2020. június 06. / Balogh Tibor (művészeti tanácsadó)
Elébb a zongorát, kisfiam – kérleli a tűzoltót a kilencvenkét éves dédi, mikor rátörik a lángoló lakás ajtaját. Hajlamosak vagyunk mi, az előadó-művészetek transz-misszionáriusai is durcás dédiként fogadni az egészségünk védelmében elrendelt kijárási és gyülekezési korlátozásokat, azokat nevezetesen, amelyek miatt szinte a teljes fesztiválévadunk elmarad. Szinte.
Mert nem halálbiztos, de reménybeli, hogy az elszakított nemzetrészeink társulatainak találkozója, a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválja, módosított időpontban, ez év augusztus 21-29. között megtartható lesz.
Azt gondolom, a Nemzeti összetartozás évében ez így rendjén való, s hogy tolakodóan személyes legyek, hozzáteszem: ez tesz jót a lelkem rendjének is: a versenyprogram összeállításához keresve az előadásokat nem utazgattam hiába. (A Google Maps Timeline tanúsítványa szerint 2019 során 1 alkalommal kerültem meg a Földet, összesen 44 395 kilométert tettem meg. Egy szigetországi kirándulás távját leszámitva mindig e küldetésben jártam.)
A programválogatás halmozottan szubjektív művelet: függ a mindenkori előadás-kínálattól, s nem mellékesen attól, hogy a kiszemelt produkció elhelyezhető-e a fesztiválváros valamelyik színpadán. Esélyesebb a függetlenség, ha nem köt lefektetett versenyszabályzat. Kisvárda e percben szabályzat- és vírusmentes övezet. (Persze, a szabadság természetes velejárója, hogy bárki olyan elvet kérhet számon a válogatón, amilyet az éppen nem követett: miért nem reprezentatív, miért nem tematikus, miért komoly vagy derűre hangolt, és a többi miértek végtelen sora.) Az én idei döntéseimet a repertoárok ihlették. Kirajzolódott bennem általuk egy műsorkép, amelyhez társítani tudtam jelszóként a Klasszikusok – újragondolva ideát. Ám kiállja-e a COVID-19 sújtotta közönség türelmének próbáját a műsorajánlatom?
Nos, Bocsárdi László Koldusoperájában London réme, a rettegett Bicska Maxi egy kölyökképű, pufók macsó (a nagyszerű Erdei Gábor, Tamási Áron Színház). Az újvidéki Anna Karenina (Béres Márta) nem vattába rejtve viseli szíve vágyait: a mindenki szeretetét mohón követelő természete modern sodrú világban mutatkozik meg: nyersen és szívbemarkolóan mondatik ki, hogy az ilyen élet nem folytatható. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Gusztáv a hibás mindenért című előadását a legendás film- és tévésorozat alapján rendezte meg Kokan Mladenovic. Az eredeti figura ötletgazdái a törpe-gyarlóságok enciklopédiáját rajzolták meg, a szocialista embertípus kimunkálása ürügyén. Az előadásnak négy Gusztávja van. A Színészek katonai gázálarcot formázó Gusztáv-maszkot öltenek. Alakzatban dolgoznak a futószalag mellett, s éppolyan, következménytudat nélküli, tucatsorsú lények, mint a magyar rajzfilm kishőse: a Gusztávok közveszélyes túlélők.
Gázálarc – szájmaszk, vírusfrász, elbocsátás. A férje aranyketrecében vergődő asszony neve lehetne Anna Karantenina. A Koldusopera maffiózói akár a mai járványbűnözők. A nép ellensége mérgezett gyógyvizet emlegető orvosa (Sebestyén Aba, Marosvásárhely), mint a politikai szintre süllyedt vírusszakmai háború áldozata. A klasszikusok attól klasszikusok, hogy az újragondoltságuk is újragondolható lehet. Erre a kisvárdai fesztivál méltó példa lesz.
Mert nem halálbiztos, de reménybeli, hogy az elszakított nemzetrészeink társulatainak találkozója, a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválja, módosított időpontban, ez év augusztus 21-29. között megtartható lesz.
Azt gondolom, a Nemzeti összetartozás évében ez így rendjén való, s hogy tolakodóan személyes legyek, hozzáteszem: ez tesz jót a lelkem rendjének is: a versenyprogram összeállításához keresve az előadásokat nem utazgattam hiába. (A Google Maps Timeline tanúsítványa szerint 2019 során 1 alkalommal kerültem meg a Földet, összesen 44 395 kilométert tettem meg. Egy szigetországi kirándulás távját leszámitva mindig e küldetésben jártam.)
A programválogatás halmozottan szubjektív művelet: függ a mindenkori előadás-kínálattól, s nem mellékesen attól, hogy a kiszemelt produkció elhelyezhető-e a fesztiválváros valamelyik színpadán. Esélyesebb a függetlenség, ha nem köt lefektetett versenyszabályzat. Kisvárda e percben szabályzat- és vírusmentes övezet. (Persze, a szabadság természetes velejárója, hogy bárki olyan elvet kérhet számon a válogatón, amilyet az éppen nem követett: miért nem reprezentatív, miért nem tematikus, miért komoly vagy derűre hangolt, és a többi miértek végtelen sora.) Az én idei döntéseimet a repertoárok ihlették. Kirajzolódott bennem általuk egy műsorkép, amelyhez társítani tudtam jelszóként a Klasszikusok – újragondolva ideát. Ám kiállja-e a COVID-19 sújtotta közönség türelmének próbáját a műsorajánlatom?
Nos, Bocsárdi László Koldusoperájában London réme, a rettegett Bicska Maxi egy kölyökképű, pufók macsó (a nagyszerű Erdei Gábor, Tamási Áron Színház). Az újvidéki Anna Karenina (Béres Márta) nem vattába rejtve viseli szíve vágyait: a mindenki szeretetét mohón követelő természete modern sodrú világban mutatkozik meg: nyersen és szívbemarkolóan mondatik ki, hogy az ilyen élet nem folytatható. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Gusztáv a hibás mindenért című előadását a legendás film- és tévésorozat alapján rendezte meg Kokan Mladenovic. Az eredeti figura ötletgazdái a törpe-gyarlóságok enciklopédiáját rajzolták meg, a szocialista embertípus kimunkálása ürügyén. Az előadásnak négy Gusztávja van. A Színészek katonai gázálarcot formázó Gusztáv-maszkot öltenek. Alakzatban dolgoznak a futószalag mellett, s éppolyan, következménytudat nélküli, tucatsorsú lények, mint a magyar rajzfilm kishőse: a Gusztávok közveszélyes túlélők.
Gázálarc – szájmaszk, vírusfrász, elbocsátás. A férje aranyketrecében vergődő asszony neve lehetne Anna Karantenina. A Koldusopera maffiózói akár a mai járványbűnözők. A nép ellensége mérgezett gyógyvizet emlegető orvosa (Sebestyén Aba, Marosvásárhely), mint a politikai szintre süllyedt vírusszakmai háború áldozata. A klasszikusok attól klasszikusok, hogy az újragondoltságuk is újragondolható lehet. Erre a kisvárdai fesztivál méltó példa lesz.