2019. november 02. / Pavlovics Ágota
2018. december 29-én a Budapest Sportarénában adott Mi vagyunk a Grund! címmel pazar koncertet. Ezen az esten mutatta be Éjféli járat című első olyan dallemezét, amelyet saját magának mint énekes előadónak írt, zeneszerzői munkásságából pedig színpadi darabjaiból válogatott.
A koncertet mostantól bármikor újranézhetjük, mert augusztusban megjelent DVD-n. Őszinte örömünkre az immár negyven éve zenéjével, dalaival mindenapjainkat megszépítő Dés Lászlóval beszélgethettünk.
Közismert tény, majdnem negyven évet várt arra, hogy énekesként önálló lemezzel mutatkozzon be. Hogy dolgozott a dalok szövegeit író csapattal?
D. L.: Mindig úgy dolgozom, ha valami eszembe jut, a zongorához ülök, aztán amikor végleges formát ölt a dal, akkor adom oda a dalszövegírónak. Az első lemezemen szeretettem volna olyan szövegírókkal is dolgozni, akikkel korábban nem volt módom, például Grecsó Krisztiánnal. A különböző életkorú csapat, Bereményi Géza, Bródy János, Geszti Péter, Müller Péter Sziámi, Nemes István és Parti Nagy Lajos örömmel vállalták a felkérést. Nem szoktam instruálni a szövegírókat, legfeljebb azt mondom el nekik, hogy dalírás közben mit éreztem, ha valami konkrét dolog szólalt meg bennem.
A lemez egységes hangulatú, az eltérő korú és karakterű szövegírók szövegei finoman egymásba simulnak. A szerkesztés közös munka, vagy egyedül ön végzi?
D. L.: A szerkesztés mindig az én munkám. Bármihez nyúlok, a szerkesztés mindig az enyém, és ez igaz a koncertjeimre is. Vannak dalok, amiktől nem illik megfosztani a közönséget, csalódás, ha bizonyos dalok nem hangzanak el. A Mi vagyunk a Grund! koncerten ezek voltak a „csalik”, és itt mutattam be Éjféli járat című új lemezemet. Fontos számomra, hogy mit tudok hitelesen előadni, mi áll jól nekem. Például az Olyan szépek voltunk című dalt drága emlékezetű barátomnak, Somló Tominak írtam, most az emlékére előadom mindig, és el is tudom énekelni. De például a Szerelem első vérig című dalhoz Demjén hangja kell.
A koncerten a Vígszínház művészei felidézték A Pál utcai fiúkat, A dzsungel könyvét, A vágy villamosa balettzenéből pedig az Operaház művészei adtak elő egy pas de deux-t. A balett sorsa furcsán alakult. Óriási közönségsiker, csendes kritikai fogadtatás, kevés előadás.
D. L.: A mi balettverziónk olyan, amilyen még soha, sehol a világon nem készült A vágy villamosából, a zene minden üteme kifejezetten erre a műre íródott. Világpremiert tartottunk Magyarországon. Az Operaház döntése volt, hogy három évadon át ment ez a számomra is nagyon fontos darab. Sokat dolgoztam vele, a hazai kritika nem méltatta, a külföldi magasztalta, a közönség nagyon szerette. Az angol, osztrák, német elismerésnek és annak, hogy a közönség jól fogadta a darabot, örülök nagyon. A többi nem rajtam múlik.
Önt jazzmuzsikusként ismertük meg, a koncerten volt egy szaxofonszólója A vágy villamosából. Milyen a kapcsolata a hangszereihez, és milyen hangszereken játszik?
D. L.: Alaphangszerem a szaxofon, és most is van egy jazz-zenekarom, a Free Sounds Quartet, melynek tagjai Lukács Miklós, Fenyvesi Márton és a fiam, András. Velük teljesen szabadon játszunk, nincsenek kompozíciók, nincs szerkezet. Mindig a pillanat adja, amit játszunk. Jó ezt csinálni. Ha jól sikerülnek a szabad improvizációk, darabok, témák születnek, amelyeket akár le is lehetne kottázni. Volt lemezbemutató koncertünk, és lemezünk is jelent meg idén nyáron, Capricci címmel. Szoprán szaxofonon játszom, az első hangszerem, amelyen 20 évig játszottam, egy Selmer volt, a második hangszeremet Párizsban, a cég központjában vettem, nyolc éve pedig japán szaxofonom van, egy Yanagisawa, amelyet a világ legjobb hangszereként tartanak számon. Zongorában az igazi, autentikus és jó állapotú Steinway és Bösendorfer zongorákat kedvelem, ám a nyári szabadtéri koncerteken a hangosítás miatt a Roland elektronikus zongorát választottam, aminek jó a hangja és a billentése, modellálja a kalapácsos zongoráét, így nem sérül az ember zongoraélménye.
A Pál utcai fiúk hosszú évek óta a kötelező irodalom nem szeretem dobozában lapult a gyerekeknél, amióta bemutatták a regényből készült musicalt, ugyanezek a gyerekek nyolcadszor sem unják megnézni a darabot. Úgy tudom, ismét nagy fába vágta a fejszéjét, Petőfiről készül operát írni. Hol tart a munkával?
D. L.: Óriási kihívás, hatalmas felelősség egy olyan legendás műhöz nyúlni, mint Molnár regénye. Végül jól sikerült, de ezt előre nem lehetett tudni. Bárminek látunk neki, ugyanannyi az esélye annak, hogy sikerül, mint annak, hogy nem. Molnár 1906-ban írt regénye színpadra alkalmazásának még soha nem volt akkora sikere, mint most, pedig a húszas évektől mostanáig, tehát csaknem száz éven keresztül sok prózai darabverzió született. Sikerült megfogalmaznunk valamit, ami megfogta a fiatal közönséget, de nem csak őket, mert a felnőttek is szeretik a darabunkat. Úgy tudom a Móra Kiadótól, hogy a regény iránt a musical bemutatója óta erősen megnőtt az érdeklődés, újra és újranyomják, vagyis a gyerekek el akarják olvasni a történetet. Az is nagyon fontos, hogy azok a fiatalok, akik megnézték A Pál utcai fiúkat, a darab szereplőit más előadásokban is látni akarják, vagyis beszoktak a színházba. Petőfi talán még nehezebben befogadható a gyerekek számára, mint a Molnár-regény, pedig igazán zseniális ember volt. Az életéről szóló anyagok olvasása során derült ki számomra, hogy meglepően aktuálisak a versei és politikai, társadalmi tevékenysége is. Zseni volt és demokrata, ha most állna ki a gondolataival, most is progresszív lenne. Mindössze huszonhat évet élt, és elképesztő, hogy mennyi minden fért bele ebbe a rövid életbe. Huszonöt éves volt 1848-ban, Jókai, a legjobb barátja, huszonhárom. Ezek a huszonéves emberek kifordították a sarkaiból a világot. Ez a kis csapat először a magyar irodalmat forradalmasította, gyökeresen mást hoztak létre, mint az előző nagy generáció, Kölcsey, Vörösmarty, Kazinczy, majd forradalmat és szabadságharcot csináltak – néhány hét alatt. Ma mit csinálnak a huszonöt évesek? Keresik az útjukat, készülődnek, hogy elhagyják a mamahotelt, ezek a fiatalemberek pedig nem szobrok a talapzaton, hanem valóságos, kivételesen tehetséges emberek voltak, szerelmesek, vagányok, polgárpukkasztók. Kérdés, hogyan lehet közel hozni őket a fiatalokhoz. Meg kell találni azt a módot, hogy a valóságos élettörténetből hogy lesz izgalmas fikció, majd hogyan változik vissza ismét még izgalmasabb valósággá. Jelenleg az előkészületek folynak, nehezen születnek meg a jelenetsorok.
Ön éveken át kortárs írókkal, a felejthetetlen Esterházy Péterrel, Závada Pállal, Parti Nagy Lajossal, Spiró Györggyel alkotott csapatot. Az irodalom fontos része életének. Mit olvasott mostanában, ami nagy hatással volt önre?
D. L.: Nagyon szeretem Grecsó Krisztián Vera című regényét, amit az eddigi legjobb regényének tartok, bár a Mellettem elférsz is kiemelkedő. Merész választás volt, különös gondolat, hogy az 1980-ban játszódó történet főszereplője egy 11 éves kiskamasz. A Vera többrétegű regény, sok mindenről szól. Grecsó megtisztel vele, hogy megjelenés előtt odaadja nekem a munkáit, és megdumáljuk. Azt gondolom, hogy nagyban gondolkodik, tudatos, hogy összefüggnek a regényei. Bizonyos regényeinek egyik mellékszereplője a következő regény főszereplője lesz, tudja, hogy még dolga lesz vele. A másik Závada Pál Hajó a ködben című könyve, ami elképesztő történetet mond el a vészkorszak idejéből. Leleményesen, fiktív szereplőkkel bővíti a valódi történet szereplőinek körét, mire elolvastam a könyvet, megismertem a magyar történelem egyik legmorbidabb alkuját, amelyet a hatalmas, nagy befolyású, nagy tehetségű Weiss Manfréd család kötött a hatalommal megmenekülése érdekében.
Térjünk vissza ismét a zenéhez. 2020. január 17-én lesz 20 éve, hogy feloszlott a Jazz + Az. Az elképesztően sikeres formáció eredeti tagjai koncertet adnak az Arénában.
D. L.: Próbáltunk olyasmit csinálni Gesztivel és a lányokkal, ami hiányzott a magyar könnyűzenében. Sikerült is, színvonalas volt és nagyon népszerű, amit jól mutat, hogy már szinte megtelt az Aréna a januári koncertre. Húsz év után nem azért csinálunk koncertet, hogy még egy bőrt lehúzzunk róla, hanem mert jó visszaidézni. A lányok, Kozma Orsi, Váczi Eszter, Behumi Dorottya éppen olyan fiatalok, lendületesek, energikusak, mint annak idején voltak, amit nagyon jó látni.
Ebből a koncertből egészen biztosan több is lesz, hát Dés saját dallemezből?
D. L.: Íródik. Azt nem tudom, hogy mikor készül el, de íródik.
A koncertet mostantól bármikor újranézhetjük, mert augusztusban megjelent DVD-n. Őszinte örömünkre az immár negyven éve zenéjével, dalaival mindenapjainkat megszépítő Dés Lászlóval beszélgethettünk.
Közismert tény, majdnem negyven évet várt arra, hogy énekesként önálló lemezzel mutatkozzon be. Hogy dolgozott a dalok szövegeit író csapattal?
D. L.: Mindig úgy dolgozom, ha valami eszembe jut, a zongorához ülök, aztán amikor végleges formát ölt a dal, akkor adom oda a dalszövegírónak. Az első lemezemen szeretettem volna olyan szövegírókkal is dolgozni, akikkel korábban nem volt módom, például Grecsó Krisztiánnal. A különböző életkorú csapat, Bereményi Géza, Bródy János, Geszti Péter, Müller Péter Sziámi, Nemes István és Parti Nagy Lajos örömmel vállalták a felkérést. Nem szoktam instruálni a szövegírókat, legfeljebb azt mondom el nekik, hogy dalírás közben mit éreztem, ha valami konkrét dolog szólalt meg bennem.
A lemez egységes hangulatú, az eltérő korú és karakterű szövegírók szövegei finoman egymásba simulnak. A szerkesztés közös munka, vagy egyedül ön végzi?
D. L.: A szerkesztés mindig az én munkám. Bármihez nyúlok, a szerkesztés mindig az enyém, és ez igaz a koncertjeimre is. Vannak dalok, amiktől nem illik megfosztani a közönséget, csalódás, ha bizonyos dalok nem hangzanak el. A Mi vagyunk a Grund! koncerten ezek voltak a „csalik”, és itt mutattam be Éjféli járat című új lemezemet. Fontos számomra, hogy mit tudok hitelesen előadni, mi áll jól nekem. Például az Olyan szépek voltunk című dalt drága emlékezetű barátomnak, Somló Tominak írtam, most az emlékére előadom mindig, és el is tudom énekelni. De például a Szerelem első vérig című dalhoz Demjén hangja kell.
A koncerten a Vígszínház művészei felidézték A Pál utcai fiúkat, A dzsungel könyvét, A vágy villamosa balettzenéből pedig az Operaház művészei adtak elő egy pas de deux-t. A balett sorsa furcsán alakult. Óriási közönségsiker, csendes kritikai fogadtatás, kevés előadás.
D. L.: A mi balettverziónk olyan, amilyen még soha, sehol a világon nem készült A vágy villamosából, a zene minden üteme kifejezetten erre a műre íródott. Világpremiert tartottunk Magyarországon. Az Operaház döntése volt, hogy három évadon át ment ez a számomra is nagyon fontos darab. Sokat dolgoztam vele, a hazai kritika nem méltatta, a külföldi magasztalta, a közönség nagyon szerette. Az angol, osztrák, német elismerésnek és annak, hogy a közönség jól fogadta a darabot, örülök nagyon. A többi nem rajtam múlik.
Önt jazzmuzsikusként ismertük meg, a koncerten volt egy szaxofonszólója A vágy villamosából. Milyen a kapcsolata a hangszereihez, és milyen hangszereken játszik?
D. L.: Alaphangszerem a szaxofon, és most is van egy jazz-zenekarom, a Free Sounds Quartet, melynek tagjai Lukács Miklós, Fenyvesi Márton és a fiam, András. Velük teljesen szabadon játszunk, nincsenek kompozíciók, nincs szerkezet. Mindig a pillanat adja, amit játszunk. Jó ezt csinálni. Ha jól sikerülnek a szabad improvizációk, darabok, témák születnek, amelyeket akár le is lehetne kottázni. Volt lemezbemutató koncertünk, és lemezünk is jelent meg idén nyáron, Capricci címmel. Szoprán szaxofonon játszom, az első hangszerem, amelyen 20 évig játszottam, egy Selmer volt, a második hangszeremet Párizsban, a cég központjában vettem, nyolc éve pedig japán szaxofonom van, egy Yanagisawa, amelyet a világ legjobb hangszereként tartanak számon. Zongorában az igazi, autentikus és jó állapotú Steinway és Bösendorfer zongorákat kedvelem, ám a nyári szabadtéri koncerteken a hangosítás miatt a Roland elektronikus zongorát választottam, aminek jó a hangja és a billentése, modellálja a kalapácsos zongoráét, így nem sérül az ember zongoraélménye.
A Pál utcai fiúk hosszú évek óta a kötelező irodalom nem szeretem dobozában lapult a gyerekeknél, amióta bemutatták a regényből készült musicalt, ugyanezek a gyerekek nyolcadszor sem unják megnézni a darabot. Úgy tudom, ismét nagy fába vágta a fejszéjét, Petőfiről készül operát írni. Hol tart a munkával?
D. L.: Óriási kihívás, hatalmas felelősség egy olyan legendás műhöz nyúlni, mint Molnár regénye. Végül jól sikerült, de ezt előre nem lehetett tudni. Bárminek látunk neki, ugyanannyi az esélye annak, hogy sikerül, mint annak, hogy nem. Molnár 1906-ban írt regénye színpadra alkalmazásának még soha nem volt akkora sikere, mint most, pedig a húszas évektől mostanáig, tehát csaknem száz éven keresztül sok prózai darabverzió született. Sikerült megfogalmaznunk valamit, ami megfogta a fiatal közönséget, de nem csak őket, mert a felnőttek is szeretik a darabunkat. Úgy tudom a Móra Kiadótól, hogy a regény iránt a musical bemutatója óta erősen megnőtt az érdeklődés, újra és újranyomják, vagyis a gyerekek el akarják olvasni a történetet. Az is nagyon fontos, hogy azok a fiatalok, akik megnézték A Pál utcai fiúkat, a darab szereplőit más előadásokban is látni akarják, vagyis beszoktak a színházba. Petőfi talán még nehezebben befogadható a gyerekek számára, mint a Molnár-regény, pedig igazán zseniális ember volt. Az életéről szóló anyagok olvasása során derült ki számomra, hogy meglepően aktuálisak a versei és politikai, társadalmi tevékenysége is. Zseni volt és demokrata, ha most állna ki a gondolataival, most is progresszív lenne. Mindössze huszonhat évet élt, és elképesztő, hogy mennyi minden fért bele ebbe a rövid életbe. Huszonöt éves volt 1848-ban, Jókai, a legjobb barátja, huszonhárom. Ezek a huszonéves emberek kifordították a sarkaiból a világot. Ez a kis csapat először a magyar irodalmat forradalmasította, gyökeresen mást hoztak létre, mint az előző nagy generáció, Kölcsey, Vörösmarty, Kazinczy, majd forradalmat és szabadságharcot csináltak – néhány hét alatt. Ma mit csinálnak a huszonöt évesek? Keresik az útjukat, készülődnek, hogy elhagyják a mamahotelt, ezek a fiatalemberek pedig nem szobrok a talapzaton, hanem valóságos, kivételesen tehetséges emberek voltak, szerelmesek, vagányok, polgárpukkasztók. Kérdés, hogyan lehet közel hozni őket a fiatalokhoz. Meg kell találni azt a módot, hogy a valóságos élettörténetből hogy lesz izgalmas fikció, majd hogyan változik vissza ismét még izgalmasabb valósággá. Jelenleg az előkészületek folynak, nehezen születnek meg a jelenetsorok.
Ön éveken át kortárs írókkal, a felejthetetlen Esterházy Péterrel, Závada Pállal, Parti Nagy Lajossal, Spiró Györggyel alkotott csapatot. Az irodalom fontos része életének. Mit olvasott mostanában, ami nagy hatással volt önre?
D. L.: Nagyon szeretem Grecsó Krisztián Vera című regényét, amit az eddigi legjobb regényének tartok, bár a Mellettem elférsz is kiemelkedő. Merész választás volt, különös gondolat, hogy az 1980-ban játszódó történet főszereplője egy 11 éves kiskamasz. A Vera többrétegű regény, sok mindenről szól. Grecsó megtisztel vele, hogy megjelenés előtt odaadja nekem a munkáit, és megdumáljuk. Azt gondolom, hogy nagyban gondolkodik, tudatos, hogy összefüggnek a regényei. Bizonyos regényeinek egyik mellékszereplője a következő regény főszereplője lesz, tudja, hogy még dolga lesz vele. A másik Závada Pál Hajó a ködben című könyve, ami elképesztő történetet mond el a vészkorszak idejéből. Leleményesen, fiktív szereplőkkel bővíti a valódi történet szereplőinek körét, mire elolvastam a könyvet, megismertem a magyar történelem egyik legmorbidabb alkuját, amelyet a hatalmas, nagy befolyású, nagy tehetségű Weiss Manfréd család kötött a hatalommal megmenekülése érdekében.
Térjünk vissza ismét a zenéhez. 2020. január 17-én lesz 20 éve, hogy feloszlott a Jazz + Az. Az elképesztően sikeres formáció eredeti tagjai koncertet adnak az Arénában.
D. L.: Próbáltunk olyasmit csinálni Gesztivel és a lányokkal, ami hiányzott a magyar könnyűzenében. Sikerült is, színvonalas volt és nagyon népszerű, amit jól mutat, hogy már szinte megtelt az Aréna a januári koncertre. Húsz év után nem azért csinálunk koncertet, hogy még egy bőrt lehúzzunk róla, hanem mert jó visszaidézni. A lányok, Kozma Orsi, Váczi Eszter, Behumi Dorottya éppen olyan fiatalok, lendületesek, energikusak, mint annak idején voltak, amit nagyon jó látni.
Ebből a koncertből egészen biztosan több is lesz, hát Dés saját dallemezből?
D. L.: Íródik. Azt nem tudom, hogy mikor készül el, de íródik.