„Egóból nem lehet se zenélni, se semmi értelmeset csinálni”
2019. május 22. / Pavlovics Ágota

Hangszere a trombita, amit szemmel láthatóan lubickolva fúj. Zeneszerzőként, The Mind’s Ear című, 2017-ben megjelent lemezével különböző korok zenei stílusai között vezetett bennünket. A lemez megírásakor az érdekelte, hogy lehet megélni a kapcsolódási pontot a között, amit látunk,
és amit hallunk. A Modern Art Orchestra (MAO) tagja, de több együttesben is muzsikál. Szikrázóan szer­teá­ga­zó tehetségét, elmélyült szakmai tudását számos díjjal ismerték el. Örömünkre Subicz Gábor meg­osz­totta velünk üdítően friss gondolatait.

Most próbálják Fekete-Kovács Kornél március 27-én a Müpában be­mu­tatásra kerülő, Foundations című, egész estés darabját, melyet a jóga filozófiája inspirált. Milyen érzéseket ébreszt önben ez a sok szem­pont­ból különlegesnek ígérkező mű?
S. G.: Nagyon különleges az egész darab, és izgalmas látni belülről, ahogy szépen összeáll egy nagy egésszé. Inspiráló és tanulnivaló az a komplex gondolkodásmód, ahogy Fekete-Kovács Kornél egy ilyen es­tét felépít.

Tavaly, március 25-én Bartók születésnapja előtt tisztelegve mutatta be a Modern Art Orchestra a Tizenöt magyar parasztdal című lemezt, a szóló zongoradarabokat Ávéd János, Bacsó Kristóf, Fekete-Kovács Kornél és ön dolgozták át nagyzenekarra, és úgy tűnik, a projekt mindannyiuk számára nagy szerelem. Ön hogy fogalmazná meg a művel kapcsolatos érzéseit?
S. G.: Bartók nekem sokáig szent tehén volt, áhítattal, szinte félelemmel hallgattam elsősorban a zenekari műveit. Nehéz nem letérdelni egy ilyen horderejű zseni munkássága előtt, és ahogy egyre többet ta­nul­má­nyoz­tam, egyre messzebb kerültem tőle érzelmileg. Aztán később ez a szorongásom magától csökkent, és ez sokat segített akkor, amikor a Tizenöt magyar parasztdalt csináltuk. Az alapanyag egy szűkszavú mikrovilág, ahonnan ezerfelé el lehet indulni. Izgalmas volt a többiek megoldásait hallgatni, néha szinte szóról szóra ugyanaz a megoldás jutott eszünkbe, néha pedig homlokegyenest másfelé vettük az irányt. Nagyon boldog vagyok, hogy alkotóként részt vehettem ebben a projektben. Teljesen unikális zene szü­le­tett, soha nem is hallottam még csak hasonlóról sem.

A lemez Artisjus-díjat kapott. A lemez díja mellé ön kapott egy másik Artisjus-díjat is, könnyűzene ka­te­gó­riában előadói díjas lett. Mit jelentenek az ön számára a díjak?
S. G.: Megtisztelő és jólesik minden elismerő gesztus, legyen az egy koncert utáni odadobott bravó vagy egy ilyen díj. Azonban az az igazság, hogy a pozitív visszacsatolással sokkal több utólag a belső lelki „meló”, mint a negatívval. Az ember egója rögtön megpróbál ráharapni, és csámcsogni rajta. Ha elfordulsz és bedobod neki a ketrecbe, akkor egy idő után csak megerősödik, és egóból nem lehet se zenélni, se semmi értelmeset csinálni. Próbálom úgy felfogni, hogy ez egy kötelesség. Ha felmegyek a színpadra, mostantól mint Artisjus-díjas megyek fel. Ehhez kell felnőni.

Még mindig a díjaknál maradva, a Kertész Mihály életéről szóló Curtiz című filmet a 42. Montreal World Film Festival World Competition kategóriájának nagydíjával ismerték el. A film zenéjét ön írta. Nehézséget vagy könnyebbséget jelent zeneszerzőként alkalmazott zenét írni?
S. G.: Fantasztikus élmény volt a Curtiz számomra, nagyon szeretem a filmet, és általában a műfajt, igazi kortárs kifejezésforma. Ráadásul az egész stáb óriási odaadással dolgozott, mindenki belepakolta, amije van. Ez egy nagyon hálás helyzet volt, nagyon inspiráló témában kellett komponálnom, a Modern Art Orchestrával vettük fel, akiket jól ismerek, Kiss Flóra énekelte a főcímdalt, amit írtam, benne is száz százalékig megbízom. A bizalmat a saját bőrömön is éreztem. A film alkotói, Topolánszky Tamás Yvan és Sümeghy Claudia teljesen szabad kezet adtak zeneileg. Az alkalmazott zene tulajdonképpen annyit tesz, hogy a szellemi terméked körüli összes aspektust mások döntik el. Ez jelenthet gyötrelmet is, de ebben az esetben számomra rengeteg extra löketet és inspirációt adott.
Februárban volt az Ópiumkeringő című előadás bemutatója a Pesti Magyar Színházban. Karády Katalin ismert dalait ön hangszerelte, és az összekötő zenét is ön írta. Milyen képet alkotott magában Karádyról?
S. G.: Egy magyar jazz-zenész gyakran összefut a Karády-dalokkal, sokat közülük már ismertem, játszottam. Viszont nagyon keveset tudtam Karády meghurcoltatásáról, megdöbbentett a kálváriája. Sokkal közelebb kerültem hozzá a kutatómunka során, izgalmas volt, ahogy lehámlik erről az ikonról a rengeteg réteg, amit a különböző korok és generációk terítettek rá. Lengyel Ferenc, a darab írója és rendezője kivételesen tömör, csaknem versszerű szövegét Pataki Szilvia megdöbbentő erővel adja elő. Mondtam is a zenekarnak, ha nem csinálunk semmit, akkor is megtörténik a sztori. Inkább azzal játszottam, hogy hol kezdek el a zenével közben valami másról is beszélni, mint ami a szövegben elhangzik.

Zeneszerzőként mi foglalkoztatja mostanában?
S. G.: A nyáron lemezt veszünk fel a saját zenekarommal, a Subtonesszal, akikkel eddig elég mostohán bántam, kvázi a hobbizenekarom volt ez a nagyszerű brigád. Elképzeltem, hogy milyen lemezt szeretnék hallgatni, és mivel nem találtam hasonlót a telefonomban, úgy döntöttem, csinálok egyet a barátaimmal. Ez rendkívül felszabadító érzés, és ennek megfelelő komolysággal és elszántsággal próbálok hozzáállni.

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban mi újság a Konyha környékén, készülnek-e valamire a Hő­lég­be­fúvók?
S. G.: A Hőlégbefúvók folyamatosan üzemben lesznek az év során. Szepesi Mátyás barátom zenekarával öröm zenélni, imádom a „póvert”, ami a Konyha zenekarból árad. De a nyáron fogok vendégeskedni a Margaret Islandnél is, a MAO berkein belül pedig kisebb belföldi turnénk lesz Miklósa Erikával, Szabó Balázsékkal is játszunk párat, én közben a Guca Partyzans és a Vörös Niki Quartet készülő lemezein dolgozom, úgyhogy nagyon aktív időszak elé nézek.