2019. szeptember 06. / Kovács Gellért
James Gray nem tartozik a legismertebb amerikai filmrendezők (és forgatókönyvírók) közé, viszonylag kevés címből áll az életműve, ám azt következetesen építgeti, ráérősen, a maga tempójában. Az ősz egyik sikervárományos produkciójában Hollywood egyik utolsó igazi filmsztárját
kalandoztatja az űrbe – az Ad Astra – Út a csillagokba (bemutató: szeptember 19.) apropóján most átnézzük Gray mozifilmes pályáját.
Kis Odessza – A bűn fészke (1994)
A velencei filmfesztiválon Ezüst Oroszlánt nyert gengszterfilm Gray első rendezése: korrekt, hangulatos bűnmozi, melyben a fiatal Tim Roth bérgyilkosként hazatér, mert az orosz maffia által uralt környéken akad bérgyilkosos teendője. S ha már arrafelé jár, az érzelmi ügyeket is igyekszik elintézni a családdal – például testvérével, a kis John Connorral a Terminátor 2-ből, pontosabban az akkor még nagy ígéretnek számító Edward Furlonggal.
A bűn állomásai (2000)
Hat év telt el a következő filmig, de James Gray nem mozdult New Yorkból, s zsánerben is maradt: A bűn állomásaiban ráadásul megint fontos a família és a baráti kötődések – ezek sodorják bajba Mark Wahlberget, aki olyan nagy nevek társaságában bajlódik a nagyvárosi bűnbeeséssel, mint Joaquin Phoenix, Charlize Theron, James Caan, Ellen Burstyn vagy Faye Dunaway. Ilyen gárdával persze nem lehet nagyot tévedni, ám a film mégsem igazán emlékezetes – de, mint általában Gray rendezései, a játékidőre leköti nézőjét.
Az éjszaka urai (2007)
Szintén New York, szintén családi ügyek, szintén a bűn húzza lefelé a karaktereket – és szintén Mark Wahlberg és Joaquin Phoenix alakítja a főszerepeket (és szintén vannak ott még ismert arcok, például Robert Duvall és Eva Mendes). És vannak orosz bűnözők is! Gray egyfajta trilógiát készített tehát, melynek ez a kvázi záródarabja, s a leckét most is tisztességesen felmondja, azaz felmondatja színészeivel. Az éjszaka urai tipikusan az a film, amelyben mindenki tudja, mit akar a másik (mármint a szereplők és a direktor egyaránt), a biztos rutinon azonban képtelenek átléptetni egymást – ám persze ez sem kevés!
Két szerető (2008)
Gray szereti Phoenixet, Phoenix szereti Grayt – és ebben a drámában, amely bevallottan, büszkén merít Dosztojevszkij Fehér éjszakák című művéből, Phoenix két nőt is szeret. Az egyik Gwyneth Paltrow, a másik Vinessa Shaw. Nem egyszerű dilemma, pláne, ha férfi főszereplőnk a szerelmi bonyodalmak nélkül is komoly lelki problémákkal küzd. Gray kicsit eltávolodik a szokásos témáitól, de csak látszólag – most is az érdekli a leginkább, hogy bizonyos helyzetekben létezik-e olyan az ember számára, hogy jó döntés. De persze maradunk Brooklynban.
Idegen földön (2013)
Visszaugrunk az időben, 1921-be, a város ugyanaz, a Nagy Alma, ahol egy lengyel bevándorló nő sodródik két férfi között: az egyik bűnöző, a másik bűvész. A nő Marion Cotillard, a szóba jöhető férfiak pedig Joaquin Phoenix és Jeremy Renner. A teljesen élvezhető, remekül fényképezett film indult Cannes-ban az Arany Pálmáért, az alakítások ihletettek, Gray pedig kifejezetten jól kezeli a háromszöget. Igazán sajnálatos, hogy az Idegen földön végül nem jutott el a magyar filmszínházakba: csak házimozis formában láthattuk itthon.
Z, az elveszett város (2016)
Ezt se vetítették Magyarországon, bár kétségtelenül gyengébb az előző filmnél. Gray David Grann könyvéből kiindulva meséli el Percy Fawcett brit felfedező történetét, aki az Amazonas vidékén kutatott egy ősi, elveszett város és civilizáció után – bár nem a színészek a felelősek, hogy a kaland unalomba fullad, azért Charlie Hunnam sosem volt egy Brad Pitt, úgyhogy a rendező a főszereplő karizmájában sem bízhatott igazán. De nem hagyta egyedül, hiszen láthatjuk a filmben Robert Pattinsont, Sienna Millert, Tom Hollandot – sőt, még Franco Nerót is!
[kep3]
Ad Astra – Út a csillagokba (2019)
Új produkciójában viszont számíthat az igazi Brad Pittre, aki a Volt egyszer egy… Hollywoodnak köszönhetően ismét a színészi csúcson tartózkodik – s ha minden jól megy, még az is előfordulhat, hogy ennek a csinosnak ígérkező sci-finek köszönhetően Gray is menőbb rendezőnek számít majd Hollywoodban. A sztori, miszerint Pitt régen eltűnt apja (Tommy Lee Jones) után kutat az űrben, eléggé biztonsági játéknak tűnik, s ezernyi korábbi film (például a Kapcsolat és a Csillagok között) eszünkbe juthat róla, de az előzetes ígéretesnek (érzelmesnek és látványosnak) tűnt, s az sem rossz előjel, hogy az Ad Astra a Velencei Filmfesztiválon debütál.
Előkészületben:
Nevem Pilgrim
És ha összejön a kritikai és netán a kereskedelmi siker is az Ad Astrával, akkor minden bizonnyal végre megvalósulhat Terry Hayes forgatókönyvíró (Mad Max 2-3, Halálos nyugalom, A pokolból) érdekes, kémes beütésű, nyomozós-sorozatgyilkosos debütáló regényének adaptációja is. Az MGM-nek nagy tervei voltak (vannak) a könyvvel: egyfajta alternatív Bond-sorozatot szeretnének rá építeni, eredetileg Matthew Vaughn (Ha/Ver, X-Men: Az elsők, a Kingsman-filmek) rendezte volna, de aztán James Grayre szállt a projekt. S most úgy tűnik, nála is marad.
kalandoztatja az űrbe – az Ad Astra – Út a csillagokba (bemutató: szeptember 19.) apropóján most átnézzük Gray mozifilmes pályáját.
Kis Odessza – A bűn fészke (1994)
A velencei filmfesztiválon Ezüst Oroszlánt nyert gengszterfilm Gray első rendezése: korrekt, hangulatos bűnmozi, melyben a fiatal Tim Roth bérgyilkosként hazatér, mert az orosz maffia által uralt környéken akad bérgyilkosos teendője. S ha már arrafelé jár, az érzelmi ügyeket is igyekszik elintézni a családdal – például testvérével, a kis John Connorral a Terminátor 2-ből, pontosabban az akkor még nagy ígéretnek számító Edward Furlonggal.
A bűn állomásai (2000)
Hat év telt el a következő filmig, de James Gray nem mozdult New Yorkból, s zsánerben is maradt: A bűn állomásaiban ráadásul megint fontos a família és a baráti kötődések – ezek sodorják bajba Mark Wahlberget, aki olyan nagy nevek társaságában bajlódik a nagyvárosi bűnbeeséssel, mint Joaquin Phoenix, Charlize Theron, James Caan, Ellen Burstyn vagy Faye Dunaway. Ilyen gárdával persze nem lehet nagyot tévedni, ám a film mégsem igazán emlékezetes – de, mint általában Gray rendezései, a játékidőre leköti nézőjét.
Az éjszaka urai (2007)
Szintén New York, szintén családi ügyek, szintén a bűn húzza lefelé a karaktereket – és szintén Mark Wahlberg és Joaquin Phoenix alakítja a főszerepeket (és szintén vannak ott még ismert arcok, például Robert Duvall és Eva Mendes). És vannak orosz bűnözők is! Gray egyfajta trilógiát készített tehát, melynek ez a kvázi záródarabja, s a leckét most is tisztességesen felmondja, azaz felmondatja színészeivel. Az éjszaka urai tipikusan az a film, amelyben mindenki tudja, mit akar a másik (mármint a szereplők és a direktor egyaránt), a biztos rutinon azonban képtelenek átléptetni egymást – ám persze ez sem kevés!
Két szerető (2008)
Gray szereti Phoenixet, Phoenix szereti Grayt – és ebben a drámában, amely bevallottan, büszkén merít Dosztojevszkij Fehér éjszakák című művéből, Phoenix két nőt is szeret. Az egyik Gwyneth Paltrow, a másik Vinessa Shaw. Nem egyszerű dilemma, pláne, ha férfi főszereplőnk a szerelmi bonyodalmak nélkül is komoly lelki problémákkal küzd. Gray kicsit eltávolodik a szokásos témáitól, de csak látszólag – most is az érdekli a leginkább, hogy bizonyos helyzetekben létezik-e olyan az ember számára, hogy jó döntés. De persze maradunk Brooklynban.
Idegen földön (2013)
Visszaugrunk az időben, 1921-be, a város ugyanaz, a Nagy Alma, ahol egy lengyel bevándorló nő sodródik két férfi között: az egyik bűnöző, a másik bűvész. A nő Marion Cotillard, a szóba jöhető férfiak pedig Joaquin Phoenix és Jeremy Renner. A teljesen élvezhető, remekül fényképezett film indult Cannes-ban az Arany Pálmáért, az alakítások ihletettek, Gray pedig kifejezetten jól kezeli a háromszöget. Igazán sajnálatos, hogy az Idegen földön végül nem jutott el a magyar filmszínházakba: csak házimozis formában láthattuk itthon.
Z, az elveszett város (2016)
Ezt se vetítették Magyarországon, bár kétségtelenül gyengébb az előző filmnél. Gray David Grann könyvéből kiindulva meséli el Percy Fawcett brit felfedező történetét, aki az Amazonas vidékén kutatott egy ősi, elveszett város és civilizáció után – bár nem a színészek a felelősek, hogy a kaland unalomba fullad, azért Charlie Hunnam sosem volt egy Brad Pitt, úgyhogy a rendező a főszereplő karizmájában sem bízhatott igazán. De nem hagyta egyedül, hiszen láthatjuk a filmben Robert Pattinsont, Sienna Millert, Tom Hollandot – sőt, még Franco Nerót is!
[kep3]
Ad Astra – Út a csillagokba (2019)
Új produkciójában viszont számíthat az igazi Brad Pittre, aki a Volt egyszer egy… Hollywoodnak köszönhetően ismét a színészi csúcson tartózkodik – s ha minden jól megy, még az is előfordulhat, hogy ennek a csinosnak ígérkező sci-finek köszönhetően Gray is menőbb rendezőnek számít majd Hollywoodban. A sztori, miszerint Pitt régen eltűnt apja (Tommy Lee Jones) után kutat az űrben, eléggé biztonsági játéknak tűnik, s ezernyi korábbi film (például a Kapcsolat és a Csillagok között) eszünkbe juthat róla, de az előzetes ígéretesnek (érzelmesnek és látványosnak) tűnt, s az sem rossz előjel, hogy az Ad Astra a Velencei Filmfesztiválon debütál.
Előkészületben:
Nevem Pilgrim
És ha összejön a kritikai és netán a kereskedelmi siker is az Ad Astrával, akkor minden bizonnyal végre megvalósulhat Terry Hayes forgatókönyvíró (Mad Max 2-3, Halálos nyugalom, A pokolból) érdekes, kémes beütésű, nyomozós-sorozatgyilkosos debütáló regényének adaptációja is. Az MGM-nek nagy tervei voltak (vannak) a könyvvel: egyfajta alternatív Bond-sorozatot szeretnének rá építeni, eredetileg Matthew Vaughn (Ha/Ver, X-Men: Az elsők, a Kingsman-filmek) rendezte volna, de aztán James Grayre szállt a projekt. S most úgy tűnik, nála is marad.