Online lesz megtartva a 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál
2020. november 05. /

November 10. és 22. között az online térbe költözik a Verzió teljes programja, így országosan elérhetővé válik Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm fesztiválja. Az ötven film a legizgalmasabb és legaktuálisabb nemzetközi és hazai témákat hozza el, a filmek közel két hétig lesznek elérhetőek.

Közelebb egymás valóságához. Ez a Blinken OSA Archívum által 2004-ben alapított filmfesztivál idei jelmondata. A jelenlegi digitális fejlődés könnyen elszigeteltté teszi az embert, ezért rendkívül fontos a saját nézőpontból való kilépés képessége, amely lehetővé teszi egymás valóságának felfedezését és megértését. A Verzió célja, hogy az idei ötven dokumentumfilmen keresztül új perspektívákat mutasson be, és segítsen valóságként elfogadni és megérteni egymás életét.
Az idei nyitófilm, a 76 nap, a jelenlegi pandémia maradandó kor­le­nyo­mata, amely a világjárvány epicentrumának korai napjairól ad hiteles tudósítást.
A versenyprogramban látható filmek mellett az alábbi három meg­ha­tá­rozó téma áll majd a fesztivál programjának középpontjában. Az „Antropocén” szekció filmjei bemutatják az emberiség környezetre gyakorolt hatását és feltárják az emberi jogok ökológiai dimenzióját. „Az igazság nevében” szekció fő témái a társadalmi igazságosság, a jogrendszerek sokfélesége és az érdekképviselet formái. A „Világképtár” szekció pedig válogatás önreflexív dokumentumfilmekből, amelyek feltárják a fényképészet és archív fel­vé­telek hatalmát a hiteles narratívák bemutatásában.
A virtuális látogatók a fesztivál honlapján férnek majd hozzá a teljes programhoz, valamint online követhetik a Verzió már jól megszokott egyéb programjait, közönségtalálkozókat és kerekasztal-beszélgetéseket is. Ezenkívül szavazhatnak is kedvenceikre, melyek esélyt kapnak a közönségdíj elnyerésére.
Részletek: www.verzio.org