„Szerencsére az optimizmusom túlnőtt minden bajon”
2020. december 04. / Pavlovics Ágota

Pásztor Erzsi Kossuth-, Jászai Mari-, Balázs Béla-díjas, Érdemes Művész, akit az egész ország a Szomszédok című televízió sorozat Janka nénijeként zárt a szívébe, de messze nem csak ezért sze­ret. A mozirajongók számára mások mellett a Veri az ördög a feleségét című társadalmi
szatíra marad örökre emlékezetes, amelyért a művésznő megkapta a Filmszemle legjobb női alakításának díját. Pásztor Erzsi nagyszerű színházi szerepek hosszú sorát játszotta el az évek során, felejthetetlen Peacockné volt a Koldusoperában, ahogy remek volt a Bernarda Alba háza címszerepében is. Derűje ragadós, helytállása a színészi pályán éppen úgy, mint a magánéletben, példaértékű. A Turay Ida Színház Örökös tagjával üdítő élmény volt beszélgetni.

Decemberre tervezték Varsányi Anna Fergeteges látogatás című víg­já­té­kának bemutatását, ám a járványhelyzet miatt februárra tolták a premiert.
P. E.: Így van, mindannyiunk egészségének védelemében elhalasztotta a színház a bemutatót. Varsányi Anna jó barátom, a Szegedi Nemzeti Színházban ismertem meg, amikor Székhelyi József volt az igazgató, és az ő meghívására öt éven át vendégszerepeltem a színházban. Nagyon örülök, hogy Anna művét fogjuk bemutatni, mert ő egy igazi polihisztor, dramaturg, műfordító, látványtervező, csodálatosan fest, ráa­dá­sul remekül ír. A Fergeteges látogatásban a nagymamát játszom, akinek van egy lánya és egy lányunokája. A lányomat Détár Enikő játssza, akit jól ismerek, ő egy többszörösen elvált csinos ügyvédnőt alakít a darabban, aki Babicsek Bernát mellett képzeli el az életét. A lánya, Emma, akit Bodor Szabina játszik – vele még nem találkoztam a színpadon –, egészen más elképzelésekkel éli az életét, mint a mamája. A családom Budapesten él, én pedig vidékről érkezem látogatóba hozzájuk, azt is mondhatom, hogy én vagyok a fergeteg, aki váratlanul beállít hozzájuk. A rendező Rozgonyi Ádám, a díszletet Darvasi Ilona, a jelmezt Kassai Judit készíti. A darab szereplői a szó legigazibb értelmében emberek, remélem, hogy a nézők nagyon fogják a darabot szeretni, sokat fognak nevetni.

András Ferenc legendás filmjének címe egyben önálló estjének a címe. A Veri az ördög a feleségét című esten Pásztor Erzsi beszél Pásztor Erzsivel Pásztor Erzsiről.
P. E.: Ezen az esten mesélek az életemről, kollégákról, általában a pályámról, a szerepeimről és egy kicsit a családomról is. Tavaly ősszel vettem át a gyémántdiplomámat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, úgyhogy immár 61 év történetei, eseményei adták az összeállítás alapját, volt miből válogatni. Sok olyan történetet is megosztok a közönséggel, amelyek akkoriban, amikor átéltem őket, nagyon fájtak, de ma, amikor elmesélem, már nevetek rajtuk, és a közönség is velem nevet. A pályám elején sok nehézségem volt, sokszor úgy éreztem, belehalok, de szerencsére az optimizmusom túlnőtt minden bajon. Gyakran mondják, akik nem ismernek, milyen jó neki, milyen jó természete van.
Apropó nevetés. A medve nem játék! címmel vidám székely történeteket is meséltek a közönségnek.
P. E.: Tüneményes szerepem volt ebben a kedves székely történetben, remélem, még fogjuk játszani. A medve nem játék!-ban Berecz István meséli a történetet, és a meséje során öt jelenet elevenedik meg. A hatodik jelenet az enyém, takarítónőt alakítok, aki ragaszkodik ahhoz, hogy eljátsszon valamit. Ebben az előadásban örömömre újra együtt dolgozhattam a Madách Színházban megszeretett, régi, kedves kol­lé­gámmal, Szerednyey Bélával.

A COVID-19 világjárvány sok nehézséget okoz mindannyiunk számára, ám vannak örömteli eredményei is. Konkrétan a Karantén zóna című szkeccsfilmre gondolok.
P. E.: Az öt történetből álló szkeccsfilm a márciusi járványidőszakra reagál, a készítők arra a kérdésre keresték a választ, hogy az egyedüllét, a bezártság milyen hatással van az emberi kapcsolatokra, mentális egészségünkre. A produkciót tehetséges fiatal szakemberek – Zsótér Indi Dániel író-rendező, Vida Orsolya forgatókönyvíró, Dimeth Balázs Ferenc operatőr – készítik, az első részt szeptemberben forgattuk, aminek én voltam a főszereplője. A kisfilm premierje jövő tavasszal várható. 84 évesen nem is kívánhatok többet, játszom, forgatok, jól vagyok. Azok miatt a fiatalok miatt viszont aggódom, akik a pályájuk elején vannak, nekik nagyon nehéz lesz ebben a járvány által átírt elhúzódó időszakban talpon maradni.

Feltételezem, a járvány megakadályozza az ön családját is, hogy Olaszországból hazautazzanak. Hogy tölti majd a karácsonyt?
P. E.: Nem tud idén eljönni a családom, de éppen tegnap beszéltem telefonon az lányunokámmal, aki a milánói egyetemen tanul, és úgy tűnik, tőle fogom kapni a legszebb karácsonyi ajándékot. Online oktatás van az egyetemen, a tervei szerint karácsonyig leteszi a hátralévő 2-3 vizsgáját, vagyis karácsonyra elvégzi az egyetemet. Sok múlik azon is, hogy állunk hozzá az ünnepeinkhez, vidéki pályakezdő színészként nyomorúságos körülmények között éltünk a férjemmel, Holl Istvánnal, éhesek voltunk, hazautazni sem tudtunk, mert nem volt pénzünk. De karácsonykor vettünk egy fát, és a férjem temperával díszeket festett rá, így nekünk is nagyon szép karácsonyfánk volt, és jókedvűen ünnepeltünk. A mai fiatalokból hiányolom ezt a derűt, pozitív hozzáállást, úgy látom, sokan nagyon cvíderek.