2019. szeptember 30. / P. Á.
Mezei Szilárd brácsás, zeneszerző, énekes, zenekarvezető a Vajdaságban született és él, számos formációban játszik, de szerencsénkre gyakran muzsikál nálunk is. Október 30-án a Budapest Music Centerben kvartettjével ad koncertet. Mezei Szilárdot nem csak a koncertről kérdeztük.
A jazz világában nem éppen tipikus a brácsa, hogy esett a választása erre a hangszerre?
M. Sz.: Eredetileg hegedűt tanultam az alapfokú és a középiskolában, a belgrádi Zeneakadémián pedig zeneszerzést. A középiskola után tértem át brácsára, de intézményesen nem tanultam brácsán játszani. A hegedűt túl virtuóznak, hivalkodónak és regiszterben is túl magasnak tartottam ahhoz, amit zenészként elképzeltem, illetve túl sztereotipikus hangszer, ezért tértem át a brácsára, ami kicsit hendikep hangszer, mivel a teste nem elég nagy ahhoz, hogy a mélyebb regiszterek igazán megszólalhassanak, mégis nagyon szeretem a hangzását, mert bensőségesebb, komorabb.
Örömünkre gyakori vendég Magyarországon és a Budapest Music Centerben. Október 30-án jól ismert, régóta működő triója (Ervin Malina – nagybőgő, Csík István – dob) kibővül.
M. Sz.: A trió 2001 óta működik ebben a felállásban, és ez a ritmusszekció a nucleusa a többi, nagyobb felállásaim zömének. A trióban zenélés talán a legbensőségesebb, ez a legkerekebb formáció, egyfajta centripetális mozgás és kapcsolat a zenészek között. Számomra ez a trió baráti, szinte testvéri kapcsolat is, a sok év során megismertük egymást, egymás zenéjét, így a munka elmélyült műhelymunka. A triómat mindig úgy definiáltam, hogy nemcsak egy ritmushangszerről és egy basszushangszerről van szó az én szólamomon kívül, hanem mindhárom hangszer szólóhangszerként van jelen. A trióval továbbra is dolgozunk, de jó pár éve felmerült bennem az igény, hogy a nagyobb felállások (kvintett, szeptett, oktett, nagyzenekar) mellett alakítsak kvartett felállást is. A kvartett más történet, az már négyzet, akár négyfelé is húzhat stb. Próbálkoztam negyedik hangszerként zongorával, fúvós szólistával, de végül a vibrafon bizonyult optimális megoldásnak, mivel ütőhangszer, dallamhangszer és harmonikus hangszer is, ráadásul a hangzása mindig közel állt hozzám. Ez a kvartett egy éve alakult, játszottunk több koncertet Újvidéken, Temerinben, Moszkvában. Az sem mellékes, hogy Burka Ivan, aki régóta aktív résztevője a nagyobb felállásaimnak, és aki szakmáját tekintve nemcsak vibrafonos, hanem komplett ütőhangszeres klasszikus szimfonikus és kamarazenekarokban, zenei világát és zeneiségét tekintve nagyon közeli partner, nagyon szeretem azt, ahogyan közreműködik. Ami a kvartett felállást illeti, van még egy kevésbé aktív, de számomra nagyon kedves kvartett is, Meggyes Ádám trombitással, a Szilárd Mezei Red Fruits Stripetet, viszont ezzel a kvartettel egy kicsit más jellegű zenét szoktunk játszani, sok humorral, illetve van egy duplalemez-felvételünk is, Thelonious Monk darabjaival, ami hamarosan megjelenik Bandcampen.
Mit tudhatunk az októberi koncert műsoráról?
M. Sz.: Az októberi BMC Opus Jazz Club koncerten régebbi és újabb kompozíciókat fogunk játszani, amik részben korábbi darabjaim átiratai, részben már konkrétan erre a felállásra íródtak.
Májusban járt nálunk szellemes nevű, Túl a Tiszán Innen Ensemble nevű, 11 tagú formációjával, milyen tervei vannak ezzel az együttessel?
M. Sz.: Ez a zenekar 2012-ben alakult, mai formája, felállása 2014-re stabilizálódott. Régóta foglalkoztat, hogy feldolgozzak vajdasági magyar népdalokat a néhai Bodor Anikó zentai, elismert népzenekutató gyűjtéseiből és más gyűjtéseinek rendszerezéseiből. A zenekarral ezeket a kortárszenei népdalfeldolgozásokat játsszuk. Eddig négy duplalemezünk jelent meg, az ötödik kiadás előtt áll, és a hatodik anyagot is felvesszük hamarosan. A terveim ezzel a felállással folyamatosak, hiszen ez a népdalkincs kimeríthetetlen, nagyon inspiráló anyag zeneszerzői szempontból.
Nemzetközi formációkat alakít, hogy hat a zenére, hogy magyar, szerb, esetleg további nemzetiségek muzsikusai alkotják az együtteseit?
M. Sz.: Fontos, hogy melyik zenész milyen kulturális és zenei közegből indult, és abból mit hordoz magában, mit tart fontosnak, és mit vetett le. Én azt a fenomént, ami a magyar népzene, gyermekkoromtól zenei anyanyelvemként élem meg, tehát a zenémben (a kompozícióimban és a játékomban) ez tudatos, ugyanakkor nem kizárólagos és nem erőltetett. Természetes. Örülök, ha a zenészek, akikkel játszom, a zene univerzalitása mellett, felett vagy alatt hordoznak magukban saját zenei kultúrát, hagyományt is, és ezek az attitűdök szervesen olvadnak egybe a kialakuló zenékben, művekben.
Önt köztudottan erősen foglalkoztatja a kompozíció és az improvizáció aránya. Aktuálisan hogy gondolkozik róla?
M. Sz.: Ez egy bonyolult kérdés. A végén kezdem. A lényeg mindig a végeredmény, az, hogy milyen technikával, módszerrel, hozzáállással születik, mellékes dolog. Egy jó kortárszenei mű is szólhat úgy, mintha improvizált lenne, és egy jó improvizáció is hangozhat úgy, mintha le lenne írva. Ugyanakkor az improvizáció a legősibb zenélési mód és a legalapvetőbb zenészi attitűd. Mindenkori mesterem, a néhai Szabados György azt mondta, hogy improvizálni csakis az tud, akinek zeneszerzői vénája van. Ez a mondat pontos válasz arra, hogy mi a komponált zene és az improvizált zene kapcsolata. Az improvizativitás olyan komplex zenészi attitűd, ami tehetségen és komoly felkészültségen kell alapuljon. Aki úgy áll ki a színpadra, hogy nincs külső támasza (kotta, megírt darab, koncepció stb.), annak nagyon felkészültnek és nagyon koncentráltnak kell lennie, hiszen jelen időben komponál, minden idegszála feszített, nem lazíthat a koncert utolsó hangjáig. Ugyancsak Szabados mondta (nem szó szerint idézek), hogy improvizáció nélkül nem tudnánk élni sem, hiszen az életben is minden egyes lépésünk improvizatív, amennyiben nem az lenne, akkor például az első adandó alkalommal elütne minket az autó. Visszatérve a kérdésre, 30 éve foglalkoztat, és a megválaszolásában – röviden – addig jutottam, hogy az improvizáció és a kompozíció sztereotípiáit próbálom oldani, de a végeredmény a lényeg, minden egyes darab, zene, improvizáció külön történet, egyedi megoldásokkal, törvényszerűségekkel.
A jazz világában nem éppen tipikus a brácsa, hogy esett a választása erre a hangszerre?
M. Sz.: Eredetileg hegedűt tanultam az alapfokú és a középiskolában, a belgrádi Zeneakadémián pedig zeneszerzést. A középiskola után tértem át brácsára, de intézményesen nem tanultam brácsán játszani. A hegedűt túl virtuóznak, hivalkodónak és regiszterben is túl magasnak tartottam ahhoz, amit zenészként elképzeltem, illetve túl sztereotipikus hangszer, ezért tértem át a brácsára, ami kicsit hendikep hangszer, mivel a teste nem elég nagy ahhoz, hogy a mélyebb regiszterek igazán megszólalhassanak, mégis nagyon szeretem a hangzását, mert bensőségesebb, komorabb.
Örömünkre gyakori vendég Magyarországon és a Budapest Music Centerben. Október 30-án jól ismert, régóta működő triója (Ervin Malina – nagybőgő, Csík István – dob) kibővül.
M. Sz.: A trió 2001 óta működik ebben a felállásban, és ez a ritmusszekció a nucleusa a többi, nagyobb felállásaim zömének. A trióban zenélés talán a legbensőségesebb, ez a legkerekebb formáció, egyfajta centripetális mozgás és kapcsolat a zenészek között. Számomra ez a trió baráti, szinte testvéri kapcsolat is, a sok év során megismertük egymást, egymás zenéjét, így a munka elmélyült műhelymunka. A triómat mindig úgy definiáltam, hogy nemcsak egy ritmushangszerről és egy basszushangszerről van szó az én szólamomon kívül, hanem mindhárom hangszer szólóhangszerként van jelen. A trióval továbbra is dolgozunk, de jó pár éve felmerült bennem az igény, hogy a nagyobb felállások (kvintett, szeptett, oktett, nagyzenekar) mellett alakítsak kvartett felállást is. A kvartett más történet, az már négyzet, akár négyfelé is húzhat stb. Próbálkoztam negyedik hangszerként zongorával, fúvós szólistával, de végül a vibrafon bizonyult optimális megoldásnak, mivel ütőhangszer, dallamhangszer és harmonikus hangszer is, ráadásul a hangzása mindig közel állt hozzám. Ez a kvartett egy éve alakult, játszottunk több koncertet Újvidéken, Temerinben, Moszkvában. Az sem mellékes, hogy Burka Ivan, aki régóta aktív résztevője a nagyobb felállásaimnak, és aki szakmáját tekintve nemcsak vibrafonos, hanem komplett ütőhangszeres klasszikus szimfonikus és kamarazenekarokban, zenei világát és zeneiségét tekintve nagyon közeli partner, nagyon szeretem azt, ahogyan közreműködik. Ami a kvartett felállást illeti, van még egy kevésbé aktív, de számomra nagyon kedves kvartett is, Meggyes Ádám trombitással, a Szilárd Mezei Red Fruits Stripetet, viszont ezzel a kvartettel egy kicsit más jellegű zenét szoktunk játszani, sok humorral, illetve van egy duplalemez-felvételünk is, Thelonious Monk darabjaival, ami hamarosan megjelenik Bandcampen.
Mit tudhatunk az októberi koncert műsoráról?
M. Sz.: Az októberi BMC Opus Jazz Club koncerten régebbi és újabb kompozíciókat fogunk játszani, amik részben korábbi darabjaim átiratai, részben már konkrétan erre a felállásra íródtak.
Májusban járt nálunk szellemes nevű, Túl a Tiszán Innen Ensemble nevű, 11 tagú formációjával, milyen tervei vannak ezzel az együttessel?
M. Sz.: Ez a zenekar 2012-ben alakult, mai formája, felállása 2014-re stabilizálódott. Régóta foglalkoztat, hogy feldolgozzak vajdasági magyar népdalokat a néhai Bodor Anikó zentai, elismert népzenekutató gyűjtéseiből és más gyűjtéseinek rendszerezéseiből. A zenekarral ezeket a kortárszenei népdalfeldolgozásokat játsszuk. Eddig négy duplalemezünk jelent meg, az ötödik kiadás előtt áll, és a hatodik anyagot is felvesszük hamarosan. A terveim ezzel a felállással folyamatosak, hiszen ez a népdalkincs kimeríthetetlen, nagyon inspiráló anyag zeneszerzői szempontból.
Nemzetközi formációkat alakít, hogy hat a zenére, hogy magyar, szerb, esetleg további nemzetiségek muzsikusai alkotják az együtteseit?
M. Sz.: Fontos, hogy melyik zenész milyen kulturális és zenei közegből indult, és abból mit hordoz magában, mit tart fontosnak, és mit vetett le. Én azt a fenomént, ami a magyar népzene, gyermekkoromtól zenei anyanyelvemként élem meg, tehát a zenémben (a kompozícióimban és a játékomban) ez tudatos, ugyanakkor nem kizárólagos és nem erőltetett. Természetes. Örülök, ha a zenészek, akikkel játszom, a zene univerzalitása mellett, felett vagy alatt hordoznak magukban saját zenei kultúrát, hagyományt is, és ezek az attitűdök szervesen olvadnak egybe a kialakuló zenékben, művekben.
Önt köztudottan erősen foglalkoztatja a kompozíció és az improvizáció aránya. Aktuálisan hogy gondolkozik róla?
M. Sz.: Ez egy bonyolult kérdés. A végén kezdem. A lényeg mindig a végeredmény, az, hogy milyen technikával, módszerrel, hozzáállással születik, mellékes dolog. Egy jó kortárszenei mű is szólhat úgy, mintha improvizált lenne, és egy jó improvizáció is hangozhat úgy, mintha le lenne írva. Ugyanakkor az improvizáció a legősibb zenélési mód és a legalapvetőbb zenészi attitűd. Mindenkori mesterem, a néhai Szabados György azt mondta, hogy improvizálni csakis az tud, akinek zeneszerzői vénája van. Ez a mondat pontos válasz arra, hogy mi a komponált zene és az improvizált zene kapcsolata. Az improvizativitás olyan komplex zenészi attitűd, ami tehetségen és komoly felkészültségen kell alapuljon. Aki úgy áll ki a színpadra, hogy nincs külső támasza (kotta, megírt darab, koncepció stb.), annak nagyon felkészültnek és nagyon koncentráltnak kell lennie, hiszen jelen időben komponál, minden idegszála feszített, nem lazíthat a koncert utolsó hangjáig. Ugyancsak Szabados mondta (nem szó szerint idézek), hogy improvizáció nélkül nem tudnánk élni sem, hiszen az életben is minden egyes lépésünk improvizatív, amennyiben nem az lenne, akkor például az első adandó alkalommal elütne minket az autó. Visszatérve a kérdésre, 30 éve foglalkoztat, és a megválaszolásában – röviden – addig jutottam, hogy az improvizáció és a kompozíció sztereotípiáit próbálom oldani, de a végeredmény a lényeg, minden egyes darab, zene, improvizáció külön történet, egyedi megoldásokkal, törvényszerűségekkel.