Barcsay Jenő és Fischer Ernő mellett Benkhard Ágost tanítványát, a táblaképfestő és mozaikművész Fónyi Gézát és a főleg figurális műveket alkotó Veress Sándor Lászlót nevezi meg. 1988-tól 2017-ig ábrázoló geometriát, rajzot és anatómiát tanított a Képzőművészeti Egyetem docenseként. Munkásságát 2004-ban Munkácsy Mihály-díjjal jutalmazták. 2012-től 2013-ig levelező tagja, 2013-tól rendes tagja a Magyar Művészeti Akadémiának. A nevéhez több száz pasztell, nagyjából 100 darab olajkép és 35-40 gouache mellett megszámlálhatatlan mennyiségű grafika létrehozása fűződik. Folyamatosan készít rajzokat irodalmi művekhez, illusztrációsorozatokat kreál, grafikai albumokat jelentet meg.