2020. február 15. / Pavlovics Ágota
Az Artisjus- és Gramofon-díjas gitáros és zeneszerző, Juhász Gábor kifinomult stílusáról és meleg tónusú játékáról híres. A muzsikus a magyar jazzélet szinte valamennyi fontos szereplőjével állt már egy színpadon. Jó ideje tanít, így a legjobb hazai jazzgitárosok zöme a tanítványa volt.
A kollégái és tanítványai körében nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendő zenész triójával és vendégükkel február 15-én születésnapi koncertet ad a Budapest Music Center Opus Jazz Clubjában. Örömünkre Juhász Gáborral beszélgethettünk.
Február 15-én lesz születésnapi koncertje a Budapest Music Center Opus Jazz Clubjában, milyen programmal és kikkel fog játszani?
J. G.: A trióm, pontosabban a triónk (Juhász Gábor – gitár, Kovács Zoltán – nagybőgő, Jeszenszky György – dob – a szerk.), mert mindannyian magunkénak érezzük a Juhász Gábor Triót, ezen az esten abból az anyagból fog játszani, amit a Pannónia Stúdióban decemberben vettünk fel. Az egy mikrofonnal készült felvételre saját dalok és olyan sztenderddé vált jazzdarabok kerültek, amelyeket nagyon szeretünk játszani. Ágoston Béla szaxofonos lesz a vendégünk, aki nagyon régi kolléga, és akivel sokszor játszottunk már. 30 évvel ezelőtt Pécsett ismertük meg egymást.
Vagyis az Opus-koncert gerincét az a nemrégiben megjelent nagylemeznyi anyag adja majd, ami ingyenes videófelvétel formájában fent van az interneten. Miért nem lemezt adtak ki?
J. G.: Nem hiszek abban, hogy az a jövő, hogy elzárunk embereket a zenétől. Annak idején a londoni British Múzeumba ingyenes volt a belépés, de mindig betettem 1-2 fontot egy kis tálba, vagy vásároltam valamit a múzeum shopjában. Napjainkban már nincsenek lemezboltok, a zenésznek kellene eladnia a saját lemezét. Drága a lemez, a költségek felét maga a tárgy teszi ki. Szerencsére egy alkotói pályázaton nyertem támogatást, így megtehettem, hogy ne csak szívességből játsszanak a barátaim, hanem fizetni is tudjak nekik és a hangmérnöknek. A videófelvétel hozadéka lehet, hogy akik kíváncsiak ránk, koncertre hívnak, hogy a virtuális forgalom nőni fog. Jó eszközeink vannak ma már a zenehallgatáshoz. Én is egy jó minőségű fejhallgatón hallgatok zenét a telefonomról. Amire eljutunk az Opus-koncert dátumához, az internetes csatornákon fent lesz jó minőségben ez az anyag. Tárgyban nem gondolkodom, lehet, hogy pendrive-on kell árulni a zenét, mert több ember tud használni USB-t, mint ahánynak van CD-lejátszója. Érdekel, mi lesz a jövő. Gyerekkoromban volt a bakelit, aztán jött a CD, ami eltartott egy-két évvel ezelőttig. Korábban a lemezeink megjelenése mérföldkő volt. Most is albumszerűen gondolkodtunk, az anyag több mint egyórás, olyan, mint egy utazás, egy mű, egy koncert.
Amikor hazai gitárosokkal beszélek, tanítómesterként gyakran az ön nevét említik. Köztudott, hogy nagyon szeret tanítani. Tanít a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazzgitár szakán és a Zeneakadémia jazz tanszékén is. Milyennek látja a műfaj és az oktatás helyzetét?
J. G.: Sok jó tanár van, szeretjük, támogatjuk egymást, és sokan akarnak gitározni. Most kivételesen tehetséges tanítványaim vannak, büszke vagyok rájuk, például a kiemelkedően tehetséges Gyarmati Fannyra, aki immár a Berklee College of Music ösztöndíjas hallgatója. Változik Európában is a helyzetünk, nem jobb vagy rosszabb, egyszerűen más. Olcsóbbak a repülőjegyek, jönnek a művészek hozzánk is, mi is többet utazunk, ami szintén jó. Nagy szívfájdalmam volt, hogy a hazai művelődési ház hálózat összeomlott, korábban sokat mentünk játszani művelődési házakba, jó közönség volt. A művelődési házak száma minimumra csökkent, ezzel szemben a fesztiválok száma szépen szaporodik, és a lokális kulturális események száma is nő. A koncertezés is rendben van.
Milyen élmény, ha ön játszik valamikori tanárával, mondjuk a nagyszerű László Attilával, illetve ugyanez hogy alakul, amikor az ön tanítványa, például a rendkívüli tehetség Gyémánt Bálint a társa – akivel közös lemezt is készített – a muzsikálásban?
J. G.: Jó humorú, nagyszerű embereket említ, kiegészíteném Gyárfás Istvánnal, aki szintén a tanárom volt. Attilával eleinte kérdés volt, tudok-e elfogódottság, túlzott gátlás nélkül játszani. Persze a jó zenész felemeli a társát, és Attila is ezt tette. Bálint tanára két évig voltam, 20 éve pedig kollégák vagyunk. Mindkét helyzetben sokat tanulunk egymástól.
A YouTube-on hallható Schubert Winterreise című művének ön által írt szépséges feldolgozása. Készül klasszikus zenei átdolgozásra?
J. G.: Most máson töröm a fejem. 30 év alatt, amit eltöltöttem különböző zenekarokban, mindig mást játszottunk, szeretném, hogy a trió ne maradjon egyetlen stáció. Ami pedig Schubertet illeti, felkérést kaptam, hogy szólóban játsszak a pannonhalmi Arcus Temporum Fesztiválon, és a felkérésből Schubert muzsikájának hatására albumnyi jazz lett. Ezt követően Tálas Áronnal meghívtak bennünket, és Beethoven-esteken vettünk részt. Én az apósom hatására Beethoven Tavaszi szonátáját alakítottam jazzé. Áronnal kétszer, a világhírű Oláh Kálmánnal egyszer játszottuk el, felvétel is készült belőle, ami nem nyilvános.
Zenéje finom, érzékeny – szelíd embernek tűnik. Ezzel szemben, amikor megkapta az AEGON Művészeti Díjat, Jónás Tamás barátja többek között ezt mondta önről: „Kell egy kevés idő és valamennyi indok, hogy annak lássa más is, aminek én: duhaj, hedonista észtnek.” Azt értem, hogy észt, hiszen az édesanyja észt volt, ám a duhaj hedonista némi magyarázatra szorul.
J. G.: Duhajságot nem látok az életemben, de Tamás nagy költő, jó szeme van a világra, meglátja, amit más nem. Udvarias, halk szavú ember vagyok, de fontos a zene, az irodalom, a jó étel élvezete számomra, így igaz lehet rám, hogy hedonista vagyok. Bár ha a formák felbontására gondolok és arra, hogy olykor széllel szembe megyek, nem lemezt adok ki, hanem a YouTube-ra teszem fel a zenéimet, és folyton új utakat keresek, lehet, hogy duhaj is vagyok, néha tényleg olyan, mint egy megvadult ló.
A kollégái és tanítványai körében nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendő zenész triójával és vendégükkel február 15-én születésnapi koncertet ad a Budapest Music Center Opus Jazz Clubjában. Örömünkre Juhász Gáborral beszélgethettünk.
Február 15-én lesz születésnapi koncertje a Budapest Music Center Opus Jazz Clubjában, milyen programmal és kikkel fog játszani?
J. G.: A trióm, pontosabban a triónk (Juhász Gábor – gitár, Kovács Zoltán – nagybőgő, Jeszenszky György – dob – a szerk.), mert mindannyian magunkénak érezzük a Juhász Gábor Triót, ezen az esten abból az anyagból fog játszani, amit a Pannónia Stúdióban decemberben vettünk fel. Az egy mikrofonnal készült felvételre saját dalok és olyan sztenderddé vált jazzdarabok kerültek, amelyeket nagyon szeretünk játszani. Ágoston Béla szaxofonos lesz a vendégünk, aki nagyon régi kolléga, és akivel sokszor játszottunk már. 30 évvel ezelőtt Pécsett ismertük meg egymást.
Vagyis az Opus-koncert gerincét az a nemrégiben megjelent nagylemeznyi anyag adja majd, ami ingyenes videófelvétel formájában fent van az interneten. Miért nem lemezt adtak ki?
J. G.: Nem hiszek abban, hogy az a jövő, hogy elzárunk embereket a zenétől. Annak idején a londoni British Múzeumba ingyenes volt a belépés, de mindig betettem 1-2 fontot egy kis tálba, vagy vásároltam valamit a múzeum shopjában. Napjainkban már nincsenek lemezboltok, a zenésznek kellene eladnia a saját lemezét. Drága a lemez, a költségek felét maga a tárgy teszi ki. Szerencsére egy alkotói pályázaton nyertem támogatást, így megtehettem, hogy ne csak szívességből játsszanak a barátaim, hanem fizetni is tudjak nekik és a hangmérnöknek. A videófelvétel hozadéka lehet, hogy akik kíváncsiak ránk, koncertre hívnak, hogy a virtuális forgalom nőni fog. Jó eszközeink vannak ma már a zenehallgatáshoz. Én is egy jó minőségű fejhallgatón hallgatok zenét a telefonomról. Amire eljutunk az Opus-koncert dátumához, az internetes csatornákon fent lesz jó minőségben ez az anyag. Tárgyban nem gondolkodom, lehet, hogy pendrive-on kell árulni a zenét, mert több ember tud használni USB-t, mint ahánynak van CD-lejátszója. Érdekel, mi lesz a jövő. Gyerekkoromban volt a bakelit, aztán jött a CD, ami eltartott egy-két évvel ezelőttig. Korábban a lemezeink megjelenése mérföldkő volt. Most is albumszerűen gondolkodtunk, az anyag több mint egyórás, olyan, mint egy utazás, egy mű, egy koncert.
Amikor hazai gitárosokkal beszélek, tanítómesterként gyakran az ön nevét említik. Köztudott, hogy nagyon szeret tanítani. Tanít a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazzgitár szakán és a Zeneakadémia jazz tanszékén is. Milyennek látja a műfaj és az oktatás helyzetét?
J. G.: Sok jó tanár van, szeretjük, támogatjuk egymást, és sokan akarnak gitározni. Most kivételesen tehetséges tanítványaim vannak, büszke vagyok rájuk, például a kiemelkedően tehetséges Gyarmati Fannyra, aki immár a Berklee College of Music ösztöndíjas hallgatója. Változik Európában is a helyzetünk, nem jobb vagy rosszabb, egyszerűen más. Olcsóbbak a repülőjegyek, jönnek a művészek hozzánk is, mi is többet utazunk, ami szintén jó. Nagy szívfájdalmam volt, hogy a hazai művelődési ház hálózat összeomlott, korábban sokat mentünk játszani művelődési házakba, jó közönség volt. A művelődési házak száma minimumra csökkent, ezzel szemben a fesztiválok száma szépen szaporodik, és a lokális kulturális események száma is nő. A koncertezés is rendben van.
Milyen élmény, ha ön játszik valamikori tanárával, mondjuk a nagyszerű László Attilával, illetve ugyanez hogy alakul, amikor az ön tanítványa, például a rendkívüli tehetség Gyémánt Bálint a társa – akivel közös lemezt is készített – a muzsikálásban?
J. G.: Jó humorú, nagyszerű embereket említ, kiegészíteném Gyárfás Istvánnal, aki szintén a tanárom volt. Attilával eleinte kérdés volt, tudok-e elfogódottság, túlzott gátlás nélkül játszani. Persze a jó zenész felemeli a társát, és Attila is ezt tette. Bálint tanára két évig voltam, 20 éve pedig kollégák vagyunk. Mindkét helyzetben sokat tanulunk egymástól.
A YouTube-on hallható Schubert Winterreise című művének ön által írt szépséges feldolgozása. Készül klasszikus zenei átdolgozásra?
J. G.: Most máson töröm a fejem. 30 év alatt, amit eltöltöttem különböző zenekarokban, mindig mást játszottunk, szeretném, hogy a trió ne maradjon egyetlen stáció. Ami pedig Schubertet illeti, felkérést kaptam, hogy szólóban játsszak a pannonhalmi Arcus Temporum Fesztiválon, és a felkérésből Schubert muzsikájának hatására albumnyi jazz lett. Ezt követően Tálas Áronnal meghívtak bennünket, és Beethoven-esteken vettünk részt. Én az apósom hatására Beethoven Tavaszi szonátáját alakítottam jazzé. Áronnal kétszer, a világhírű Oláh Kálmánnal egyszer játszottuk el, felvétel is készült belőle, ami nem nyilvános.
Zenéje finom, érzékeny – szelíd embernek tűnik. Ezzel szemben, amikor megkapta az AEGON Művészeti Díjat, Jónás Tamás barátja többek között ezt mondta önről: „Kell egy kevés idő és valamennyi indok, hogy annak lássa más is, aminek én: duhaj, hedonista észtnek.” Azt értem, hogy észt, hiszen az édesanyja észt volt, ám a duhaj hedonista némi magyarázatra szorul.
J. G.: Duhajságot nem látok az életemben, de Tamás nagy költő, jó szeme van a világra, meglátja, amit más nem. Udvarias, halk szavú ember vagyok, de fontos a zene, az irodalom, a jó étel élvezete számomra, így igaz lehet rám, hogy hedonista vagyok. Bár ha a formák felbontására gondolok és arra, hogy olykor széllel szembe megyek, nem lemezt adok ki, hanem a YouTube-ra teszem fel a zenéimet, és folyton új utakat keresek, lehet, hogy duhaj is vagyok, néha tényleg olyan, mint egy megvadult ló.