2020. november 06. / Szász Emese / BMC
A Franciaországban élő, európai hírű gitárművész, Gadó Gábor nemrégiben egy új duólemezt rögzített a BMC-ben Ávéd János szaxofonművésszel. Erről és zenei gondolatairól kérdeztük őt.
Mi az ön számára a zene: imádság és emlékeztetés, vagy szórakozás és feledtetés?
G. G.: Az első kettő. A művészet mindig együtt halad a társadalommal, tehát ha szociológiai folyamatokról beszélünk, akkor művészeti folyamatokról is beszélünk. A zene akkor változott szédületeset, amikor a munka társadalma lettünk, és az iparosodás következtében a régi mesterségek szétmentek. A 14. század végéig a művészetre is azt mondták, hogy métier, azaz „mesterség”; ugyanúgy művészet volt egy asztalt vagy egy edényt elkészíteni, mint egy zeneművet megalkotni. Abban az időben mindennek duális volt a funkciója: esztétikai és használhatósági. Amíg a munka is mesterség volt, addig mindent meg tudtak élni ezen a területen. Ma viszont nagyon keveseknek adatik meg, hogy a munkája legyen az öröme. Emiatt lett a legfontosabb a társadalomban a szórakozás és a feledés, a „szabadulj meg önmagadtól” gondolata. Az ebből való profit lekaszálására jött létre a szórakoztatóipar és a szórakoztató zene, ami arról gondoskodik, hogy egy pillanatra se találkozz magaddal.
Mit gondol, megkerülhető ma a művészetben az a fajta szépség, ahogy a barokkban gondolkodtak róla? Ami renden és matematikai alapokon nyugszik?
G. G.: Nem, egyáltalán nem megkerülhető, sőt, azok a művészeti megnyilatkozások, amik látszólag nagyon spontánok, óriási belső rendet és előmunkálatokat feltételeznek. Ami az intuícióból kirepülő dolog hatását kelti, ahhoz rettenetesen nagy rendet kell tartani. Ez nem tud máshogy lenni.
Mik a módszerei ennek a rendnek a fenntartására?
G. G.: A nagy mesterek tanulmányozása, mint ahogy mindennek az a módja.
Mi a legnagyobb hangszeres-zenei rejtély, amit megoldott eddigi pályája során?
G. G.: Nekem egy pár évem elment a barokk zenére, amikor éjjel-nappal csak azzal foglalkoztam, és akkor senki nem értette, hogy mi ez a hatalmas vonzódás. Hát minden zenész tudja, hogy a nagy mesterek által megjelenített barokk muzsika a zene csúcsa a mai napig. Hát ne foglalkozzak „a zene csúcsával”? Tehát az egyik megoldandó rejtély az volt, hogy hogyan lehet ezt a barokkot beilleszteni a saját világomba úgy, hogy lehetőleg semmi ne sérüljön.
Melyikben érzi magát inkább otthon: a tiszta műfajiságban vagy a zsánereken túlmutató zenében?
G. G.: Manapság, ebben a történeti korszakban bármilyen zenét játszol, tiszta jazzt például, amilyen az a műfaj kialakulásánál volt, akkor múzeumban vagy. Többen csinálják ezt, de annak semmi köze ehhez a jelenlegi korszakhoz. Én úgy érzem, hogy korszerűnek kell lenni. Nem létezhetek egy előző korban.
Érzékel még kialakuló műfajokat, vagy csak egyéni hangok vannak?
G. G.: Nagy lett a káosz és rengetegféle hatás ér bennünket. Képzeld el, hogy amikor Prágában egy Don Giovanni előadást kértek Mozarttól, akkor egy nap alatt bepróbálták tökéletesre. Miért? Mert abban az időben egy nyelvet beszélt a zene. Szédületes, fölfoghatatlan, de a barokkban csak kortárs barokk zene létezett. Ott egyszerű volt a helyzet: nem voltak influenciák. Manapság az egész zenetörténetet kell tudni. Millió és millió hatás van. Ebből jött, hogy individuális lett a zene. De én azt hiszem, hogy a művészet nem tud nem fejlődni.
Legújabb lemezét Ávéd János szaxofonossal duóban rögzítette. Mit szeret ebben a minimális duóformációban?
G. G.: A gitár egy polifonikus hangszer és ezen belül is nekem egy vertikális zenei gondolkodás adatott. Ha egy grafikonra fölteszek egy harmóniát, és ledöntöm, az ugyanaz lesz lineárisan, csak elfolyatva. Tehát az én vertikumomhoz kell egy lineáris sík. Jancsival megismerkedtem, és egyrészt nagyon tetszett a lineáris szaxofonjátéka, másrészt ő tud vertikálisan gondolkodni. A legtöbb zenész a zenei alapfunkciókra játszik, de ő hallja is, hogy mi zajlik, és ez nagyon különleges. Egész máshova megy az improvizációi során és az írásban. Másrészt én nagyon szeretem a duóformációt azért, mert rettenetesen nagy a tér. Ha van egy ritmus szekció (egy bőgő és egy dob), az már rengeteg mindent meghatároz.
Van valami összefoglaló gondolatisága ennek a lemeznek?
G. G.: Direkt módon nincs, de teljesen spirituális aspektusból jött, nem is tud máshonnan jönni.
Mi az ön számára a zene: imádság és emlékeztetés, vagy szórakozás és feledtetés?
G. G.: Az első kettő. A művészet mindig együtt halad a társadalommal, tehát ha szociológiai folyamatokról beszélünk, akkor művészeti folyamatokról is beszélünk. A zene akkor változott szédületeset, amikor a munka társadalma lettünk, és az iparosodás következtében a régi mesterségek szétmentek. A 14. század végéig a művészetre is azt mondták, hogy métier, azaz „mesterség”; ugyanúgy művészet volt egy asztalt vagy egy edényt elkészíteni, mint egy zeneművet megalkotni. Abban az időben mindennek duális volt a funkciója: esztétikai és használhatósági. Amíg a munka is mesterség volt, addig mindent meg tudtak élni ezen a területen. Ma viszont nagyon keveseknek adatik meg, hogy a munkája legyen az öröme. Emiatt lett a legfontosabb a társadalomban a szórakozás és a feledés, a „szabadulj meg önmagadtól” gondolata. Az ebből való profit lekaszálására jött létre a szórakoztatóipar és a szórakoztató zene, ami arról gondoskodik, hogy egy pillanatra se találkozz magaddal.
Mit gondol, megkerülhető ma a művészetben az a fajta szépség, ahogy a barokkban gondolkodtak róla? Ami renden és matematikai alapokon nyugszik?
G. G.: Nem, egyáltalán nem megkerülhető, sőt, azok a művészeti megnyilatkozások, amik látszólag nagyon spontánok, óriási belső rendet és előmunkálatokat feltételeznek. Ami az intuícióból kirepülő dolog hatását kelti, ahhoz rettenetesen nagy rendet kell tartani. Ez nem tud máshogy lenni.
Mik a módszerei ennek a rendnek a fenntartására?
G. G.: A nagy mesterek tanulmányozása, mint ahogy mindennek az a módja.
Mi a legnagyobb hangszeres-zenei rejtély, amit megoldott eddigi pályája során?
G. G.: Nekem egy pár évem elment a barokk zenére, amikor éjjel-nappal csak azzal foglalkoztam, és akkor senki nem értette, hogy mi ez a hatalmas vonzódás. Hát minden zenész tudja, hogy a nagy mesterek által megjelenített barokk muzsika a zene csúcsa a mai napig. Hát ne foglalkozzak „a zene csúcsával”? Tehát az egyik megoldandó rejtély az volt, hogy hogyan lehet ezt a barokkot beilleszteni a saját világomba úgy, hogy lehetőleg semmi ne sérüljön.
Melyikben érzi magát inkább otthon: a tiszta műfajiságban vagy a zsánereken túlmutató zenében?
G. G.: Manapság, ebben a történeti korszakban bármilyen zenét játszol, tiszta jazzt például, amilyen az a műfaj kialakulásánál volt, akkor múzeumban vagy. Többen csinálják ezt, de annak semmi köze ehhez a jelenlegi korszakhoz. Én úgy érzem, hogy korszerűnek kell lenni. Nem létezhetek egy előző korban.
Érzékel még kialakuló műfajokat, vagy csak egyéni hangok vannak?
G. G.: Nagy lett a káosz és rengetegféle hatás ér bennünket. Képzeld el, hogy amikor Prágában egy Don Giovanni előadást kértek Mozarttól, akkor egy nap alatt bepróbálták tökéletesre. Miért? Mert abban az időben egy nyelvet beszélt a zene. Szédületes, fölfoghatatlan, de a barokkban csak kortárs barokk zene létezett. Ott egyszerű volt a helyzet: nem voltak influenciák. Manapság az egész zenetörténetet kell tudni. Millió és millió hatás van. Ebből jött, hogy individuális lett a zene. De én azt hiszem, hogy a művészet nem tud nem fejlődni.
Legújabb lemezét Ávéd János szaxofonossal duóban rögzítette. Mit szeret ebben a minimális duóformációban?
G. G.: A gitár egy polifonikus hangszer és ezen belül is nekem egy vertikális zenei gondolkodás adatott. Ha egy grafikonra fölteszek egy harmóniát, és ledöntöm, az ugyanaz lesz lineárisan, csak elfolyatva. Tehát az én vertikumomhoz kell egy lineáris sík. Jancsival megismerkedtem, és egyrészt nagyon tetszett a lineáris szaxofonjátéka, másrészt ő tud vertikálisan gondolkodni. A legtöbb zenész a zenei alapfunkciókra játszik, de ő hallja is, hogy mi zajlik, és ez nagyon különleges. Egész máshova megy az improvizációi során és az írásban. Másrészt én nagyon szeretem a duóformációt azért, mert rettenetesen nagy a tér. Ha van egy ritmus szekció (egy bőgő és egy dob), az már rengeteg mindent meghatároz.
Van valami összefoglaló gondolatisága ennek a lemeznek?
G. G.: Direkt módon nincs, de teljesen spirituális aspektusból jött, nem is tud máshonnan jönni.