2020. január 04. / Jónás Ágnes
A MÁV Szimfonikus Zenekar 2019/2020-as évada a jubileumok jegyében telik. Az együttes 2020. május 1-jén ünnepli megalakulásának 75. évfordulóját, ebből az alkalomból pedig a 250 éve született Beethoven valamennyi szimfóniáját, minden versenyművét és legnagyobb oratorikus művét
is színpadra viszik a szeptemberben induló évadban. A részletekről az új művészeti vezetőt és vezető karmestert, az izraeli származású Daniel Boicót kérdeztük, aki elárulta többek között azt is, hogyan érzi magát a zenekarnál, s mit jelent számára a siker.
Az 2019/2020-as évadtól ön a MÁV Szimfonikus Zenekar vezető dirigense és művészeti vezetője. Csaba Péter ezentúl állandó vendégkarmesterként, Takács-Nagy Gábor mellett, Kobajasi Kenicsiró pedig továbbra is tiszteletbeli vendégkarmesterként vesz részt a zenekar életében. Mitől lehet gyümölcsöző és izgalmas a zenekarral való közös munka?
D. B.: A zenekar csodálatos zenészekből áll, öröm velük dolgozni. A lelkesedésük és a zene iránti elkötelezettségük „fertőző”. Karmesterként igencsak lelkesít és inspirál a közös munka, és bizton állíthatom, hogy bárki, aki ellátogat a koncertjeinkre, érezni fogja azt a különleges mágikus vibrálást, ami köztünk munkál.
Izraelben, zenész szülők mellett nőtt fel. Mondhatjuk, hogy szinte elkerülhetetlen volt, hogy művészi pályára lépjen?
D. B.: Már gyerekként zongorázni tanultam, és minden létező zenei műfajba belekóstoltam. A szüleim egyáltalán nem erőltették, hogy zenei pályára lépjek, minden a saját döntésem volt. Tizenhét évesen csatlakoztam az iskolai kórushoz, pár évvel később már operákat énekeltem, ekkoriban nyílt lehetőségem operapróbákat közvetlen közelről, a színpad mellől figyelemmel kísérni. Nagy hatással voltak rám. Olyannyira magával ragadott a hangszerek és hangok kavalkádja, s az érzelmek oly széles skálája tárult elém, hogy úgy éreztem, ezt nekem is meg kell tapasztalnom.
Számos zenekarnál, a világ minden táján, többek között a londoni Royal Filharmonikusoknál, az Izraeli Filharmonikusoknál, a Berlini Rádió Zenekaránál vendégszerepelt; fellépett a Berlini Filharmónia Nagytermében, a Carnegie Hallban, a Chicago Symphonic Centerben, San Franciscóban, Tel-Avivban, és még hosszasan lehetne folytatni a sort. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ön egy roppant sikeres ember.
D. B.: Úgy vélem, hogy a siker „csak” a tehetség egyik pillére, mely kemény munkából, jó időzítésből áll, és persze óriási szerencsefaktor is kell hozzá. Mindennap megszámolom a szerencsecsillagaim, és nagyon hálás vagyok az eddigi tapasztalatokért s azért az útért, amit bejárhattam. A New York-i Filharmonikusok asszisztens karmesterének lenni óriási kihívás volt, azzal pedig, hogy az idei évadtól én lehetek a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere, egy álom vált valóra.
Miként tudja hasznosítani azokat a tapasztalatokat a MÁV Szimfonikus Zenekarnál, amelyeket a New York-i Filharmonikusoknál szerzett?
D. B.: Értékes tapasztalatokat gyűjtöttem a New York-i művészeti adminisztrációs részlegen menedzserként. Beleláttam a programszervezésbe, a költségvetésbe, a munkaetikába, a problémakezelésbe, az adminisztrációba. Úgy vélem, hogy minden zenével foglalkozó embernek végig kellene járnia ezeket a bizonyos lépcsőfokokat, egyrészt azért, mert alázatra nevel, másrészt, mert mire odakerülsz, hogy színpadra kell állnod, átlátod, mennyi munkával is jár pontosan egy produkció tető alá hozása, s hogyan működik az a „gépezet”, melyben a zenészek és karmesterek dolgoznak.
Mit hallhat a közönség a zenekartól a Szőke Tibor-mesterbérletben a Müpában és a Lukács Miklós-bérletben, a Zeneakadémia Nagytermében?
D. B.: Szőke Tibor-bérletünk minden előadásával Beethoven előtt tisztelgünk, ahogy említettem, minden szimfóniáját előadjuk az évad során, ebből ötöt a Szőke-bérlet részeként. Számos mise is megszólal majd az évadban, ezek közül kiemelkedik a Missa Solemnis, amelyet így, egészében ritkán adnak elő: ezt is hallhatja majd a közönség a Müpában. A Lukács Miklós-bérletnek októberben volt az első előadása, ekkor volt alkalmam vezényelni a zenekart és Jiyeong Mun fiatal zongoraművészt. A további előadások között lesz egy Dvorák-est, egy magyar kortárs darabokat bemutató koncert, és természetesen szentelünk egy estét Beethovennek ebben a bérletben is. Erdélyi Miklós-bérletünk közönsége pedig két este is hallhatja majd a nagy zseni műveit a Zeneakadémián, de lesz orosz zeneszerzők műveiből összeállított műsorunk is.
Vannak, akik azt mondják, hogy a zene a kommunikáció egyik eszköze. Mi az ön zenedefiníciója?
D. B.: A zene – ami tulajdonképpen nem más, mint hangok egyszerű rendszere – nem azért univerzális, mert mindenki könnyen megérti, hanem azért, mert olyan rejtélyes és megfoghatatlan érzésekről szól, mint amilyen például a fájdalom, az öröm vagy a csalódás, vagyis olyasmikről, amiket mindannyian megtapasztalunk életünk során. A zene érezni tanít. Nem lehet látni és tapintani, mégis mindenkire hat. Mindenkiben elindít valamilyen gondolatot, mindenki másképp interpretálja a hallottakat, a hangokra adott fizikai reakcióink azonban nagyon hasonlóak. Libabőrösnek lenni a hangoktól – egészen rendkívüli!
Milyen tanácsot adna azoknak a fiataloknak, akik elismert és híres művészek vagy karmesterek szeretnének lenni?
D. B.: Az első tanácsom, hogy értsék meg és érezzék át a zene lényegét, gyűjtsenek élményeket, és találjanak olyan mestereket, akik magas fokon képesek megtanítani a karmesterség művészetét. A második fontos pillér a kemény munka. A testnek és a szellemnek is meg kell tanulnia a vezénylés művészetét és azt, hogy hogyan tud valaki kommunikálni szavak nélkül egy csapat olyan emberrel, akik a zene nyelvén, hangszerek révén beszélnek egymással. Élethosszig tartó tanulási folyamat ez.
is színpadra viszik a szeptemberben induló évadban. A részletekről az új művészeti vezetőt és vezető karmestert, az izraeli származású Daniel Boicót kérdeztük, aki elárulta többek között azt is, hogyan érzi magát a zenekarnál, s mit jelent számára a siker.
Az 2019/2020-as évadtól ön a MÁV Szimfonikus Zenekar vezető dirigense és művészeti vezetője. Csaba Péter ezentúl állandó vendégkarmesterként, Takács-Nagy Gábor mellett, Kobajasi Kenicsiró pedig továbbra is tiszteletbeli vendégkarmesterként vesz részt a zenekar életében. Mitől lehet gyümölcsöző és izgalmas a zenekarral való közös munka?
D. B.: A zenekar csodálatos zenészekből áll, öröm velük dolgozni. A lelkesedésük és a zene iránti elkötelezettségük „fertőző”. Karmesterként igencsak lelkesít és inspirál a közös munka, és bizton állíthatom, hogy bárki, aki ellátogat a koncertjeinkre, érezni fogja azt a különleges mágikus vibrálást, ami köztünk munkál.
Izraelben, zenész szülők mellett nőtt fel. Mondhatjuk, hogy szinte elkerülhetetlen volt, hogy művészi pályára lépjen?
D. B.: Már gyerekként zongorázni tanultam, és minden létező zenei műfajba belekóstoltam. A szüleim egyáltalán nem erőltették, hogy zenei pályára lépjek, minden a saját döntésem volt. Tizenhét évesen csatlakoztam az iskolai kórushoz, pár évvel később már operákat énekeltem, ekkoriban nyílt lehetőségem operapróbákat közvetlen közelről, a színpad mellől figyelemmel kísérni. Nagy hatással voltak rám. Olyannyira magával ragadott a hangszerek és hangok kavalkádja, s az érzelmek oly széles skálája tárult elém, hogy úgy éreztem, ezt nekem is meg kell tapasztalnom.
Számos zenekarnál, a világ minden táján, többek között a londoni Royal Filharmonikusoknál, az Izraeli Filharmonikusoknál, a Berlini Rádió Zenekaránál vendégszerepelt; fellépett a Berlini Filharmónia Nagytermében, a Carnegie Hallban, a Chicago Symphonic Centerben, San Franciscóban, Tel-Avivban, és még hosszasan lehetne folytatni a sort. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ön egy roppant sikeres ember.
D. B.: Úgy vélem, hogy a siker „csak” a tehetség egyik pillére, mely kemény munkából, jó időzítésből áll, és persze óriási szerencsefaktor is kell hozzá. Mindennap megszámolom a szerencsecsillagaim, és nagyon hálás vagyok az eddigi tapasztalatokért s azért az útért, amit bejárhattam. A New York-i Filharmonikusok asszisztens karmesterének lenni óriási kihívás volt, azzal pedig, hogy az idei évadtól én lehetek a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere, egy álom vált valóra.
Miként tudja hasznosítani azokat a tapasztalatokat a MÁV Szimfonikus Zenekarnál, amelyeket a New York-i Filharmonikusoknál szerzett?
D. B.: Értékes tapasztalatokat gyűjtöttem a New York-i művészeti adminisztrációs részlegen menedzserként. Beleláttam a programszervezésbe, a költségvetésbe, a munkaetikába, a problémakezelésbe, az adminisztrációba. Úgy vélem, hogy minden zenével foglalkozó embernek végig kellene járnia ezeket a bizonyos lépcsőfokokat, egyrészt azért, mert alázatra nevel, másrészt, mert mire odakerülsz, hogy színpadra kell állnod, átlátod, mennyi munkával is jár pontosan egy produkció tető alá hozása, s hogyan működik az a „gépezet”, melyben a zenészek és karmesterek dolgoznak.
Mit hallhat a közönség a zenekartól a Szőke Tibor-mesterbérletben a Müpában és a Lukács Miklós-bérletben, a Zeneakadémia Nagytermében?
D. B.: Szőke Tibor-bérletünk minden előadásával Beethoven előtt tisztelgünk, ahogy említettem, minden szimfóniáját előadjuk az évad során, ebből ötöt a Szőke-bérlet részeként. Számos mise is megszólal majd az évadban, ezek közül kiemelkedik a Missa Solemnis, amelyet így, egészében ritkán adnak elő: ezt is hallhatja majd a közönség a Müpában. A Lukács Miklós-bérletnek októberben volt az első előadása, ekkor volt alkalmam vezényelni a zenekart és Jiyeong Mun fiatal zongoraművészt. A további előadások között lesz egy Dvorák-est, egy magyar kortárs darabokat bemutató koncert, és természetesen szentelünk egy estét Beethovennek ebben a bérletben is. Erdélyi Miklós-bérletünk közönsége pedig két este is hallhatja majd a nagy zseni műveit a Zeneakadémián, de lesz orosz zeneszerzők műveiből összeállított műsorunk is.
Vannak, akik azt mondják, hogy a zene a kommunikáció egyik eszköze. Mi az ön zenedefiníciója?
D. B.: A zene – ami tulajdonképpen nem más, mint hangok egyszerű rendszere – nem azért univerzális, mert mindenki könnyen megérti, hanem azért, mert olyan rejtélyes és megfoghatatlan érzésekről szól, mint amilyen például a fájdalom, az öröm vagy a csalódás, vagyis olyasmikről, amiket mindannyian megtapasztalunk életünk során. A zene érezni tanít. Nem lehet látni és tapintani, mégis mindenkire hat. Mindenkiben elindít valamilyen gondolatot, mindenki másképp interpretálja a hallottakat, a hangokra adott fizikai reakcióink azonban nagyon hasonlóak. Libabőrösnek lenni a hangoktól – egészen rendkívüli!
Milyen tanácsot adna azoknak a fiataloknak, akik elismert és híres művészek vagy karmesterek szeretnének lenni?
D. B.: Az első tanácsom, hogy értsék meg és érezzék át a zene lényegét, gyűjtsenek élményeket, és találjanak olyan mestereket, akik magas fokon képesek megtanítani a karmesterség művészetét. A második fontos pillér a kemény munka. A testnek és a szellemnek is meg kell tanulnia a vezénylés művészetét és azt, hogy hogyan tud valaki kommunikálni szavak nélkül egy csapat olyan emberrel, akik a zene nyelvén, hangszerek révén beszélnek egymással. Élethosszig tartó tanulási folyamat ez.