2020. január 04. /
Bacsó Kristóf generációjának egyik legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb szaxofonművésze és zeneszerzője. Saját zenekarával, a Bacsó Triaddal nemrég érkezett haza egy brazil turnéról, hogy a Modern Art Orchestra (MAO) big banddel rögzítsen egy lemezt és folytassa a tanítást a
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A folyamatosan koncertező szaxofonművész most épp fiával készül „Az alma meg a fája” című, december 14-ei MAO-koncertre, melyen rendhagyó módon apák és fiaik közösen zenélnek a Budapest Music Center (BMC) nagytermében.
A Modern Art Orchestra decemberi koncertjén a gyermekeddel lépsz fel. Ez lesz az első alkalom, hogy együtt léptek fel közönség előtt?
B. K.: A fiammal eddig csak a család előtt léptünk fel együtt, ez lesz az első alkalom, hogy közösen állunk színpadra, nagyon izgalmas kalandnak ígérkezik. Milán folyamatosan bővíti repertoárját zongoratanárnőjével, Kovács Annával, és arra gondoltunk, hogy repertoárjának egyik darabját dolgozzuk fel a Modern Art Orchestra segítségével.
Művész családban nőttél fel – ez inkább terelt afelé, hogy Te is így dönts, vagy épp ellenkezőleg? Kaptál tanácsokat édesapádtól, Bacsó Pétertől a pályáddal kapcsolatban?
B. K.: Szüleim abban segítettek, hogy támogatták, amit csinálok, legyen az bármi. Kifejezetten direkt tanácsokat nem kaptam Édesapámtól, de abban biztos vagyok, hogy nyitottsága, pozitív hozzáállása az emberekhez, az emberi sorsokhoz, magához az élethez, nagy hatással volt rám. Rendkívül kiterjedt műveltsége is példaként lebeg a szemem előtt. Sokszor kértem ki a véleményét zenei kérdésekben: nagyon jó meglátásai voltak, főleg dramaturgiai szempontból fogalmazott meg hasznos észrevételeket.
Több formációban is zenélsz, van saját zenekarod, de alapító tagja vagy a Modern Art Orchestra big bandnek is. Melyik miért áll közel hozzád?
B. K.: Igen, elég sok mindennel foglalkozom, de ennek a szakmának szerintem ez az egyik szépsége. Mások zenekaraiban játszani, az mindig érdekes és izgalmas kihívás, és tulajdonképpen sokszor sokkal könnyebb szerep, mintha az ember a saját formációjával lépne fel, mivel jóval kisebb a felelősség. Mindemellett renget inspirációt is ad egy ilyen feladat, és fontos ezekben a helyzetekben az alkalmazkodó képesség, hiszen valakinek a zenei világában kell organikusan részt vennem, úgy, hogy közben önmagamat is kell adnom. Ezen szituációknak gyűjtőhelye a Modern Art Orchestra: van olyan hónap, amikor három-négy teljesen különböző anyagot játszunk a mainstream jazz műfajától a kortárs klasszikus zenén át a pop produkciókig; van olyan koncert, ahol 3-4 féle fafúvós hangszeren is kell játszanom, és van olyan helyzet, amikor az egész zenekart kell vezényelnem. Ezen felül a másik nagyon izgalmas része ennek a zenei műhelynek az, hogy az ember szabadon kipróbálhatja zenei elképzeléseit, amelybe rajtam kívül még 18-20 ember a szívét-lelkét beleteszi. Nehéz megfogalmazni azt a felemelő érzést, amikor a papír mellett elképzelt zenei ötleteket és történeteket egyszer csak egy egész zenekar szólaltatja meg. A trióm a szívügyem, nagyon sok munkát fektetek bele, hogy működjön, de mikor színpadra kerülünk, az mindenért kárpótol. Nagyon örültem, amikor 2017-ben Pannon Blue című lemezünk a Gramofon zenei magazintól az év albuma díjat megkapta. Most újabb lemezanyagon dolgozom, bízom benne, hogy egy-két éven belül az is megvalósul.
Egy korábbi interjúdban az nyilatkoztad, hogy saját szerzeményeidben benne van a „kelet-európai életérzés”, amit külföldön azonnal megéreznek, és azt mondják, érződik, hogy magyar zene. Meg tudod találni azt az ízt, azt a fűszert, ami zenédben ezt a kelet-európai életérzést jelenti a külföldi közönség számára?
B. K.: Nem direkt módon, de szerintem a zenémben számos olyan népzenei eredetű vagy bartóki örökségből táplálkozó dallam vagy motívum van, amely miatt a zenekari bemutatkozó anyagban kitaláltam, hogy a „kelet-európai életérzés” kifejezés talán felkelti az érdeklődést a muzsikánk iránt. Zenét szerezni csak őszintén lehet, nekem pedig ösztönösen ez a hangzásvilág szűrődik bele az ötleteimbe komponáláskor. Eddig számos alkalommal, amikor külföldön játszottam, sokszor kaptam olyan visszajelzést, hogy a zenémen érződnek a magyar vagy kelet-európai gyökereim.
Forrás: MAO
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A folyamatosan koncertező szaxofonművész most épp fiával készül „Az alma meg a fája” című, december 14-ei MAO-koncertre, melyen rendhagyó módon apák és fiaik közösen zenélnek a Budapest Music Center (BMC) nagytermében.
A Modern Art Orchestra decemberi koncertjén a gyermekeddel lépsz fel. Ez lesz az első alkalom, hogy együtt léptek fel közönség előtt?
B. K.: A fiammal eddig csak a család előtt léptünk fel együtt, ez lesz az első alkalom, hogy közösen állunk színpadra, nagyon izgalmas kalandnak ígérkezik. Milán folyamatosan bővíti repertoárját zongoratanárnőjével, Kovács Annával, és arra gondoltunk, hogy repertoárjának egyik darabját dolgozzuk fel a Modern Art Orchestra segítségével.
Művész családban nőttél fel – ez inkább terelt afelé, hogy Te is így dönts, vagy épp ellenkezőleg? Kaptál tanácsokat édesapádtól, Bacsó Pétertől a pályáddal kapcsolatban?
B. K.: Szüleim abban segítettek, hogy támogatták, amit csinálok, legyen az bármi. Kifejezetten direkt tanácsokat nem kaptam Édesapámtól, de abban biztos vagyok, hogy nyitottsága, pozitív hozzáállása az emberekhez, az emberi sorsokhoz, magához az élethez, nagy hatással volt rám. Rendkívül kiterjedt műveltsége is példaként lebeg a szemem előtt. Sokszor kértem ki a véleményét zenei kérdésekben: nagyon jó meglátásai voltak, főleg dramaturgiai szempontból fogalmazott meg hasznos észrevételeket.
Több formációban is zenélsz, van saját zenekarod, de alapító tagja vagy a Modern Art Orchestra big bandnek is. Melyik miért áll közel hozzád?
B. K.: Igen, elég sok mindennel foglalkozom, de ennek a szakmának szerintem ez az egyik szépsége. Mások zenekaraiban játszani, az mindig érdekes és izgalmas kihívás, és tulajdonképpen sokszor sokkal könnyebb szerep, mintha az ember a saját formációjával lépne fel, mivel jóval kisebb a felelősség. Mindemellett renget inspirációt is ad egy ilyen feladat, és fontos ezekben a helyzetekben az alkalmazkodó képesség, hiszen valakinek a zenei világában kell organikusan részt vennem, úgy, hogy közben önmagamat is kell adnom. Ezen szituációknak gyűjtőhelye a Modern Art Orchestra: van olyan hónap, amikor három-négy teljesen különböző anyagot játszunk a mainstream jazz műfajától a kortárs klasszikus zenén át a pop produkciókig; van olyan koncert, ahol 3-4 féle fafúvós hangszeren is kell játszanom, és van olyan helyzet, amikor az egész zenekart kell vezényelnem. Ezen felül a másik nagyon izgalmas része ennek a zenei műhelynek az, hogy az ember szabadon kipróbálhatja zenei elképzeléseit, amelybe rajtam kívül még 18-20 ember a szívét-lelkét beleteszi. Nehéz megfogalmazni azt a felemelő érzést, amikor a papír mellett elképzelt zenei ötleteket és történeteket egyszer csak egy egész zenekar szólaltatja meg. A trióm a szívügyem, nagyon sok munkát fektetek bele, hogy működjön, de mikor színpadra kerülünk, az mindenért kárpótol. Nagyon örültem, amikor 2017-ben Pannon Blue című lemezünk a Gramofon zenei magazintól az év albuma díjat megkapta. Most újabb lemezanyagon dolgozom, bízom benne, hogy egy-két éven belül az is megvalósul.
Egy korábbi interjúdban az nyilatkoztad, hogy saját szerzeményeidben benne van a „kelet-európai életérzés”, amit külföldön azonnal megéreznek, és azt mondják, érződik, hogy magyar zene. Meg tudod találni azt az ízt, azt a fűszert, ami zenédben ezt a kelet-európai életérzést jelenti a külföldi közönség számára?
B. K.: Nem direkt módon, de szerintem a zenémben számos olyan népzenei eredetű vagy bartóki örökségből táplálkozó dallam vagy motívum van, amely miatt a zenekari bemutatkozó anyagban kitaláltam, hogy a „kelet-európai életérzés” kifejezés talán felkelti az érdeklődést a muzsikánk iránt. Zenét szerezni csak őszintén lehet, nekem pedig ösztönösen ez a hangzásvilág szűrődik bele az ötleteimbe komponáláskor. Eddig számos alkalommal, amikor külföldön játszottam, sokszor kaptam olyan visszajelzést, hogy a zenémen érződnek a magyar vagy kelet-európai gyökereim.
Forrás: MAO