2020. október 05. / Bóta Gábor
Újra és újra meglepődöm, amikor máskor szinte mindig dugig lévő éttermekben csak lézengeni látok vendégeket. A Váci utcai Vendettába, akár ebédről, akár vacsoráról volt szó, általában alig lehetett beférni. Télen is rendszerint dugig volt a fűthető terasz,
na jó, januárban, februárban nem feltétlenül, de hát az szokásosan pangásos időszak a vendéglátásban. Most pedig, amikor szeptember első felében, még nyári melegben megyünk vacsorázni, éppen hogy csak lézengenek a teraszon. Régebben volt egy tábla, ami megállította az érkezőket, hogy várják meg a felszolgálót, aki majd asztalukhoz kíséri őket, vagy esetleg azt mondja, ha nem volt előre foglalás, hogy sajnos nincs éppen hely. Ez a tábla most félretolva áll, nyilván nincs rá szükség. Az éledező vendéglátás újra kényszerűen lelohadt, elvétve jönnek csak a külföldiek, márpedig a Belváros jelentős része rájuk épít. Ha panganak, ki sem nyitottak vagy megint bezártak a szállodák, hasonló a sorsuk az éttermeknek is. László Árpád tulajdonos azt mondja, hogy a második határzár előtt körülbelül 200 külföldi vendégük volt naponta, ami az ottlétünk előtti napon 18-ra csökkent. Próbálnak még nyitva tartani, de ha így megy tovább, könnyen lehet, hogy le kell húzniuk a rolót. Úgy saccolja, ha fel is oldják a határzárat, akkor sem valószínű, hogy a karácsony előtti időszakig elég külföldi jön. Odalett a bizalom, sokaknak megvolt a repülőjegyük, a szállodafoglalásuk, félnek kockázatot vállalni újra, amíg attól tartanak, hogy netán megint leereszthetik a sorompókat. Ilyen körülmények között nyitva tartani az öt éve működő Vendettát cirka 6 millió forintos veszteség havonta, számol Árpád, ami nemigen megy. Magyarok pedig kevesen ülnek be étterembe a Váci utcában, vendéglátás szempontjából gyanús nekik ez a környék, aránytalanul drágának, „lehúzósnak” gondolják. Beszélgetünk arról is, hogy Árpád másik éttermét, a nagyobb múltú, a már emelettel is rendelkező, látványosságnak sem utolsó Robinsont viszont a pandémia első hulláma után mindjobban felfedezték a magyarok. Idáig valahogy kiesett vendéglátás szempontjából számukra a Városliget. De mostanában, hogy a tehetősebbek közül is szép számmal itthon maradtak, nem utaztak a nyáron megszokottan külhonba, akár törzsvendégek is lettek olyanok, akik eddig egyáltalán nem jártak oda. Sajnos azonban ez a Vendettán nem segít. Árpád azon is dilemmázik, hogy felmondja a bérleményt, aminek a fix bérleti díját, ha van vendég, ha nincs, le kell perkálnia, abból nincs engedmény, hiába változtak meg nagyon a körülmények. Mondja is nekünk, lehet, hogy az utolsó vacsoránkat esszük itt, mi pedig visszakérdezünk, hogy ugye azért ez nem komoly, de hát elég komolynak tűnik. Amikor kissé félve azt tudakolom, hogy kitehetem-e címbe kérdőjellel azt, hogy búcsúvacsora, azért kis szünet következik, majd bólint, és halkan megérkezik az igenlő válasz is. Az a rémes, hogy sok étterem jár most hasonló cipőben.
Focaccia jól megfokhagymázva, rozmaringgal segíti a különböző fogásokra való ráhangolódást (890 Ft). Itt nem rúd alakúra, hanem pizza formájúra sütik. Finoman ropogós, ahogy kell. A fokhagyma nem maradhat el a jellegzetes olasz előételből, a gambas pil-pilből sem, aminek a garnéla, a chili még a fő alkotóeleme (3190 Ft). Ezt követi a szájban elomló, vajpuha, marinált hátszín, gremolátával, koktélparadicsommal, rukkolával, grissinivel (3490 Ft). A zöldség ízét elementárisan visszaadó paradicsomlevest muszáj itt megkóstolni, persze, hogy van benne parmezán és bazsalikom (1590 Ft). Ahogy a gyönyörűen aranyló csirkehúslevesben is, amiben gersli, sárgarépa, spenót ugyancsak fürdőzik (1890 Ft). A vargánya által meghatározott levest pedig meglehetősen finoman csiperkével is vegyítik (1590 Ft). A risotto szintén olyan fogás, amiből abszolút ajánlott rendelni, mi tenger gyümölcseivel választjuk, ízesen, lágyan elomlik a szájban (3990 Ft). Imádom a vargányát, így a leves után még olyan marhapofát is kérek, amihez az társul, paradicsomszósszal, aszalt paradicsommal, zamatosan nedvdús hússal (4890 Ft). A tiramisu lágy, krémes, ízlelőbimbókat dédelgető (1690 Ft). Nincsenek különösen bonyolult ételek, hiszen a koronavírusjárvány előtt 300, de akár 500 vendéget is kiszolgáltak naponta, és ez az agyoncizelláltságot nem tette lehetővé. De minden, ami a tányérra kerül Sőrés Sándor séf intenciói szerint, az autentikus, guszta. Lengyel Gábor természetes közvetlenséggel, biztos szakszerűséggel szolgál ki bennünket. Jó hely a Vendetta, reménykedem abban, hogy túléli ezeket a fölöttébb nehéz időket, és nem ez volt ott a búcsúvacsoránk.
na jó, januárban, februárban nem feltétlenül, de hát az szokásosan pangásos időszak a vendéglátásban. Most pedig, amikor szeptember első felében, még nyári melegben megyünk vacsorázni, éppen hogy csak lézengenek a teraszon. Régebben volt egy tábla, ami megállította az érkezőket, hogy várják meg a felszolgálót, aki majd asztalukhoz kíséri őket, vagy esetleg azt mondja, ha nem volt előre foglalás, hogy sajnos nincs éppen hely. Ez a tábla most félretolva áll, nyilván nincs rá szükség. Az éledező vendéglátás újra kényszerűen lelohadt, elvétve jönnek csak a külföldiek, márpedig a Belváros jelentős része rájuk épít. Ha panganak, ki sem nyitottak vagy megint bezártak a szállodák, hasonló a sorsuk az éttermeknek is. László Árpád tulajdonos azt mondja, hogy a második határzár előtt körülbelül 200 külföldi vendégük volt naponta, ami az ottlétünk előtti napon 18-ra csökkent. Próbálnak még nyitva tartani, de ha így megy tovább, könnyen lehet, hogy le kell húzniuk a rolót. Úgy saccolja, ha fel is oldják a határzárat, akkor sem valószínű, hogy a karácsony előtti időszakig elég külföldi jön. Odalett a bizalom, sokaknak megvolt a repülőjegyük, a szállodafoglalásuk, félnek kockázatot vállalni újra, amíg attól tartanak, hogy netán megint leereszthetik a sorompókat. Ilyen körülmények között nyitva tartani az öt éve működő Vendettát cirka 6 millió forintos veszteség havonta, számol Árpád, ami nemigen megy. Magyarok pedig kevesen ülnek be étterembe a Váci utcában, vendéglátás szempontjából gyanús nekik ez a környék, aránytalanul drágának, „lehúzósnak” gondolják. Beszélgetünk arról is, hogy Árpád másik éttermét, a nagyobb múltú, a már emelettel is rendelkező, látványosságnak sem utolsó Robinsont viszont a pandémia első hulláma után mindjobban felfedezték a magyarok. Idáig valahogy kiesett vendéglátás szempontjából számukra a Városliget. De mostanában, hogy a tehetősebbek közül is szép számmal itthon maradtak, nem utaztak a nyáron megszokottan külhonba, akár törzsvendégek is lettek olyanok, akik eddig egyáltalán nem jártak oda. Sajnos azonban ez a Vendettán nem segít. Árpád azon is dilemmázik, hogy felmondja a bérleményt, aminek a fix bérleti díját, ha van vendég, ha nincs, le kell perkálnia, abból nincs engedmény, hiába változtak meg nagyon a körülmények. Mondja is nekünk, lehet, hogy az utolsó vacsoránkat esszük itt, mi pedig visszakérdezünk, hogy ugye azért ez nem komoly, de hát elég komolynak tűnik. Amikor kissé félve azt tudakolom, hogy kitehetem-e címbe kérdőjellel azt, hogy búcsúvacsora, azért kis szünet következik, majd bólint, és halkan megérkezik az igenlő válasz is. Az a rémes, hogy sok étterem jár most hasonló cipőben. Focaccia jól megfokhagymázva, rozmaringgal segíti a különböző fogásokra való ráhangolódást (890 Ft). Itt nem rúd alakúra, hanem pizza formájúra sütik. Finoman ropogós, ahogy kell. A fokhagyma nem maradhat el a jellegzetes olasz előételből, a gambas pil-pilből sem, aminek a garnéla, a chili még a fő alkotóeleme (3190 Ft). Ezt követi a szájban elomló, vajpuha, marinált hátszín, gremolátával, koktélparadicsommal, rukkolával, grissinivel (3490 Ft). A zöldség ízét elementárisan visszaadó paradicsomlevest muszáj itt megkóstolni, persze, hogy van benne parmezán és bazsalikom (1590 Ft). Ahogy a gyönyörűen aranyló csirkehúslevesben is, amiben gersli, sárgarépa, spenót ugyancsak fürdőzik (1890 Ft). A vargánya által meghatározott levest pedig meglehetősen finoman csiperkével is vegyítik (1590 Ft). A risotto szintén olyan fogás, amiből abszolút ajánlott rendelni, mi tenger gyümölcseivel választjuk, ízesen, lágyan elomlik a szájban (3990 Ft). Imádom a vargányát, így a leves után még olyan marhapofát is kérek, amihez az társul, paradicsomszósszal, aszalt paradicsommal, zamatosan nedvdús hússal (4890 Ft). A tiramisu lágy, krémes, ízlelőbimbókat dédelgető (1690 Ft). Nincsenek különösen bonyolult ételek, hiszen a koronavírusjárvány előtt 300, de akár 500 vendéget is kiszolgáltak naponta, és ez az agyoncizelláltságot nem tette lehetővé. De minden, ami a tányérra kerül Sőrés Sándor séf intenciói szerint, az autentikus, guszta. Lengyel Gábor természetes közvetlenséggel, biztos szakszerűséggel szolgál ki bennünket. Jó hely a Vendetta, reménykedem abban, hogy túléli ezeket a fölöttébb nehéz időket, és nem ez volt ott a búcsúvacsoránk.