2020. november 09. / D. Magyari Imre
Szerb Antal meséli el A világirodalom történetében, hogy miután Goethe eltávozott Napóleontól, a császár így kiáltott fel elismerően: „Voilà un homme!”, „Íme, egy ember!” (Napóleon, aki 1808-ban Erfurtban fogadta a híres írót, akinek Wertherét hétszer olvasta.
Jó, nem hosszú. De hol van ma egy magyar politikus, aki akár csak egyszer is olvasta mondjuk Nádas Péter valamicskével kétségtelenül hosszabb Párhuzamos történetek című alkotását?) Hasonlót szoktam érezni, ha Spiró Györgyöt látom. Az „ember” persze nem azt jelenti, hogy „hibátlan”, még kevésbé azt, hogy „tévedhetetlen”. De mégis, egy ember. Az Úr valahogy így képzelhette; kár volt a végére hagynia. Erkölcs, tartás, műveltség, türelem, empátia, érzékenység, irónia, önirónia, részvét – talán ezért (is) érzik néhányan olyan nagyon másnak. Új, wertherien vékony kötetének három rövid esszéjében az említett jellemzők éppúgy megtalálhatók, mint a nagyregényeiben (nagy regényeiben).
Kedélyes az első címe és felütése: „A 67-68-as tanévben egy képzeletbeli disznót neveltünk, és Ellának neveztük, hogy amikor idegenek előtt beszélünk róla, azt higgyék, krumpli.” De 1968, ha emlékszünk, nem csak egy virtuális sertés gondozásának éve… A kötet címét is adó írás színhelye a Ménesi úti Eötvös József Collegium. Spiró elmesél néhány anekdotát, felidézi az ott megismert embereket, szoba- és évfolyamtársakat, barátokat: „Alaposan megszűrt, elit társaság voltunk, a többség igen jó képességekkel megáldva” – ami korántsem garancia a sikeres életre. És itt van az akkori ígéretes pályakezdő írók és költők egy része, akikről ma már tudjuk, mi történt velük később, s ez némi szomorúságra adhat okot: Kovács István, Mezey Katalin, Rózsa Endre, Szilágyi Ákos, Utassy József, tisztelete jeléül Spiró némelyikük műveiből is idéz. Közben a hang komollyá, sőt komorrá válik, hisz megidéződik a Kádár-kor is a maga bornírt kulturális életével, s mindez már korántsem volt oly felhőtlenül vidám: „…tisztában voltunk a lényeggel: a hatalom 1956. november 4. óta nem legitim. A legitimitást akaratlagosan, felülről nem lehet megalapozni, legföljebb korrumpálni lehet a népet…” Azóta azt is tudjuk, legitim hatalom is tud és akar korrumpálni, sőt!
A két történelmi esszében, a Nyolcvankilencben és A rettegő középben a keserűség és az illúziótlanság az uralkodó – mi más is lehetne? Nincs malacunk, hiába. És többségünkben még Eötvös-kollégisták se voltunk…
Spiró György: Malaccal teljes éveink
Magvető Kiadó, 2020
88 oldal / 2499 Ft
Jó, nem hosszú. De hol van ma egy magyar politikus, aki akár csak egyszer is olvasta mondjuk Nádas Péter valamicskével kétségtelenül hosszabb Párhuzamos történetek című alkotását?) Hasonlót szoktam érezni, ha Spiró Györgyöt látom. Az „ember” persze nem azt jelenti, hogy „hibátlan”, még kevésbé azt, hogy „tévedhetetlen”. De mégis, egy ember. Az Úr valahogy így képzelhette; kár volt a végére hagynia. Erkölcs, tartás, műveltség, türelem, empátia, érzékenység, irónia, önirónia, részvét – talán ezért (is) érzik néhányan olyan nagyon másnak. Új, wertherien vékony kötetének három rövid esszéjében az említett jellemzők éppúgy megtalálhatók, mint a nagyregényeiben (nagy regényeiben).
Kedélyes az első címe és felütése: „A 67-68-as tanévben egy képzeletbeli disznót neveltünk, és Ellának neveztük, hogy amikor idegenek előtt beszélünk róla, azt higgyék, krumpli.” De 1968, ha emlékszünk, nem csak egy virtuális sertés gondozásának éve… A kötet címét is adó írás színhelye a Ménesi úti Eötvös József Collegium. Spiró elmesél néhány anekdotát, felidézi az ott megismert embereket, szoba- és évfolyamtársakat, barátokat: „Alaposan megszűrt, elit társaság voltunk, a többség igen jó képességekkel megáldva” – ami korántsem garancia a sikeres életre. És itt van az akkori ígéretes pályakezdő írók és költők egy része, akikről ma már tudjuk, mi történt velük később, s ez némi szomorúságra adhat okot: Kovács István, Mezey Katalin, Rózsa Endre, Szilágyi Ákos, Utassy József, tisztelete jeléül Spiró némelyikük műveiből is idéz. Közben a hang komollyá, sőt komorrá válik, hisz megidéződik a Kádár-kor is a maga bornírt kulturális életével, s mindez már korántsem volt oly felhőtlenül vidám: „…tisztában voltunk a lényeggel: a hatalom 1956. november 4. óta nem legitim. A legitimitást akaratlagosan, felülről nem lehet megalapozni, legföljebb korrumpálni lehet a népet…” Azóta azt is tudjuk, legitim hatalom is tud és akar korrumpálni, sőt!
A két történelmi esszében, a Nyolcvankilencben és A rettegő középben a keserűség és az illúziótlanság az uralkodó – mi más is lehetne? Nincs malacunk, hiába. És többségünkben még Eötvös-kollégisták se voltunk…
Spiró György: Malaccal teljes éveink
Magvető Kiadó, 2020
88 oldal / 2499 Ft