Írások a falon 2018. november 30. / Fáy Miklós Az interneten olvastam egy érdekes cikket a hatvanas számrendszerről, hogy vajon miért ebben mérjük a perceket. Sumér örökség, de ez volt érvényes Izraelben is, egy mana hatvan sékelt ért. Erről eszembe jutott a Biblia egy részlete, amit soha nem értettem pontosan. Közismert a történet, Dániel próféta könyvéből. Belsaccar, a babilóniai uralkodó mulat, amikor megjelenik az írás a falon, és azt mondja: máne, tekel, faresz. Nem tudja megfejteni senki, míg el nem küldenek Dá­nielért, aki rögtön mondja is a megoldást: számba vette az Isten a királyságodat, és véget vet neki, megmérettél és könnyűnek találtattál, felosztotta a királyságodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta. Jó, értem, de egy ilyen hosszú üzenet vajon hogy férhet bele három szóba? Vagy ezek valami mo­zaik­szavak lennének, ravasz rövidítések, amelyeket csak a próféta tudott feloldani? A megoldás az, hogy máne, tekel (amit ma sékelnek mondunk) meg fáresz vagy ú-parszin az három pénzegység. Meg három súlymérték is. Szóval a kéz annyit írt a falra, hogy tonna, mázsa, kiló. Vagy inkább azt, hogy forint, fillér, garas. Egy csökkenő értékű sorozat. Ehhez kellett a prófétaság, hogy ennyiből megértse valaki: megmérettél, de könnyű vagy, mánénak kellene lenned, de nem vagy több, mint egy nyomorult ú-parszin. Az események, mint tudjuk, Dánielt igazolták, még aznap éjjel vége lett Bel­sac­car királyságának. Mondanám, hogy régi a történet, de elég végigsétálni a Belvároson ahhoz, hogy az embernek az eszébe juttassák. Ott a sok írás a falon, a pénzváltók irodái mellett, és ha nem is súlymértékek, de különböző pénznemek szerepelnek rajtuk: euró, dollár, forint. Néha még a sékel is ki van írva. Eszemben sincs, hogy mindebből valami közeli világvégét vizionáljak, kint voltak ezek a feliratok harminc éve is, kint lesznek jövőre is. Egyébként is lehet, hogy ha Belsaccar nem olyan kíváncsi, nem akarta volna megérteni, hogy mit is közöl vele az a láthatatlan kéz, még ma is uralkodna. Ahhoz is kell némi bátorság és elszántság, hogy az ember olvasni akarjon a jelekből, érteni akarja, hogy mit is akarnak mondani neki. Csakhogy december van, és az a szokás, hogy amikor elcsendesül az ünnep, jön egy gyertyafényes pillanat, és az ember végiggondolja, mi történt vele az évben, mi az, amit megtett, és mi az, amit meg­te­he­tett volna. És majdnem mindig ugyanaz a tanulság: máne, tekel, faresz. Egyszer már végre meg­for­dul­hat­na a sorrend, és azt közölhetné az írás, hogy megmérettél, és nehéznek találtattál. Vagy az sem volna jó?