Manna Matiné Újbudán 2020. szeptember 09. / Negyedik évadát kezdi az Új bábszínház Újbudán program a Bartók Boulevardon a Manna Produkció jóvoltából. A Manna színházi ernyőszervezetként főként tehetséggondozással foglalkozik és rendszeresen dolgozik azokkal a fiatalokkal is, akik friss bábművész vagy bábrendező diplomával lépnek ki a közönség elé. A Manna Matiné kezdeményezés a Buda élénken épülő új kulturális sugárútján található B32-ben gyűjti össze a független kezdeményezésből született bábelőadásokat. A programsorozatról Gáspár Annát, a Manna Produkció vezetőjét kérdeztük, aki azt is elárulta, hogy ő maga is majdnem a bábszínész szakmát választotta. G. A.: Az érettségi után, mikor már biztos voltam benne, hogy színházzal szeretnék foglalkozni, természetesen azonnal felvételiztem színész szakra, az akkor még főiskolaként működő Színművészetire. A három rostából a másodikig jutottam színész szakon, azonban a legnagyobb meglepetésemre, mikor azt hittem mindennek vége, odalépett hozzám Békés András, hogy a szintén akkor induló bábszínész osztályban ő szívesen látna. A harmadik rosta valójában egy hét együttélést jelent a felvételizőknek, folyamatos munkát, rengeteg feladatot. Nekem annyival volt nehezebb, hogy bábozni is meg kellett tanulnom, hiszen erre nem készültem. De csodálatos társakra találtam, akik megmutatták, hogy miként kelhetnek életre a tárgyak és a figurák. Akkor szerettem bele ebbe a műfajba, és bár nem vettek fel az első bábosztályba annak idején, egészen a diplomáig követtem a csapatot, minden vizsgájukon ott voltam, és a végén már tiszteletbeli osztálytárssá avattak. Az egyetemen azóta négyévenként indítanak bábos osztályokat, és olyan szerencsés vagyok, hogy mindegyikkel dolgozhattam. A következő társasággal már rendezőasszisztensként, később produkciós menedzserként a Manna tehetséggondozó programjában, majd óraadó tanárként tanítottam is a hallgatókat az egyetemen színházmenedzsment alapismeretekre. Mi hívta életre az újbudai bábszínház ötletét? G. A.: A Manna egyik fő tevékenysége, hogy a fiatal színész- és rendezőgeneráció előadásainak létrejöttét és továbbélését segítse. Egy-egy jó ötletet nem nehéz eljuttatni a bemutatóig. Ami igazán nagy munka, az a rendszeres jelenlét biztosítása, hogy találjunk egy olyan befogadó helyszínt, amely folyamatosan műsoron tartja ezeket a sokszor kísérleti előadásokat. A bábelőadások sorsa még inkább hányattatott, mert nincs olyan hely a fővárosban, amely helyet adna a független bábos produkcióknak. Van két csodálatos és nagy múltú színházunk, egyazon pesti kerületben, amelyek a bábműfaj otthonai, de érhető módon ők a saját előadásaikat és művészeiket helyezik előtérbe, nem fér bele a működésükbe, hogy rendszeresen más kezdeményezéseknek is teret adjanak. Ez a hiány szülte az Új bábszínház Újbudán ötletét. Szeretnénk, ha lenne egy hely, ahol teret kapnak azok a bábelőadások, amelyek a két nagy műhelyen kívül születnek. Beleértve azokat a vidéki bábszínházi csapatokat vagy egyéni alkotókat, akiknek szintén kevés lehetőségük nyílik megmutatkozni Budapesten. Hogyan válogatják össze a műsorra kerülő előadásokat? G. A.: Számunkra is fontos és hangsúlyos, hogy a báb ne egy korosztályhoz kötődjön, ezért ugyanannyi felnőtteknek szóló bábos előadást mutatunk be, mint ahányat a kicsiknek. Minden hónap második vasárnapján várjuk a nézőket a B32-be, ahol délelőtt a gyerekeknek tartunk előadást, majd ezt követően egy ingyenes játékos foglalkozást, ami kötődik a látott történethez. Az esti idősávban pedig olyan produkciókat mutatunk be, amik kifejezetten az ifjúsági vagy felnőtt közönségnek szólnak. Az előadásokat a friss diplomások vizsgamunkáiból is válogatjuk, ahogy a vidéki bábműhelyek repertoárjáról is. Mindig olyan előadásokat hozunk, amelyek sehol máshol nem láthatóak a városban. Az idei évadban mit láthatnak a nézők? G. A.: Ezt az évadot a kortárs szerzőknek szenteljük, szinte minden gyerekelőadásunk íróját is meg tudjuk majd hívni a Manna Matiné előadásaira, így reményeink szerint találkozhat a közönség Bartos Erikával, Gimesi Dórával, Dániel Andrással és Marék Veronikával is. Együttműködünk a Pagony Kiadóval, hogy még közelebb hozzuk a kortárs művészetet a gyerekekhez. A felnőtteknek készülünk Bora Levente, Fabók Mancsi és Lázár Helga előadásaival is. Sajnos a tavalyi évadot nem tudtuk befejezni, ezért igyekszünk az akkora tervezett programokat is pótolni. Az évadot szeptember 13-án kezdjük, amikor már hagyományosan nyílt napot tartunk, tehát ingyenesek a programjaink. A B32-be a bábszínház első hivatalos megnyitóján beköltöztettünk egy fehér bábfigurát – melyet Hoffer Károly tervezett –, és ami azóta szimbóluma lett a kezdeményezésnek. Tavaly a nézőinket kértük, hogy adjanak nevet a figurának, így született meg Bábel. A névadó ünnepségen Gimesi Dóra író sorait idéztük, miszerint, ha valaki nevet kap, annak előbb-utóbb története is lesz – ezzel kívánva, hogy BÁBEL saját története és a független fővárosi bábszínházé is megszülethessen. |