2020. február 11. / Kovács Gellért
Greta Gerwiget előszeretettel nevezik az új évezred női Woody Allenjének – hogy ez mennyire találó vagy épp erőltetett, azt most ne boncolgassuk, annyi mindenesetre bizonyos, hogy az idén 37 esztendős, színészként indult producer-író-rendező egyre fontosabb alkotója az amerikai
filmnek. Ünnepelt regényadaptációja, a Kisasszonyok január vége óta a magyar mozikban is látható – ennek apropóján tekintjük át Gerwig eddigi pályáját.
Színészként:
Greenberg (2010)
Gerwig mindig is az írás és a rendezés felé kacsingatott, ám a sors úgy hozta, hogy a sacramentói lány a New York-i Barnardon a színészet felé nyitott – így került bele a kétezres évek közepe tájt számos helyi értelmiségi független filmbe (lásd Hannah Takes the Stairs). Első nagyobb figyelmet kapott szerepét a későbbi nagy szerelem, Noah Baumbach (A tintahal és a bálna, Házassági történet) filmjében alakította (amelynek egyik forgatókönyvírója és producere a rendező akkori felesége, Jennifer Jason Leigh). A fésületlen boldogságkeresős alkotás kifejezetten szerethető indie mozi, címszereplője Ben Stiller.
Csak szexre kellesz (2011)
A kisebb produkciók mellett egyre többször hívták stúdiófilmekbe is. Az olyanokba például, mint ez a szókimondóbb romkom. Natalie Portman és Ashton Kutcher mellett persze csak harmadhedegűs szerep juthatott bárkinek, de mivel Gerwig karakterszínésznek is ügyes, Ivan Reitman irányításával képes volt megfelelni a kommerszebb elvárásoknak is.
[kep3]
Hölgyek a pácban (2011)
Helyes kis kampuszos vígjáték, amelyben kiválóan érvényesül Gerwig sebezhető iróniája s természetes bája. Itt is egyértelmű, hogy már játékával is úgy képes feminista üzenetet közvetíteni, ahogy csak kevesen: nem kifejezetten a nemi szerepek vagy azok megváltoztatása érdekli, hanem a szabadság iránti vágy s a valódi függetlenség.
Lola versus (2012)
Miután már egy igazi Woody Allen-filmet is kipipálhatott (Rómának szeretettel), ismét csak olyan szerepet vállalt, amely nagyon jó neki. Lola közel a harminchoz kénytelen ráébredni arra, hogy hiába elégedetlenkedik az életével, amikor maga sem tudja, hogy mit akar, s nem bízik eléggé magában. Újabb urbánus útkeresős alkotás egy nagyon mai nőfiguráról.
Frances Ha (2012)
A film, amely után már tényleg nagyon sokan megjegyezték a Greta Gerwig nevet. Baumbach fekete-fehér, megkapó New York-i nőfilmjének forgatókönyvét közösen írta Gerwiggel, a kritika imádta – Greta pedig megkapta érte első (s eddigi utolsó) színészi Golden Globe-jelölését.
Amerikai álomlány (2015)
A Baumbach – Gerwig páros újabb közösködése ismét New Yorkban játszódik, ismét nőkről szól – Greta ezúttal egy energikus mostohatestvért játszik, aki a semmiből bukkan fel a másik főhős, Lola Kirke életében. S ahogy az ilyenkor lenni szokott, mindketten tanulnak valamit a másiktól. És a másikról.
Maggie terve (2015)
Sajnos a legtöbb filmet, amelyben hősnőnk színészként látható, nem forgalmazták a magyar mozik – ez történt Rebecca Miller filmjével is, ami kicsit dráma, kicsit vígjáték, s persze nagyon New York-i. És Greta Gerwig nem mástól, mint Ethan Hawke-tól szeretne benne gyermeket.
Huszadik századi nők (2016)
Annette Bening mellett nagyon színes hajú lázadót játszani? Ez is ment Gerwignek, s bár ez a hetvenes években játszódó, hangulatos coming of age mozi végül gyengébben teljesített az éves rendes díjszezonban, mint amit vártak tőle, Mike Mills forgatókönyve így is kapott egy Oscar-jelölést. Greta Gerwig színészi filmográfiája pedig egy igen tisztességes, abszolút odaillő címmel bővült.
Rendezőként:
Nights and Weekends (2008)
E nagyon kicsi, nagyon olcsó, párkapcsolati válságról szóló gyöngyszemet nem feltétlenül szokás Gerwig rendezései között emlegetni, pedig hát nemcsak az egyik főszereplője, de az egyik producere, s Joe Swanberggel közösen a rendezője is volt. Ekkortájt a filmezés mellett Gerwig akár bébiszitterkedést is vállalt, olyannyira nem jött ki a művészetből, s ha a kiugrást nem is hozta meg, a szenvedély és a tehetség egyértelműen süt a produkcióból.
Lady Bird (2017)
És megszületett Greta Gerwig, a rendező! Méghozzá egy szerény, kedves, őszinte, mindenféle nagyravágyás nélküli, erőteljesen önéletrajzi ihletettségű coming of age filmmel, amely nemcsak azzal büszkélkedhetett, hogy bemutatásának évében egyedüliként kapott 100%-ot a Rotten Tomatoes nevezetű kritikaösszesítő oldalon, de bizony öt jelöléssel az Oscar-gálán találta magát. Teljesen átlagos, karcos-érzelmes felnövéstörténet az első szerelmekről, az elvágyódásról és bizonyosságokról, ám egyben a legtöbb, ami a műfajból kihozható. Vagy hogy a film emlékezetes megállapítását idézzük: a Lady Bird a teljesen átlagos, karcos-érzelmes felnövéstörténetek lehető legjobb verziója.
Kisasszonyok (2019)
És megszületett Greta Gerwig, a zseniális rendező! Mert aki ilyen finoman, értően, mégis önazonosan mer és tud hozzányúlni egy olyan nagy, féltett és rajongott amerikai regényhez, mint amilyen Louisa May Alcott könyve, nagyon is megérdemli, hogy zseniális filmesnek nevezzük. A Kisasszonyok (melyből ráadásul korábban már számos mozifilmes, tévés feldolgozás is készült) könnyen lehetett volna egy teljesen felesleges, újabb jóravaló adaptáció, ám Gerwig úgy készítette el belőle a „Lady Bird 2-t”, hogy nem modernizálta a történetet, csak legfeljebb néhány ponton kicsit játszott a dramaturgiával. És ez a kicsi játék, no meg a briliáns, könnyed színészvezetés, a remek hangulatfestés bőven elegendő ahhoz, hogy a Kisasszonyok nagyon is mai filmmé válhasson. Teljesen megérdemelt a 6 Oscar-jelölés – bár Gerwiget most rendezőként nem nominálták, s a filmje sem tartozik a legesélyesebbek közé az idei gálán.
filmnek. Ünnepelt regényadaptációja, a Kisasszonyok január vége óta a magyar mozikban is látható – ennek apropóján tekintjük át Gerwig eddigi pályáját.
Színészként:
Greenberg (2010)
Gerwig mindig is az írás és a rendezés felé kacsingatott, ám a sors úgy hozta, hogy a sacramentói lány a New York-i Barnardon a színészet felé nyitott – így került bele a kétezres évek közepe tájt számos helyi értelmiségi független filmbe (lásd Hannah Takes the Stairs). Első nagyobb figyelmet kapott szerepét a későbbi nagy szerelem, Noah Baumbach (A tintahal és a bálna, Házassági történet) filmjében alakította (amelynek egyik forgatókönyvírója és producere a rendező akkori felesége, Jennifer Jason Leigh). A fésületlen boldogságkeresős alkotás kifejezetten szerethető indie mozi, címszereplője Ben Stiller.
Csak szexre kellesz (2011)
A kisebb produkciók mellett egyre többször hívták stúdiófilmekbe is. Az olyanokba például, mint ez a szókimondóbb romkom. Natalie Portman és Ashton Kutcher mellett persze csak harmadhedegűs szerep juthatott bárkinek, de mivel Gerwig karakterszínésznek is ügyes, Ivan Reitman irányításával képes volt megfelelni a kommerszebb elvárásoknak is.
[kep3]
Hölgyek a pácban (2011)
Helyes kis kampuszos vígjáték, amelyben kiválóan érvényesül Gerwig sebezhető iróniája s természetes bája. Itt is egyértelmű, hogy már játékával is úgy képes feminista üzenetet közvetíteni, ahogy csak kevesen: nem kifejezetten a nemi szerepek vagy azok megváltoztatása érdekli, hanem a szabadság iránti vágy s a valódi függetlenség.
Lola versus (2012)
Miután már egy igazi Woody Allen-filmet is kipipálhatott (Rómának szeretettel), ismét csak olyan szerepet vállalt, amely nagyon jó neki. Lola közel a harminchoz kénytelen ráébredni arra, hogy hiába elégedetlenkedik az életével, amikor maga sem tudja, hogy mit akar, s nem bízik eléggé magában. Újabb urbánus útkeresős alkotás egy nagyon mai nőfiguráról.
Frances Ha (2012)
A film, amely után már tényleg nagyon sokan megjegyezték a Greta Gerwig nevet. Baumbach fekete-fehér, megkapó New York-i nőfilmjének forgatókönyvét közösen írta Gerwiggel, a kritika imádta – Greta pedig megkapta érte első (s eddigi utolsó) színészi Golden Globe-jelölését.
Amerikai álomlány (2015)
A Baumbach – Gerwig páros újabb közösködése ismét New Yorkban játszódik, ismét nőkről szól – Greta ezúttal egy energikus mostohatestvért játszik, aki a semmiből bukkan fel a másik főhős, Lola Kirke életében. S ahogy az ilyenkor lenni szokott, mindketten tanulnak valamit a másiktól. És a másikról.
Maggie terve (2015)
Sajnos a legtöbb filmet, amelyben hősnőnk színészként látható, nem forgalmazták a magyar mozik – ez történt Rebecca Miller filmjével is, ami kicsit dráma, kicsit vígjáték, s persze nagyon New York-i. És Greta Gerwig nem mástól, mint Ethan Hawke-tól szeretne benne gyermeket.
Huszadik századi nők (2016)
Annette Bening mellett nagyon színes hajú lázadót játszani? Ez is ment Gerwignek, s bár ez a hetvenes években játszódó, hangulatos coming of age mozi végül gyengébben teljesített az éves rendes díjszezonban, mint amit vártak tőle, Mike Mills forgatókönyve így is kapott egy Oscar-jelölést. Greta Gerwig színészi filmográfiája pedig egy igen tisztességes, abszolút odaillő címmel bővült.
Rendezőként:
Nights and Weekends (2008)
E nagyon kicsi, nagyon olcsó, párkapcsolati válságról szóló gyöngyszemet nem feltétlenül szokás Gerwig rendezései között emlegetni, pedig hát nemcsak az egyik főszereplője, de az egyik producere, s Joe Swanberggel közösen a rendezője is volt. Ekkortájt a filmezés mellett Gerwig akár bébiszitterkedést is vállalt, olyannyira nem jött ki a művészetből, s ha a kiugrást nem is hozta meg, a szenvedély és a tehetség egyértelműen süt a produkcióból.
Lady Bird (2017)
És megszületett Greta Gerwig, a rendező! Méghozzá egy szerény, kedves, őszinte, mindenféle nagyravágyás nélküli, erőteljesen önéletrajzi ihletettségű coming of age filmmel, amely nemcsak azzal büszkélkedhetett, hogy bemutatásának évében egyedüliként kapott 100%-ot a Rotten Tomatoes nevezetű kritikaösszesítő oldalon, de bizony öt jelöléssel az Oscar-gálán találta magát. Teljesen átlagos, karcos-érzelmes felnövéstörténet az első szerelmekről, az elvágyódásról és bizonyosságokról, ám egyben a legtöbb, ami a műfajból kihozható. Vagy hogy a film emlékezetes megállapítását idézzük: a Lady Bird a teljesen átlagos, karcos-érzelmes felnövéstörténetek lehető legjobb verziója.
Kisasszonyok (2019)
És megszületett Greta Gerwig, a zseniális rendező! Mert aki ilyen finoman, értően, mégis önazonosan mer és tud hozzányúlni egy olyan nagy, féltett és rajongott amerikai regényhez, mint amilyen Louisa May Alcott könyve, nagyon is megérdemli, hogy zseniális filmesnek nevezzük. A Kisasszonyok (melyből ráadásul korábban már számos mozifilmes, tévés feldolgozás is készült) könnyen lehetett volna egy teljesen felesleges, újabb jóravaló adaptáció, ám Gerwig úgy készítette el belőle a „Lady Bird 2-t”, hogy nem modernizálta a történetet, csak legfeljebb néhány ponton kicsit játszott a dramaturgiával. És ez a kicsi játék, no meg a briliáns, könnyed színészvezetés, a remek hangulatfestés bőven elegendő ahhoz, hogy a Kisasszonyok nagyon is mai filmmé válhasson. Teljesen megérdemelt a 6 Oscar-jelölés – bár Gerwiget most rendezőként nem nominálták, s a filmje sem tartozik a legesélyesebbek közé az idei gálán.