2018. december 27. / Pavlovics Ágota
Az 5 esztendeje elhunyt Szokolay Sándor kereken 400 művet hagyott ránk, Vérnász című operáját 37 városban játszották. Kedves, mosolygós, barátságos emberként emlékszünk rá, mostantól
pedig egy különleges verseny – SZIA (SZOKOLAY INSPIRART) – is őrzi az emlékét. A Szokolay Sándor Alapítvány egyik alapítójával, a zeneszerző lányával, Szokolay Orsolyával beszélgettünk.
Szokolay Sándor a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője volt, aki tekintélyes életművet hagyott ránk. Mosolya megszépítette napjainkat. Miből táplálkozott a rá annyira jellemző, nem e világi kedvesség és derű?
Sz. O.: Édesapám olyan volt számomra, mint egy mesebeli figura, valószínűtlen, nem e világi lény. Egyszerű, szegény családból származott, majd a Békés-Tarhosi Énekiskolába került, ahol elég későn, 16 évesen kezdte meg zenei tanulmányait. Zseniális tanára, Sipos Éva biztatására kezdett komponálni, ugyanis az iskolába nem érkezett meg a zongoraiskola 2. kötete, így édesapám néhány heti zongoratanulás után szerezte első karakterdarabjait. Varázslatos egyénisége is innen eredhet, mert a semmiből kellett mindent felépítenie. A nehéz körülmények dacára is derűs és pozitív beállítottságú maradt. Mindenki felé teljes nyitottsággal fordult. A koncertek után is hosszan beszélgetett a darabját megszólaltató művészekkel, és még a ruhatáros nénikhez is volt pár jó szava. Sikerei csúcsán sem feledte, honnan származik.
Az év elején jelent meg a Hogy is kezdődött?... című könyv, amelyből megismerhetjük édesapja gyerekkorát. Hol voltak korábban ezek a levelek?
Sz. O.: Édesapám szüleinek írt gyerekkori leveleit nagyapám őrizte meg. 1997-ben bekövetkezett halála után került elő a rendkívüli gyűjtemény, amelyeket apukám azonnal elolvasott, de nem volt visszatekintő alkat, így a levelek ismét a fiók mélyére kerültek.15 évvel később fedeztem fel őket, és nem tudtam letenni, amíg végig nem olvastam mind. Nem hittem volna, hogy a halála után még jobban megismerhetem. Már a korai írásaiból is kiderül, hogy a hit és a szeretet minden nehézségen átsegítette. A Hogy is kezdődött?... című könyvhöz tartozó lemezen apukám első zongoraművei hallhatók, Boros Misi előadásában. Zene-Bona címmel pedig külön a kotta is megjelent. A megjelenés után pár hónappal elfogyott az összes példány. Legnagyobb örömünkre nem csak a zeneszerető olvasók szívét érintette meg apukám különleges világa.
Szokolay Sándor 5 éve ment el, 400 művet írt, 80 éves korában pontot tett zeneszerzői munkássága végére. Pontosan megtervezett mindent?
Sz. O.: Édesapám 80. születésnapja után kényszerűségből hagyott fel a komponálással, döntése hátterében betegsége állt. Harminc éve volt súlyos szívbeteg, orvosai nem jósoltak neki hosszú életet. Soha nem adta fel a reményt, és a végsőkig hitt az álmai megvalósításában. Életszeretete, küldetéstudata és célja, hogy jobbá tegye a világot, életben tartották. Utolsó éveiben az életmű rendezése foglalkoztatta, így kezdődött férjemmel, Legendy László zongoraművésszel a mi munkánk.
Az elkészült 400 műből 100 kottája eltűnt. Hogyan történt, hiszen Szokolay Sándor egész életét a tudatos, lelkiismeretes munka jellemezte?
Sz. O.: Nincs ebben semmi különös, elsősorban fiatalkori művekről van szó, akkoriban még nem volt fénymásolás, így édesapám sokszor az egyetlen kottát adta kölcsön az érdeklődőknek, akik nem egyszer megfeledkeztek visszaadni azokat. 2011-ben a férjem felmérte és megállapította, hogy körülbelül száz kotta hiányzik. Egy életmű rendszerezése nem könnyű feladat, de szerencsénkre mindenhol segítőkészen és szeretettel fordulnak felénk és emlékeznek apukámra. Már csak öt kotta hiányzik, bízunk benne, hogy még ezek is előkerülnek.
Áldás egy ilyen kivételes tehetségű, pozitív kisugárzású ember gyerekének lenni. Ön elvégezte a Zeneakadémiát, hegedűművész, de elkanyarodott az előadóművészi pályától. Miért?
Sz. O.: Pályakezdő muzsikusként a „kis Szokolay” voltam, én pedig szerettem volna önmagam lenni, annak ellenére, hogy apa-lánya kapcsolatunk rendkívül szoros volt, valósággal rajongtunk egymásért. A zenei származás terhei alól akkor szabadultam fel, amikor zongoraművész férjemmel külföldön szerepeltünk. Amióta édesapám életművét gondozom, már csak pozitív tapasztalataim vannak, csodálatos a munkánk. Apukám mindig az aktuális művének lázában égett, nem menedzselte magát. A műveket nem intézni kell, hanem írni – vallotta. Jól gondolta, mert a kották kiadását, a művek népszerűsítését más is elvégezheti. Rajtunk pedig nem múlhat, hogy az életműve hozzáférhető legyen, mert sajnos könnyen a feledésbe merül. A művei jövőjét és a zeneirodalomban betöltött szerepét pedig a sorsra bízzuk.
A Szokolay-életmű előtt tisztelegve idén zeneszerzőversenyt hirdettek, a pályázatra 21 éves korig, három korcsoportban jelentkezhettek a fiatalok. Milyen elvárásokkal vágtak bele, és milyen eredményekkel zárult a verseny?
Sz. O.: A versenyre 54 jelentkező küldte el pályázatát. Apukám a Békés-Tarhosi Énekiskolát élményiskolának nevezte, ahol megtapasztalta, hogy az oktatás legnagyobb lehetősége az élmény. A Szokolay InspirArt verseny célja, hogy az alkotás örömére ösztönözze a fiatalokat, kreativitásukat engedjék szabadon és fedezzék fel a bennük rejlő tehetséget. 12 díjat és 8 dicséretet ítélt meg a zsűri, azt hiszem, ez az eredmény önmagáért beszél. A verseny létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, mint a legifjabb pályázó, a 8 éves Kovács Gregor, aki az I. korcsoportban megosztott 1. helyezést ért el Felfedezők című darabjával.
Hol hallhatjuk a verseny legjobbjainak műveit?
Sz. O.: A díjnyertes művek 2018. december 9-én, édesapám halálának 5. évfordulóján, a Vigadó Dísztermében szólalnak meg. Az In Memoriam Szokolay – Szokolay InspirArt koncerten a kicsi, de nagyreményű zeneszerzők darabjait édesapám ritkán hallható alkotásai követik. A Missa Brevis férfikari mise Magyarországon először csendül fel a Szent Efrém Férfikar előadásában, a II. Szólószonáta Banda Ádám hegedűművész, valamint a II. Vonósnégyes Kelemen Barnabás és Kokas Katalin vonósnégyesének tolmácsolásában hangzik el. Az esten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium növendékei is közreműködnek. A nosztalgikus emlékezés helyett a fiatal alkotók és előadók lelkesedésével és lendületével szeretnénk megidézni apukám halhatatlan szellemiségét.
pedig egy különleges verseny – SZIA (SZOKOLAY INSPIRART) – is őrzi az emlékét. A Szokolay Sándor Alapítvány egyik alapítójával, a zeneszerző lányával, Szokolay Orsolyával beszélgettünk.
Szokolay Sándor a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője volt, aki tekintélyes életművet hagyott ránk. Mosolya megszépítette napjainkat. Miből táplálkozott a rá annyira jellemző, nem e világi kedvesség és derű?
Sz. O.: Édesapám olyan volt számomra, mint egy mesebeli figura, valószínűtlen, nem e világi lény. Egyszerű, szegény családból származott, majd a Békés-Tarhosi Énekiskolába került, ahol elég későn, 16 évesen kezdte meg zenei tanulmányait. Zseniális tanára, Sipos Éva biztatására kezdett komponálni, ugyanis az iskolába nem érkezett meg a zongoraiskola 2. kötete, így édesapám néhány heti zongoratanulás után szerezte első karakterdarabjait. Varázslatos egyénisége is innen eredhet, mert a semmiből kellett mindent felépítenie. A nehéz körülmények dacára is derűs és pozitív beállítottságú maradt. Mindenki felé teljes nyitottsággal fordult. A koncertek után is hosszan beszélgetett a darabját megszólaltató művészekkel, és még a ruhatáros nénikhez is volt pár jó szava. Sikerei csúcsán sem feledte, honnan származik.
Az év elején jelent meg a Hogy is kezdődött?... című könyv, amelyből megismerhetjük édesapja gyerekkorát. Hol voltak korábban ezek a levelek?
Sz. O.: Édesapám szüleinek írt gyerekkori leveleit nagyapám őrizte meg. 1997-ben bekövetkezett halála után került elő a rendkívüli gyűjtemény, amelyeket apukám azonnal elolvasott, de nem volt visszatekintő alkat, így a levelek ismét a fiók mélyére kerültek.15 évvel később fedeztem fel őket, és nem tudtam letenni, amíg végig nem olvastam mind. Nem hittem volna, hogy a halála után még jobban megismerhetem. Már a korai írásaiból is kiderül, hogy a hit és a szeretet minden nehézségen átsegítette. A Hogy is kezdődött?... című könyvhöz tartozó lemezen apukám első zongoraművei hallhatók, Boros Misi előadásában. Zene-Bona címmel pedig külön a kotta is megjelent. A megjelenés után pár hónappal elfogyott az összes példány. Legnagyobb örömünkre nem csak a zeneszerető olvasók szívét érintette meg apukám különleges világa.
Szokolay Sándor 5 éve ment el, 400 művet írt, 80 éves korában pontot tett zeneszerzői munkássága végére. Pontosan megtervezett mindent?
Sz. O.: Édesapám 80. születésnapja után kényszerűségből hagyott fel a komponálással, döntése hátterében betegsége állt. Harminc éve volt súlyos szívbeteg, orvosai nem jósoltak neki hosszú életet. Soha nem adta fel a reményt, és a végsőkig hitt az álmai megvalósításában. Életszeretete, küldetéstudata és célja, hogy jobbá tegye a világot, életben tartották. Utolsó éveiben az életmű rendezése foglalkoztatta, így kezdődött férjemmel, Legendy László zongoraművésszel a mi munkánk.
Az elkészült 400 műből 100 kottája eltűnt. Hogyan történt, hiszen Szokolay Sándor egész életét a tudatos, lelkiismeretes munka jellemezte?
Sz. O.: Nincs ebben semmi különös, elsősorban fiatalkori művekről van szó, akkoriban még nem volt fénymásolás, így édesapám sokszor az egyetlen kottát adta kölcsön az érdeklődőknek, akik nem egyszer megfeledkeztek visszaadni azokat. 2011-ben a férjem felmérte és megállapította, hogy körülbelül száz kotta hiányzik. Egy életmű rendszerezése nem könnyű feladat, de szerencsénkre mindenhol segítőkészen és szeretettel fordulnak felénk és emlékeznek apukámra. Már csak öt kotta hiányzik, bízunk benne, hogy még ezek is előkerülnek.
Áldás egy ilyen kivételes tehetségű, pozitív kisugárzású ember gyerekének lenni. Ön elvégezte a Zeneakadémiát, hegedűművész, de elkanyarodott az előadóművészi pályától. Miért?
Sz. O.: Pályakezdő muzsikusként a „kis Szokolay” voltam, én pedig szerettem volna önmagam lenni, annak ellenére, hogy apa-lánya kapcsolatunk rendkívül szoros volt, valósággal rajongtunk egymásért. A zenei származás terhei alól akkor szabadultam fel, amikor zongoraművész férjemmel külföldön szerepeltünk. Amióta édesapám életművét gondozom, már csak pozitív tapasztalataim vannak, csodálatos a munkánk. Apukám mindig az aktuális művének lázában égett, nem menedzselte magát. A műveket nem intézni kell, hanem írni – vallotta. Jól gondolta, mert a kották kiadását, a művek népszerűsítését más is elvégezheti. Rajtunk pedig nem múlhat, hogy az életműve hozzáférhető legyen, mert sajnos könnyen a feledésbe merül. A művei jövőjét és a zeneirodalomban betöltött szerepét pedig a sorsra bízzuk.
A Szokolay-életmű előtt tisztelegve idén zeneszerzőversenyt hirdettek, a pályázatra 21 éves korig, három korcsoportban jelentkezhettek a fiatalok. Milyen elvárásokkal vágtak bele, és milyen eredményekkel zárult a verseny?
Sz. O.: A versenyre 54 jelentkező küldte el pályázatát. Apukám a Békés-Tarhosi Énekiskolát élményiskolának nevezte, ahol megtapasztalta, hogy az oktatás legnagyobb lehetősége az élmény. A Szokolay InspirArt verseny célja, hogy az alkotás örömére ösztönözze a fiatalokat, kreativitásukat engedjék szabadon és fedezzék fel a bennük rejlő tehetséget. 12 díjat és 8 dicséretet ítélt meg a zsűri, azt hiszem, ez az eredmény önmagáért beszél. A verseny létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, mint a legifjabb pályázó, a 8 éves Kovács Gregor, aki az I. korcsoportban megosztott 1. helyezést ért el Felfedezők című darabjával.
Hol hallhatjuk a verseny legjobbjainak műveit?
Sz. O.: A díjnyertes művek 2018. december 9-én, édesapám halálának 5. évfordulóján, a Vigadó Dísztermében szólalnak meg. Az In Memoriam Szokolay – Szokolay InspirArt koncerten a kicsi, de nagyreményű zeneszerzők darabjait édesapám ritkán hallható alkotásai követik. A Missa Brevis férfikari mise Magyarországon először csendül fel a Szent Efrém Férfikar előadásában, a II. Szólószonáta Banda Ádám hegedűművész, valamint a II. Vonósnégyes Kelemen Barnabás és Kokas Katalin vonósnégyesének tolmácsolásában hangzik el. Az esten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium növendékei is közreműködnek. A nosztalgikus emlékezés helyett a fiatal alkotók és előadók lelkesedésével és lendületével szeretnénk megidézni apukám halhatatlan szellemiségét.