2020. június 06. / Szász Emese / BMC
A BMC Records gondozásában a közeljövőben jelenik meg Ávéd János triója, a Balance lemeze for we know in part címmel. A zenekarvezetőt a Fenyvesi Mártonnal (gitár, elektronika) és Benkó Ákossal (dob) közös album kapcsán kérdeztük.
Mire utal a lemez címe, a for we know in part?
Á. J.: „Mert töredékes az ismeretünk…” – 1Kor 13, 9.
A címadás mögött sejthető hitbéli alapállás hogyan jelenik meg a zenében?
Á. J.: Nem úgy van, hogy az ember csak úgy beletuszkolja a zenébe saját magát, meg hogy csinálok valami jó szakrálisat ide. Ha kapok valamit, azt nem fogom kisajátítani. Szintén hazugság volna az ajándékot eltitkolni. Minden, ami hozzám kapcsolható, amit csinálok, az tulajdonképpen tökéletlen anyag, töredékes rezgés.
Ha már itt tartunk, mi számodra a zene: szórakozás vagy imádság, feledtetés vagy emlékeztetés?
Á. J.: Talán ezek mind, hiszen mindegyikre szükségünk van. Mindig attól kell megkérdezni, aki hallgatja, mert nálam könnyen lehet, hogy teljesen más, és ez így van jól.
A lemez nyitókompozíciója a for SW címet viseli. Kit rejt a monogram, és hogyan kapcsolódik hozzá ez a zene?
Á. J.: Simone Weil Kegyelem és nehézkedés című könyvét olvastam akkortájt, amikor írtam. Jólesett róla elnevezni a darabot.
A lemezanyagban fontos szerephez jut a csend. Zenészként hogyan gondolkodsz a csendről?
Á. J.: A csend viszonylatában kap értelmet minden hang. A ritmus maga a hang és a csend időbeli viszonya. Egy jól improvizáló zenész nagyon jó hallgató is egyben, azaz a csend, a belső figyelem az első lépés ahhoz, hogy valami megszólalhasson.
Ebben a zenében úgy tűnik, mintha a téma és az improvizáció sokszor szerepet cserélne, olykor nehéz eldönteni, hol kezdődik és végződik egyik, illetve másik. Milyen megfontolás áll e mögött?
Á. J.: Mi, improvizáló jazz-zenészek talán mind arra vágyunk, hogy egy zeneszerző formaérzékével és egy kompozíció tökéletességével legyünk képesek spontán megszólalni. Ugyanakkor megpróbálunk kapcsolódni a megszólaló zene komponált alapvetéseihez. Szerencsére a zenész énem nem veszi komolyan a zeneszerző énemet, így néha megnő a mozgásterünk az improvizációban. Azután szükség van a kompozícióra, így az kerül újra a középpontba.
Melyikben érzed magad inkább otthon: a tiszta műfajiságban vagy a zsánereken túlmutató zenében?
Á. J.: Szerintem a zenében ma már nincsenek igazán műfajok. Aki nagyon hasonló zenékkel foglalkozik, az távolról azt a benyomást keltheti, hogy egyféle stílusban alkot, pedig egy keskeny zenei palettán ás jó mélyre, megismerve ezzel a stílus finom árnyalatait. Aki pedig többféle zenében alkot, az egy széles palettán mozog a felület közelében. Tehát egyik helyzetben sem érzem magam otthon. A perspektívámból mindig épp a másik nézőpontra vágyom.
A te pályád azt a benyomást kelti, hogy sokféle stílusban vagy képes hitelesen megszólalni, ahogy ez a lemezanyag is széles skálát fed le stilisztikailag. Mi indokolja esetedben ezt a széles látókörűséget?
Á. J.: Hálás vagyok azért, hogy sok zenekarban játszhatok a saját formációimon kívül. Érdeklődésemet mindig az aktuálisan előttem álló zenei feladat határozza meg, ez sokszor nagyon eltérő zenei helyzeteket jelent, amikben próbálok a lehetőségeimhez képest a legmélyebbre menni.
Mivel töltöd napjaidat az új koronavírus miatt megváltozott helyzetben?
Á. J.: Napjaim nagy részét a digitális tanítás tölti ki. Hiányzik az együttzenélés élménye, de ennek vége lesz, és ezt vissza fogjuk kapni. Néhány barátommal küldözgetünk egymásnak zenéket, és otthoni felvételeket készítünk, a saját örömünkre. Ez kicsit kárpótol.
Hogyan készültök a lemezbemutató koncertre?
Á. J.: A lemezbemutató koncert intézménye a jazzben szerintem elég furcsa, hiszen a lemezen szereplő kompozíciók szólalnak meg, de a felhangzó zene szeptember 5-én már bizonyos szempontból új zene lesz a múltban rögzített lemezhez képest. Én közvetett és közvetlen módon is ezzel az új zenével foglalkozom már.
Mire utal a lemez címe, a for we know in part?
Á. J.: „Mert töredékes az ismeretünk…” – 1Kor 13, 9.
A címadás mögött sejthető hitbéli alapállás hogyan jelenik meg a zenében?
Á. J.: Nem úgy van, hogy az ember csak úgy beletuszkolja a zenébe saját magát, meg hogy csinálok valami jó szakrálisat ide. Ha kapok valamit, azt nem fogom kisajátítani. Szintén hazugság volna az ajándékot eltitkolni. Minden, ami hozzám kapcsolható, amit csinálok, az tulajdonképpen tökéletlen anyag, töredékes rezgés.
Ha már itt tartunk, mi számodra a zene: szórakozás vagy imádság, feledtetés vagy emlékeztetés?
Á. J.: Talán ezek mind, hiszen mindegyikre szükségünk van. Mindig attól kell megkérdezni, aki hallgatja, mert nálam könnyen lehet, hogy teljesen más, és ez így van jól.
A lemez nyitókompozíciója a for SW címet viseli. Kit rejt a monogram, és hogyan kapcsolódik hozzá ez a zene?
Á. J.: Simone Weil Kegyelem és nehézkedés című könyvét olvastam akkortájt, amikor írtam. Jólesett róla elnevezni a darabot.
A lemezanyagban fontos szerephez jut a csend. Zenészként hogyan gondolkodsz a csendről?
Á. J.: A csend viszonylatában kap értelmet minden hang. A ritmus maga a hang és a csend időbeli viszonya. Egy jól improvizáló zenész nagyon jó hallgató is egyben, azaz a csend, a belső figyelem az első lépés ahhoz, hogy valami megszólalhasson.
Ebben a zenében úgy tűnik, mintha a téma és az improvizáció sokszor szerepet cserélne, olykor nehéz eldönteni, hol kezdődik és végződik egyik, illetve másik. Milyen megfontolás áll e mögött?
Á. J.: Mi, improvizáló jazz-zenészek talán mind arra vágyunk, hogy egy zeneszerző formaérzékével és egy kompozíció tökéletességével legyünk képesek spontán megszólalni. Ugyanakkor megpróbálunk kapcsolódni a megszólaló zene komponált alapvetéseihez. Szerencsére a zenész énem nem veszi komolyan a zeneszerző énemet, így néha megnő a mozgásterünk az improvizációban. Azután szükség van a kompozícióra, így az kerül újra a középpontba.
Melyikben érzed magad inkább otthon: a tiszta műfajiságban vagy a zsánereken túlmutató zenében?
Á. J.: Szerintem a zenében ma már nincsenek igazán műfajok. Aki nagyon hasonló zenékkel foglalkozik, az távolról azt a benyomást keltheti, hogy egyféle stílusban alkot, pedig egy keskeny zenei palettán ás jó mélyre, megismerve ezzel a stílus finom árnyalatait. Aki pedig többféle zenében alkot, az egy széles palettán mozog a felület közelében. Tehát egyik helyzetben sem érzem magam otthon. A perspektívámból mindig épp a másik nézőpontra vágyom.
A te pályád azt a benyomást kelti, hogy sokféle stílusban vagy képes hitelesen megszólalni, ahogy ez a lemezanyag is széles skálát fed le stilisztikailag. Mi indokolja esetedben ezt a széles látókörűséget?
Á. J.: Hálás vagyok azért, hogy sok zenekarban játszhatok a saját formációimon kívül. Érdeklődésemet mindig az aktuálisan előttem álló zenei feladat határozza meg, ez sokszor nagyon eltérő zenei helyzeteket jelent, amikben próbálok a lehetőségeimhez képest a legmélyebbre menni.
Mivel töltöd napjaidat az új koronavírus miatt megváltozott helyzetben?
Á. J.: Napjaim nagy részét a digitális tanítás tölti ki. Hiányzik az együttzenélés élménye, de ennek vége lesz, és ezt vissza fogjuk kapni. Néhány barátommal küldözgetünk egymásnak zenéket, és otthoni felvételeket készítünk, a saját örömünkre. Ez kicsit kárpótol.
Hogyan készültök a lemezbemutató koncertre?
Á. J.: A lemezbemutató koncert intézménye a jazzben szerintem elég furcsa, hiszen a lemezen szereplő kompozíciók szólalnak meg, de a felhangzó zene szeptember 5-én már bizonyos szempontból új zene lesz a múltban rögzített lemezhez képest. Én közvetett és közvetlen módon is ezzel az új zenével foglalkozom már.